Üzleti modellt vált a Dell

Milkovits Gábor, 2008. január 30. 20:35

A Dell bezárja mind a 140 amerikai bevásárlóközpontokban felállított bemutató-pavilonját, ami újabb jele annak, hogy a számítógépgyártó teljes szívvel áttér a szokványos kiskereskedelmi üzleti modellre.

A Dell 23 éven keresztül azzal hódította meg az otthoni felhasználókat az Egyesült Államokban, hogy kizárólag közvetlenül rendelésre értékesítette számítógépeit, amivel sikerült a versenytársakéval azonos minőséget olcsóbban forgalmaznia. Az utóbbi néhány évben azonban megváltozott a piaci helyzet, és 2006-ban a Hewlett Packard éppen a sikeres kiskereskedelmi értékesítések jóvoltából 3 év után visszavette a világelsőséget a Dell-től. A Dell tulajdonképpen már 2002-ben megérezte az idők szavát, ugyanis ekkor kezdték el felállítani azokat a most bezárásra kerülő speciális pavilonokat az amerikai bevásárlóközpontokban, amelyeknél az emberek megnézhették és kipróbálhatták a cég termékeit, megvenni azonban továbbra is csak rendelés útján tudták őket.

A nehézségek közepette az alapító Michael Dell tavaly visszavette a cég vezetését, és szinte azonnal újfajta értékesítési stratégiába kezdett. Először júniusban jelentek meg a cég számítógépei és egyéb termékei az amerikai Wal-Mart üzletekben, azóta pedig világszerte megállapodásokat kötöttek olyan üzletláncokkal, mint a francia Carrefour vagy a kínai GOME. Ennek fényében nyilvánvalóan nincs többé szükség a kioszkokra, így a bezárás teljesen logikus lépés. Bob Kaufman szóvivő szerint mintegy félszáz pavilont megtartanak külföldön, de hogy pontosan hol, azt nem árulta el a sajtónak.

Kulcsszavak: Dell +céginfo

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Szoboszlai Dominik és a Liverpool: Hogyan követhetjük nyomon a mérkőzéseiket?

2025. február 7. 15:20

IAB Hungary kihirdette az Év videós hirdetése 2024 versenyének győzteseit

2025. február 7. 09:54

Milyen nagy lesz a közelgő havazás? Előrejelzés a mesterséges intelligencia segítségével

2025. február 1. 13:44

Veszélyes hirdetések rejtőzhetnek a keresési eredményekben: hogyan ismerjük fel ezeket?

2025. január 30. 14:34