Megérkeztek az első Google Android telefonok

Kiss Ádám Zoltán, 2008. február 12. 10:27

A barcelonai Mobile World Congress vásáron bemutatkoztak a Google átfogó platformnak tervezett szoftverére épülő első készülékek.

A Google Android hivatalosan 2007 novemberében került bemutatásra, ám a gyártóknak még fel kellett készülniük fogadásukra. Ezzel együtt is igen gyors ütemben ültették át telefonjaikra az új operációs rendszert, és az első ilyen készülékek még az első negyedévben megjelenhetnek. Az első fecskék között olyan mobilok találhatók, melyek az ARM, a Texas Instruments, az NEC vagy a Qualcomm közreműködésével készültek. Nem véletlen, hogy a gyártók gyorsan keblükre ölelték az Androidot. Egyrészt nagyjából 30 élvonalbeli cég támogatja, másrészt ingyenes és nyitott platform. Ez a gyakorlatban jogdíjmentességet és így alacsonyabb készülékárakat eredményezhet, másrészt a forráskód hozzáférhetősége miatt várhatóan gyorsan külsős alkalmazások százai lephetik el a piacot, ezzel is növelve a telefonok vonzerejét. Az operációs rendszer ugyanakkor jelentős konkurenciával kell, hogy szembenézzen, köztük az egyik legnagyobb a Nokia Symbianja, vagy éppen egy az Androidhoz hasonlóan Linux alapokra épülő megoldás, a Limo, mely nem is olyan elveszett, mint elsőre tűnik, a Samsung erre a szoftverre épülő telefont is bemutatott a vásáron.

Kulcsszavak: mobiltelefon Google

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Innovációs versenyen méretik meg magukat a világ egyetemistái

2024. október 2. 19:34

Országos kutatásból netezési körkép: a magyarok többségének élete elképzelhetetlen net nélkül

2024. szeptember 29. 15:24

Éppen most robban a hazai előfizetéses e-kereskedelem

2024. szeptember 24. 15:10

Ezek a MI legnagyobb veszélyei az oktatásban

2024. szeptember 17. 11:37