Lezárult a "Ne vedd, védd!" pályázat

Honlapkészítésben is jók az "állati nyomozók"

forrás Prim Online, 2008. február 13. 17:06

Végéhez ért a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium, az Oracle Hungary és a WWF Magyarország honlapkészítő pályázata, amely a "NE VEDD, VÉDD! Az állati nyomozó akcióban!" nevet viselte. A pályázaton induló 20 csapat kutatást folytatott a környéken élő, illetve az ott árusított, veszélyeztetett állatokról és növényekről: volt, aki a madárgyűrűző-táborban készített interjút a helyi természetvédelmi hatósággal, volt, aki kínai áruházban, virágboltban vagy a helyi állatkereskedésben tartott nyomozást és volt, aki a könyvtárban kutakodott védett fajokról szóló könyvek után. Kutatásuk eredményeit aztán megjelenítették a saját maguk által készített honlapokon, így a pályamunkák között van olyan honlap is, ahol megtudhatjuk, milyen énekesmadarak élnek lakóhelyeink környékén a kertekben.

A 7-18 éves diákok és tanáraik számára meghirdetett pályázat témája a veszélyeztetett növény- és állatfajok, illetve a belőlük készített ajándéktárgyak kereskedelme volt. A diákok feladata az volt, hogy felderítsék lakóhelyük környékét, „nyomozzanak”, hogy milyen veszélyeztetett állatok és növények élnek környezetükben, vagy éppen cserélnek gazdát az üzletekben! Kutatásuk eredményeiről honlapot kellett készíteniük a Think.com kommunikációs közösségépítő eszköz segítségével. Az így létrehozott portálok célja, hogy a diákok egymástól tanulhassanak a természeti értékek megőrzésének fontosságáról, és megismerjék a velük folytatott túlzott mértékű kereskedelem okozta károkat.

A Washingtoni Egyezményt (CITES, Convention on International Trade in Endangered Species) azzal a céllal hozták létre több mint 30 évvel ezelőtt, hogy a kereskedelem által veszélyeztetett állat és növényfajok számára hatékony védelmet biztosítson. A tiltott kereskedelem megfékezésében, illetve a sokszor szükségtelen vásárlási igény csökkentésében nagy szerepe van a társadalmi tudatformálásnak és a tájékoztatásnak. Ennek szellemében az érintett növény- és állatfajokról, a belőlük készült termékekről, a kereskedelem mértékéről, szabályozásáról és a társadalom szerepéről a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium a WWF Magyarországgal és más civil szervezetekkel közösen már 5. éve folytatja figyelemfelkeltő kampányát.

A két szervezet idén az Oracle-lel közösen indította útjára azt a weboldalkészítő pályázatot, amely az Oracle Think.com elnevezésű számítógépes rendszerrel lehetővé tette, hogy a gyerekek saját weboldalaikat készíthessék el nyomozásuk eredményeiről. Az Új Katedra pedagógus szaklap jóvoltából 10000 példányban jelent meg a felhívás, amely eljutván valamennyi közoktatási intézménybe lehetővé tette, hogy a pályázat országossá váljon.

Az Oracle Think.com egy olyan ingyenes online tanulóközösség, ahol a különböző tartalomkészítő és multimédiás eszközökkel mind a diákok, mind a tanárok könnyen elkészíthetik interaktív weboldalaikat. A honlapokra nemcsak képeket, írásokat, tölthetnek fel, hanem megoszthatják rajtuk ötleteiket, az osztályközösség bevonásával pedig vitákat rendezhetnek, és szavazásokat is tarthatnak.

A 2007. szeptemberétől november végéig tartó pályázatra 20 csapat nevezett, a zsűri a 3 legjobb csapatot értékelte. A zsűri elsősorban a szakmai tartalmat, a megjelenítést és a számítógépes eszközhasználatot vette figyelembe. A helyezettek magas színvonalú és ötletes honlapokat készítettek, sőt a növény- és állatcsempészetről, a szőrmeiparról alkotott saját véleményüknek is hangot adtak.

A nyertesek listája a következő:


1. helyezettek: Berkes Bernadett, Veres Kata és Sáfrány Anna - a Batsányi János Gimnázium és SZKI, Csongrád 6. osztályos tanulói

2. helyezettek: Forrai Regina, Hubert Alexandra, Margariti Lambrini és Pentz Nikolett - a Városligeti Általános Iskola, Budapest, XIV. ker. 5. osztályos tanulói

3. helyezettek: Bálint Bertold, Schal Zsolt és Váczi Dániel – a Batsányi János Gimnázium és SZKI, Csongrád, 6. osztályos tanulói.

A nyertes csapat egy Balaton-felvidéki kirándulást nyert, emellett valamennyi pályázaton résztvevő diákot a „Szavamat adom! – Társasjáték az állatok és növények védelmében” című játékkal jutalmazzák, amely a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium anyagi támogatásával és gondozásában jelent meg 500 példányban, egy korábbi, a WWF Magyarországgal és a REX Kutyaotthon Alapítvánnyal indított pályázat nyertes munkája alapján. Az eredeti társasjátékot Cziráky Dominic és Dávid várpalotai testvérpár készítette kézzel, amelynek grafikái munkáit aztán az Electrocat Design végezte el. Emellett minden résztvevő tanuló kutatómunkájáért a SÜNI Magazin 2008. évi 1. számában megjelent „A Titkos dzsungel” nevű játékot kapja, amely szintén az előző CITES – „NE VEDD, VÉDD!” játékkészítő pályázatra beérkezett munkákból állt össze.  

Pályázatok ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Női példaképek a digitális gazdaságban

Harmadik alkalommal díjazták a 40 év feletti női példaképeket a digitális gazdaság területén, a pályázatot az IVSZ – Digitális Vállalkozások Szövetsége és a Women in Technology Hungary Egyesület (WiTH) hirdette meg. A díjra gazdasági társaságok és különböző szervezetek jelölték azokat a női kollégáikat, akik kiemelkedő eredményeikkel és munkásságukkal hozzájárulnak a digitális gazdaság és technológia fejlődéséhez. Ezzel nemcsak az ő tevékenységüket ismerik el, hanem azt is, hogy példaképként szolgálhatnak a fiatalabb generáció számára, és bemutathatják a 40 év feletti női munkavállalók értékeit és lehetőségeit. Az "Inspiráló női vezetők" kategóriában Rakó Ágnes, a KPMG tanácsadási üzletágának társvezetője nyerte el a díjat.

2025. március 15. 12:07

Új pályázati lehetőségek a televíziós műsorkészítők számára

A Médiatanács március 11-i döntésének eredményeként ismét elérhetővé válik a pályázati lehetőség a televíziós műsorkészítők számára. Az ülés során a testület egy médiaszolgáltatót bírságolt meg burkolt kereskedelmi közlemény közzététele miatt, és további eljárásokat indított médiafelügyeleti hatáskörében. Az NMHH egy külföldi társhatóságtól is kedvező választ kapott egy műsorszám korhatár-besorolásával kapcsolatos jelzésére.

2025. március 13. 19:35

Digitális fejlődés az iCentre segítségével – Pályázat általános- és középiskoláknak

Indul az iSkola pályázat, amelynek keretében egy iskolai intézmény nettó 2 000 000 forint értékben kaphat oktatási célra felhasználható termékeket és szolgáltatásokat az iCentre kínálatából.

2025. március 11. 17:27

Rekordszámú nevezés és kreatív megoldások az „Az Év Honlapja 2024” versenyén

A 2024-es „Az Év Honlapja” pályázatot rekord számú nevezés, innováció, technológiai újítások és kreativitás jellemezték. Az esemény immár 23. alkalommal emelte ki a digitális marketing legjobbjait. A Magyar Marketing Szövetség és az Internet Marketing Tagozat által szervezett versenyre összesen 329 pályázat érkezett, melyek közül a szakmai zsűri 90-et díjazott 30 kategóriában. Az „Az Év Honlapja Abszolút Díjat” idén a „Sound of Mátra” projekt nyerte el, míg az Internet Kultúra Fővárosa díjat ismét Debrecen Megyei Jogú város kapta.

2025. március 6. 07:45

Jövőformáló diákok: Megvannak a Megoldások a holnapért továbbjutói

A szakmai zsűri kiválasztotta a Samsung és az EdisonKids által ötödik alkalommal meghirdetett Megoldások a holnapért verseny legjobb 50 diákcsapatát. Az idei témák – a Közösség, az Egészség és a Fenntartható jövő – iránt összesen 241 diák jelentkezett kreatív pályázattal az ország különböző részeiről. Az előző évekhez képest a továbbjutó diákok és tanáraik idén még több tudással és kompetenciával gazdagodhatnak a frissített program keretében, hogy a következő hetekben megvalósíthassák jövőt formáló ötleteiket.

2025. március 5. 18:59

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra sem tudjuk, hogy kik ölették meg Kennedyt

2025. március 21. 16:38

iPhone 17 Air: A legvékonyabb iPhone a láthatáron

2025. március 18. 13:29

„Az Ön eszköze veszélyben van, össze fog omlani” – 8 tipp a félelemkeltő csalások elleni védelemhez

2025. március 13. 09:55

Történelmi magyar siker a Holdon

2025. március 11. 16:01