A világnépesség feléhez közelít a mobiltelefonok száma

Kovács Attila, 2008. február 22. 12:02

Az ITU (Nemzetközi Távközlési Egyesület) friss tájékoztatása szerint a jelenlegi növekedési ütemet tartva, a mobiltelefon készülékek globális penetrációja még 2008. első negyedében elérheti az 50 százalékot. A világ összlakossága jelenleg kb. 6,8 milliárd.

Az ITU adatai azt mutatják, hogy a bűvös 3 milliárdos határt 2007 augusztusában lépte át a mobilok száma. A növekedési arány a 12 százalékos penetrációt jelentő 2000. óta a Föld minden régiójában magas, 20-30 százalék között mozog. Ez igaz Afrikára is, ahol például 2006 során több mint 60 millióval lett több mobil előfizető, és ahol a legutóbbi években a növekedési arány közel évi 50 százalékot tett ki. Az 50 százalékos mobilpenetráció csak elméletben jelenti azt, hogy minden második ember a világon rendelkezik mobiltelefonnal. A statisztika pontosításához figyelembe kell a következőket venni: ugyanaz az illető esetleg több szolgáltatónak is egyszerre az előfizetője, az aktív prepaid előfizetői szám is változhat, különösen a fejlődő országokban jelentős azon esetek száma, amelyeknél többen "osztoznak" egy azon mobilkészülék használatán. Az ITU felhívja arra is a figyelmet, hogy négy ország - Brazília, Oroszország, India és Kína - összesen majdnem 1 milliárd előfizetővel rendelkezik, ami a teljes penetráció egyharmada. Ha ehhez hozzávesszük az Egyesült Államokat, Japánt és Indonéziát, ez a hét ország a világon ma használatban lévő összes mobiltelefon készülék felével részesedik.      

Kulcsszavak: trend mobiltelefon ITU

Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Új szintre lép az AI innováció: A HONOR és a Google Cloud partnersége

A HONOR, a világ egyik vezető vállalata az AI alapú eszközök ökoszisztémájában, a múlt heti Cloud Next 2025 eseményen ismertette folytatódó együttműködését a Google Cloud-dal, amelynek célja az intelligens eszközök és a felhasználói interakciók terén végzett innovációk határainak feszegetése. Eric Fang, a HONOR terméktervezésért felelős igazgatója elmondta, hogy a két vállalat közötti partnerség már számos felhasználóbarát újítást eredményezett, például a Magic Portal 2.0-t. Az együttműködés most a Google legújabb Gemini nagy nyelvi modelljei (LLM) segítségével lép egy új szintre, és olyan mesterséges intelligencia alapú funkciók fejlesztésére koncentrál, amelyek újradefiniálják a felhasználói élményt.

2025. április 17. 16:41

Extrém fényviszonyok, művészi fotók – A Xiaomi 15 Ultra kamerarendszerével ez lehetséges!

A Xiaomi 15 sorozattal a Xiaomi új dimenzióba emeli az okostelefonok képalkotási képességeit. A csúcsmodell Xiaomi 15 Ultra és az erőteljes alapváltozat, a Xiaomi 15 egyaránt arra ösztönzi a profi és hétköznapi felhasználókat, hogy művészi szinten örökítsenek meg pillanatokat, még a legextrémebb fényviszonyok között is. 

2025. április 17. 14:56

A Viber belép a társkeresés világába – Itthon is elérhető a Viber Dating

A Rakuten Viber bejelentette, hogy elérhetővé vált a korai regisztráció a Viber Dating nevű új funkcióra, amely izgalmas lehetőséget kínál azoknak a felhasználóknak, akik nyitottak az ismerkedésre. Ez az újítás tovább bővíti a Viber szuperalkalmazásként működő ökoszisztémáját, lehetővé téve a társkeresést közvetlenül az alkalmazáson belül. Magyarország ezzel csatlakozik a Fülöp-szigetek, Szerbia, Bosznia, Bulgária és Ukrajna mellé, ahol a felhasználók már kipróbálhatják a Viber Dating szolgáltatást.

2025. április 17. 13:10

Űrből jön a térerő: a Starlink forradalmasítja a mobilkommunikációt

Elon Musk űripari cége, a SpaceX új szintre emeli a mobilkommunikációt: a Starlink „Direct to Cell” szolgáltatásával hamarosan bárki küldhet SMS-t vagy kezdeményezhet hívást műholdon keresztül, akár egy szimpla okostelefonról. Mégpedig úgy, hogy ehhez nem kell torony, térerő vagy extra hardver. 

2025. április 15. 20:32

Nem csak egy gomb – belépés az AI-alapú mobilélmény világába

A HONOR 400 Lite új szintre emeli a mobilfotózást a mesterséges intelligenciával vezérelt kameragombjával. Egy érintés – és a pillanat életre kel. Legyen szó gyors kattintásról vagy hosszabb nyomva tartásról, a kreatív lehetőségek világa azonnal megnyílik előtted. Ez az innovatív megoldás ötvözi az intelligens képfeldolgozást az egyszerű, intuitív vezérléssel.

2025. április 15. 19:37

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Digitális élményforradalom: tegnap ért véget a pekingi InfoComm China 2025

2025. április 19. 14:31

A Microsoft mesterséges intelligenciával gyorsítja a szoftver-frissítéseket

2025. április 16. 17:51

Adatvédelmi nap a GDE-n: Fókuszban a kiberbiztonság és a tudatosság

2025. április 15. 14:43

A Pentagon az informatikai tanácsadókon spórol

2025. április 11. 13:12