Most éppen Pakisztán blokkolja a YouTube-ot

Milkovits Gábor, 2008. február 24. 21:11

A pakisztáni kormány blokkolja a YouTube internetes videó-megosztó oldalhoz való hozzáférést, azzal az indokkal, hogy a portálon több, az iszlámot állítólag sértő videó található.

A pakisztáni távközlési hatóság nem nevezte meg, hogy konkrétan mely videókat találta sértőnek; egyes hírforrások szerint a néhány éve botrányt okozó, Mohamed prófétán ironizáló dán képregények részletei állnak a tiltás mögött, míg mások Geert Wilders holland képviselőnek az iszlámot nem túl kedvező színben feltüntető filmje előzetesére tippelnek. Akárhogy is, az intézkedést Pakisztánban sem mindenki találja ésszerűnek. Wahaj-us-Siraj, a Pakisztáni Internetszolgáltatók Szövetségének munkatársa azt nyilatkozta a sajtónak, hogy egyrészt valóban igaz az, hogy a felhasználók nagy számban tiltakoznak a szerintük a vallásukat sértő videók ellen, azonban ha a kormány erőszakkal blokkolja a népszerű oldalakat, az emberek nem fogják használni az internetet.

Magát a YouTube-ot egyébként eddig már két ország, Thaiföld és Törökország hatóságai is elzárták egy időre országuk polgárai elől. Thaiföldön akkor még nyílt katonai diktatúra volt, az Európai Unió tagságára pályázó Törökország esete azonban érdekesebb. Ők azért blokkolták az oldalt, mert a modern Törökország alapítójának számító Kemal Atatürk-öt homoszexuálisnak beállító videók jelentek meg rajta. Ez közvetve rávílágít arra a pozitív szerepre, amelyet a szabad világháló játszhat a globalizálódó világban: a törököknek ugyanúgy segíthet megszabadulni egyes őket béklyózó tabuktól (pl. Atatürk és dogmáinak kritikátlan bálványozása), ahogyan a diktatúrákban is médiuma lehet a demokratikus ellenzéknek, vagy éppen vallási dogmatizmustól béklyózott társadalmakban a másként gondolkodóknak.

Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Kiváló kép- és hangélmény a TCL C-szériával

A tavasz újítása a TCL-től: a QD-Mini LED technológia most már az egész C-szériás tévékínálatban elérhető, így még több otthonban biztosít prémium szórakozást. 

2025. március 25. 20:49

Mesterséges intelligencia a marketing szolgálatában

A Microsoft adott otthont a Magyar Marketing Szövetség Marketing Döntéshozók Klubja legutóbbi rendezvényének, mely március 20-án zajlott, és a mesterséges intelligencia marketingben betöltött szerepét és lehetőségeit helyezte középpontba. A rendezvény üzenete az volt, hogy az AI nem csupán a jövő technológiája, hanem már most is olyan eszközként működik, amely jelentősen növeli a marketingmunka hatékonyságát. A Microsoft szakértői gyakorlati példákon keresztül mutatták be, hogyan integrálható az AI a marketing- és értékesítési folyamatokba, elősegítve azok optimalizálását és gyorsítva az üzleti döntéshozatalt.

2025. március 25. 16:13

2026-ra a világ legnagyobb fulfilment áruházává válik a soroksári IKEA

Egy évvel az átfogó felújítás bejelentése után a soroksári IKEA egyesíti azokat az új megoldásokat és fejlesztéseket, amelyeket a legnagyobb lakberendezési kiskereskedő már világszerte tesztelt, és 2026-ra a világ legnagyobb IKEA fulfilment áruházává válik. 

2025. március 25. 15:45

Ötgenerációs munkahelyek: Hogyan segíthetik az együttműködést a különböző korosztályok?

A generációs különbségek sokak szerint feszültségekhez, széthúzáshoz és akár konfliktusokhoz is vezethetnek, különösen a munkahelyeken. De vajon elkerülhetetlen, hogy így alakuljon? Hogyan hat az innovációs nyomás a generációk közötti együttműködésre? Problémaként vagy lehetőségként kellene tekinteni a különbözőségekre? Ilyen kérdésekre keresnek választ a Bosch Podcast legújabb epizódjában, ahol Steigervald Krisztián generációkutató és Somogyi András, a Bosch cég humánerőforrásért felelős alelnöke beszélgetnek.

2025. március 25. 14:41

Szembarát kijelző és intelligens funkciók az MWC egyik sztárjától

A TCL, a kijelző-innovációk globális éllovasa, büszkén jelenti be, hogy az MWC 2025 során bemutatott TCL NXTPAPER 11 Plus tablet Európában is elérhetővé vált.

2025. március 25. 13:02

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Virtuális valóság az autonóm járművek fejlesztésében

2025. március 25. 17:52

Továbbra sem tudjuk, hogy kik ölették meg Kennedyt

2025. március 21. 16:38

iPhone 17 Air: A legvékonyabb iPhone a láthatáron

2025. március 18. 13:29

„Az Ön eszköze veszélyben van, össze fog omlani” – 8 tipp a félelemkeltő csalások elleni védelemhez

2025. március 13. 09:55