Adatvédelmi biztos: szűk lehetőségek az internet ellenőrzésére

MTI Sajtóadatbank, 2008. február 29. 08:12

Rendkívül szűkre szabta szigorú korlátozó döntésével a német alkotmánybíróság az internetes adatforgalom ellenőrzésének lehetőségeit - jelentette ki csütörtökön a kormány adatvédelmi biztosa.

Peter Schaar kiemelte: a testület állásfoglalásában olyan alkotmányos aggályokat fogalmazott meg, illetve állított fel olyan akadályokat, amelyek következtében az otthoni számítógépek hatósági ellenőrzésére csak igen kevés alkalommal és csakis rendkívüli esetekben kerülhet sor. A bíróság állásfoglalását idézve a biztos kiemelte az állam tényleges terrorfenyegetettségét, illetve az emberi élet védelmét.

Az alkotmánybíróság előző nap hozott határozatot az internet ellenőrzésével, pontosabban egy észak-rajna-vesztfáliai törvénnyel kapcsolatban. A bíróság azt alkotmányellenesnek minősítette, hangsúlyozva az alapvető személyi jogok tiszteletben tartásának szükségességét.

A tartomány határain túlmutató, s a jövő szempontjából az egész ország számára irányt mutató határozatában a testület úgy foglalt állást, hogy az internet hatósági ellenőrzése csakis az említett rendkívüli esetekben lehetséges, s akkor is kizárólag bírói utasításra. Külön leszögezte a bíróság, hogy az ellenőrzésekre csupán rendkívül korlátozott számban kerülhet sor.

Az alkotmánybírósági korlátozások ellenére Wolfgang Scha:uble belügyminiszter egy interjúban ismét annak a reményének adott hangot, hogy az általa - a terrorizmus elleni harc érdekében - kezdeményezett, az internetes adatforgalom ellenőrzését célzó szövetségi törvény hamarosan megszületik.

A miniszter úgy vélekedett, hogy az alkotmánybírósági határozat őt igazolta, konkrétan azt, hogy a terrorfenyegetettség elhárítása érdekében szükség van a hatósági ellenőrzések engedélyezésére. Scha:uble ugyanakkor hangoztatta, hogy tiszteletben tartja az alkotmánybíróság határozatát, s a törvénytervezetet összhangba hozzák az abban foglalt korlátozásokkal.

A német nagykoalíciót alkotó konzervatívok és a szociáldemokraták magas rangú képviselői megállapodtak abban, hogy az alkotmánybírósági döntéshez igazodva megkezdik a Scha:uble által korábban kidolgozott törvénytervezet véglegesítését. A szociáldemokraták vezetői - élükön Brigitte Zypries igazságügyi miniszterrel - kiemelték, hogy a testület erősen korlátozta a hatósági ellenőrzés lehetőségét, s a korlátozást szigorúan tiszteletben kell tartani.

Ezzel egy időben Joachim Hermann bajor belügyminiszter bejelentette, hogy a bírósági ítélet ellenére Bajorországban még a nyár előtt elfogadják az internet-ellenőrzésre vonatkozó törvényt. Azt hangoztatta ugyanakkor, hogy az alkotmánybírósági határozatot mindenképp figyelembe veszik.

Kulcsszavak: jog média internet

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Innovációs versenyen méretik meg magukat a világ egyetemistái

2024. október 2. 19:34

Országos kutatásból netezési körkép: a magyarok többségének élete elképzelhetetlen net nélkül

2024. szeptember 29. 15:24

Éppen most robban a hazai előfizetéses e-kereskedelem

2024. szeptember 24. 15:10

Ezek a MI legnagyobb veszélyei az oktatásban

2024. szeptember 17. 11:37