Ballmer, Barroso, Merkel, Sarkozy a CeBIT megnyitón

Vértes János, 2008. március 3. 13:31

Rangot adnak a ma esti CeBIT-megnyitónak Európa vezető politikusai és a Microsoft elnöke. A kiallítói létszamból és területből sokat vesztett, ám még mindig a világ legnagyobb informatikai kiallításának tekinthető rendezvény 18 órakor kezdődő megnyitóünnepsegén beszédet mond Steve Ballmer, a Microsoft vezérigazgatója, Jose Manuel Barroso, az Europai Unió főbiztosa, Nicolas Sarkozy, Franciaország köztársasági elnöke és Angela Merkel, Németország kancellárja.

A CeBIT 7-8 évvel ezelőtti fénykorában a legnagyobb hardvergyártók másfél hétre egész irodaházakat telepítettek az egyes sorszámú pavilonba, standjukon saját lift kötötte össze a különböző szinteken elhelyezett tárgyalókat, irodákat vagy a tetőn elhelyezett rendezvénytermet. Ez ma már egyertelműen a múlté, a legendás egyes pavilon átalakult parkolóházzá, ugyanakkor még 25 pavilont töltenek meg napjaink informatikai újdonságai. A hangsúly a hardverről áttolódott a szoftveres megoldásokra, illetve az utóbbi években a fogyasztói elektronikára, a mobiltelefóniára, a személyi digitális asszisztensek mind szélesebb körű használatára (GPS) és a mind nagyobb felületű kijelzőkre. Bár ez a CeBIT már nem az a CeBIT, azért Hannover most is kiteheti a "megtelt" táblát, ezen a tavaszon is itt dől el, hogy mit hoz a jövő. Az pedig, hogy ez már nem csupán egy szakma jövője, hanem mindannyiunké, kitetszik a politikai odafigyelésből is, Ballmernél nagyobb hangsúlyt kap a híradásokban Barroso, Merkel vagy Sarkozy, Európa gazdasági fejlődésének záloga, hogy miképp épül be mindennapjainkba az informatika.

Kulcsszavak: CeBIT

Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Fiatalok a valós projektek világában

Az idei tanévben indította útjára a Hallgatói Projekttámogató Programot a győri Széchenyi István Egyetem, melynek keretében egy szemeszter alatt mintegy 250-en vettek részt órarenden kívüli gyakorlati projektekben. A 12 szakról összegyűjtött tapasztalatok szerint a fiatalok hasznosnak látják a kezdeményezést.

2025. február 6. 19:29

A Samsung tovább mélyíti elkötelezettségét az óceánok védelmében

A Samsung tovább erősíti elkötelezettségét az óceánok védelme iránt, és a jövőben olyan partnerekkel dolgozik együtt, akik szintén elhivatottak a természet megóvása mellett. A vállalat már eddig is hozzájárult a műanyaghulladék problémájának enyhítéséhez azáltal, hogy újrahasznosított halászhálókból készítette el a Galaxy eszközeihez szükséges alapanyagokat. 

2025. február 6. 17:43

Újabb elismerés a Schneider Electricnek a Világgazdasági Fórumtól

Sokszínűségi, Egyenlőségi és Befogadási Példaképnek nyilvánította a Világgazdasági Fórum a Schneider Electric és a Plan International közös programját, amely a nők gazdasági és társadalmi fejlődését támogatja a Száhel-övezetben. A kezdeményezés célja, hogy a megfelelő ismeretek átadásával, az iskolák fejlesztésével és a vállalkozói kedv erősítésével segítse a női vállalkozók szerepvállalását a folyamatosan növekvő megújulóenergia-ágazatban. 

2025. február 6. 16:08

Jön az országos Random Mozikaland!

Újra Random Mozikalandra hív a Cinema City: egy olyan vetítésre, ahol a film címe titok. A program tavalyi sikere után idén télen országszerte, a hálózat bármely mozijába jegyet válthatunk február 19-én, az egy időben vetített meglepetésfilmre. A lepel csak akkor hullik le a titokról, amikor az első kockák megjelennek a vásznon.

2025. február 6. 14:36

Az ASUSTOR zászlóshajója tarolt 2024-ben

Az ASUSTOR Inc. kétlemezes zászlóshajó modellje, az AS5402T, melyet erőteljes specifikációi és teljesítménye tettek híressé, elnyerte a PCMag rangos Editors’ Choice és a 2024 legjobb technológiai termékeinek és szolgáltatásainak járó díját. Ez az elismerés megerősíti az AS5402T helyét a 2024 legnépszerűbb és legikonikusabb termékei között.

2025. február 6. 12:57

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Milyen nagy lesz a közelgő havazás? Előrejelzés a mesterséges intelligencia segítségével

2025. február 1. 13:44

Veszélyes hirdetések rejtőzhetnek a keresési eredményekben: hogyan ismerjük fel ezeket?

2025. január 30. 14:34

Magyarországra is megérkezett a világ első kereskedelmi forgalomban kapható humanoid robotja

2025. január 28. 12:57

Rekordárbevételt ért el az LG 2024-ben

2025. január 23. 19:26