Nagyobb felvásárlásokra készül a Logitech

A további kisebb cégek bekebelezése helyett a nagyobb horderejű, komolyabb felvásárlásokban látja Gerald Quindlen vállalata sikerének a zálogát. A Logitech korábbi vezérigazgatója 15-20 millió dollár értékű vállalkozásokat vásárolt fel, ám Quindlen most véget akar vetni ennek az időszaknak, és a több kisebb cég beolvasztása helyett inkább a nagyobb akvizíciókban lát perspektívát - olvasható a svájci SonntagsZeitung hasábjain. A perifériás eszközökre specializálódott konszern első embere szerint immár készen állnak akár a 100 millió dolláros ügyletekre is.
Ezenkívül azonban az olyan fejlődő régiókban is erősíteni akar jelenlétén a Logitech, mint Kelet-Európa, Kína és Latin-Amerika, mely területekben óriási fejlődési potenciált lát Quindlen.
Kapcsolódó cikkek
- Hálózatbővítés és növekedés az Externetnél
- Újabb pereket indíthat az Intel ellen az AMD
- Tavaly 14 százalékkal nőtt a Dell nyeresége
- TvNetWork: 723 millió forint nyereség 2007-ben
- Az Apple már a 10. legnagyobb mobilgyártó
- A román kormány tőzsdére viszi a Romtelecom részvényeit
- Deutsche Telekom - 0,6 százalékkal mérséklődő eredmény
- Végül is kit illet meg a világ második legnagyobb mobilgyártója cím?
- A Zebra Technologies rekord árbevétellel zárta 2007-et
- A Synergon újabb Cisco minősítése: a világon ötödikként
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
700 ezer felhasználó, havi 2 millió utalás a K&H mobilbankjában
Januárban már hétszázezer mobilbanki ügyfél vette igénybe a K&H díjnyertes appját. A tavaly a digitálisan élenjáró bankoknak adott Digital Innovator UX 2024 díjat elnyerő mobilbanki alkalmazásban havonta kétmillió utalást végeznek a felhasználók, akik saját értékeléseik szerint is szeretik, szívesen használják az applikációt. A mobilbank népszerűségét fokozza Kate is, hiszen a K&H éjjel-nappal elérhető digitális asszisztense kétszáz funkcióval rendelkezik, ami sokkal kényelmesebbé teszi a bank és biztosító ügyfelei számára pénzügyeik intézését.
AI Tour Budapest: így alakítja át az üzletet a mesterséges intelligencia
A Microsoft ingyenesen elérhetővé tette a Copilot Chat-et, hogy ezzel is hozzájáruljon a mesterséges intelligenciára épülő megoldások elterjedéséhez. Azok az üzletemberek és informatikai szakértők, akik február 5-én részt vettek a Microsoft AI Tour budapesti eseményén, első kézből tájékozódhattak róla, hogyan formálja át az AI a munkahelyeket, a mindennapokat és a kiberbiztonság területét. Mint elhangzott, Magyarország ez utóbbi tekintetben kimondottan veszélyeztettnek minősül, mivel nálunk a kibertámadások okozta kárérték kétszer olyan ütemben növekszik, mint a világátlag.
Pályaválasztás a modern technológiák tükrében
A Gazdálkodási és Tudományos Társaságok Szövetségének (GTTSZ) Drón tagozata immár második alkalommal rendezte meg a Jövőnk a jövőben pályaorientációs konferenciáját, amelynek idén a Gábor Dénes Egyetem adott otthont. A kétnapos eseményen szakképző intézmények tanulói találkozhattak a legújabb innovatív technológiai megoldásokkal – mesterséges intelligencia, dróntechnológia, kibervédelem és robotika – különböző szakmai előadásokon és a gyakorlati bemutatókon keresztül.
A Samsung tovább mélyíti elkötelezettségét az óceánok védelmében
A Samsung tovább erősíti elkötelezettségét az óceánok védelme iránt, és a jövőben olyan partnerekkel dolgozik együtt, akik szintén elhivatottak a természet megóvása mellett. A vállalat már eddig is hozzájárult a műanyaghulladék problémájának enyhítéséhez azáltal, hogy újrahasznosított halászhálókból készítette el a Galaxy eszközeihez szükséges alapanyagokat.
Újabb elismerés a Schneider Electricnek a Világgazdasági Fórumtól
Sokszínűségi, Egyenlőségi és Befogadási Példaképnek nyilvánította a Világgazdasági Fórum a Schneider Electric és a Plan International közös programját, amely a nők gazdasági és társadalmi fejlődését támogatja a Száhel-övezetben. A kezdeményezés célja, hogy a megfelelő ismeretek átadásával, az iskolák fejlesztésével és a vállalkozói kedv erősítésével segítse a női vállalkozók szerepvállalását a folyamatosan növekvő megújulóenergia-ágazatban.