Kína a legnagyobb internet-piac

Milkovits Gábor, 2008. március 13. 20:20

A pekingi BDA piackutató és a kínai Internethálózati Információs Központ adatai szerint a távol-keleti ország internet-felhasználóinak száma mostanra valószínűleg meghaladta az amerikai online népességét.

A számok alapján Kínában tavaly év végére 210 millióan kapcsolódtak a világhálóra, míg ez az adat az Egyesült Államokban 216 millió volt. Lehetséges persze, hogy az adatok nem teljesen pontosak és a különböző piackutatók más-más számokat találnak hitelesnek, az általános növekedési folyamatok alapján azonban így is valószínűsíthető, hogy a kínai internetezők száma már túllépte, vagy valamikor 2008 folyamán mindenképpen meghaladja majd az amerikaiakét. A különbség pedig egyre nőni fog, habár a kínai online népesség fizetőképessége egyénekre lebontva egyelőre nyilvánvalóan jelentősen alatta marad az amerikai internetezőkének.

A BDA előrejelzése szerint a fentiekből következően a közeljövőben komoly fellendülés várható az ország internetes kereskedelmében, hiszen hatalmas piacról van szó. A kérdés ugyanakkor határozott aggodalmakat is felvet, és nemcsak a lakosság fizetőképességét illetően. Kínában ugyanis a hatóságok egyre erőteljesebben korlátozzák a szólásszabadságot a világhálón, és hiába próbálják bűnmegelőzési vagy erkölcsi érvekkel indokolni az intézkedéseket, a legtöbb esetben egyértelműen politikai cenzúráról van szó. Ez pedig kifejezetten kellemetlen helyzetbe hozhatja a kínai internetes piacon befektetni kívánó külföldi cégeket, ahogyan arra már volt is példa a Yahoo esetében.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

NMHH: Új ajánlás a gyermekek védelme érdekében

Ajánlást fogalmazott meg a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa a kiskorút szerepeltető, bűncselekményt, megalázó, illetve kiszolgáltatott helyzetben lévőket bemutató műsorszámok esetében alkalmazandó követelményekről. A szempontrendszer kidolgozásának aktualitását a médiatörvény módosítása adta.

2025. február 7. 18:55

AI Tour Budapest: így alakítja át az üzletet a mesterséges intelligencia

A Microsoft ingyenesen elérhetővé tette a Copilot Chat-et, hogy ezzel is hozzájáruljon a mesterséges intelligenciára épülő megoldások elterjedéséhez. Azok az üzletemberek és informatikai szakértők, akik február 5-én részt vettek a Microsoft AI Tour budapesti eseményén, első kézből tájékozódhattak róla, hogyan formálja át az AI a munkahelyeket, a mindennapokat és a kiberbiztonság területét. Mint elhangzott, Magyarország ez utóbbi tekintetben kimondottan veszélyeztettnek minősül, mivel nálunk a kibertámadások okozta kárérték kétszer olyan ütemben növekszik, mint a világátlag.

2025. február 7. 17:37

Pályaválasztás a modern technológiák tükrében

A Gazdálkodási és Tudományos Társaságok Szövetségének (GTTSZ) Drón tagozata immár második alkalommal rendezte meg a Jövőnk a jövőben pályaorientációs konferenciáját, amelynek idén a Gábor Dénes Egyetem adott otthont. A kétnapos eseményen szakképző intézmények tanulói találkozhattak a legújabb innovatív technológiai megoldásokkal – mesterséges intelligencia, dróntechnológia, kibervédelem és robotika – különböző szakmai előadásokon és a gyakorlati bemutatókon keresztül. 

2025. február 7. 15:03

Galaxy S25: AI támogatás és prémium élmények

A Samsung Galaxy S25 széria február 7-től Magyarországon is megvásárolható. Az új készülékekkel a Samsung egy multimodális korszakba lép, lehetővé téve a felhasználóknak, hogy a Galaxy S25 okostelefonokkal és környezetükkel sokféleképpen lépjenek kapcsolatba, és AI partnerként támogassák őket a mindennapi életben. A Galaxy S25, S25+ és S25 Ultra modellek tulajdonosai olyan partnercégekkel való együttműködésnek köszönhetően, mint a Google, az Adobe vagy a YouTube, még teljesebb élményt élvezhetnek a kommunikáció, az információszerzés, a kreativitás és a szórakozás területén. Ráadásul, február végéig különleges kedvezmények várják a vásárlókat.

2025. február 7. 13:15

Csendes félév a mobilpiacon, kizárólag mobilnetet kínáló díjcsomaggal indult a nyár

A Yettel új, korlátlan internetelérést biztosító csomagot vezetett be a nyaralási szezon kezdetén, amely nem tartalmaz SMS-t és hívást. Ezt közli a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) legfrissebb, mobilpiaci díjcsomagokat elemző jelentése, mely szerint 2024 második fele egyébként nem volt mozgalmas. A félévente megjelenő jelentés bemutatja a nagy szolgáltatók díjcsomag- és tarifamódosításait, valamint ismerteti a megszűnő szolgáltatásokat és az újonnan bevezetett opciókat is.

2025. február 7. 11:40

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Szoboszlai Dominik és a Liverpool: Hogyan követhetjük nyomon a mérkőzéseiket?

2025. február 7. 15:20

IAB Hungary kihirdette az Év videós hirdetése 2024 versenyének győzteseit

2025. február 7. 09:54

Milyen nagy lesz a közelgő havazás? Előrejelzés a mesterséges intelligencia segítségével

2025. február 1. 13:44

Veszélyes hirdetések rejtőzhetnek a keresési eredményekben: hogyan ismerjük fel ezeket?

2025. január 30. 14:34