Ingyenes ADSL próbahónap kötöttségekkel

forrás Prim Online, 2008. március 28. 12:52

Megtévesztő módon népszerűsítette ADSL szolgáltatását a T-Online Zrt. – állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A szolgáltatónak emiatt 7 millió forint bírságot kell fizetnie.

A GVH 2006 végén azért indított eljárást a T-Online Zrt. ellen, mert észlelte, hogy a társaság 2006 nyarán, majd 2006 őszén a fogyasztók számára megtévesztő módon hirdette ingyenes kipróbálásra ADSL csomagját. A T-Online a reklámjaiban azt ígérte, hogy a fogyasztó 30 napon belül mindenféle költség és kötöttség nélkül elállhat a szolgáltatástól. A versenyhatóság vizsgálata azonban kiderítette, hogy a tájékoztatás nem volt valós. A reklámokban nem szerepelt, hogy ha a fogyasztó a szolgáltatást egy hónapon belül lemondta, úgy a T-Online felé fizetési kötelezettsége ugyan nem keletkezett, ám a Magyar Telekom nagykereskedelmi feltételei szerint a felmondást követő három hónapig nem minősül új fogyasztónak.

A fogyasztók egy köre számára azonban számított, számíthatott az, hogy új fogyasztónak minősülnek-e vagy sem. Azon internetes szolgáltatóknál ugyanis, akik a Magyar Telekomtól vették a kiskereskedelmi ADSL szolgáltatás alapjául szolgáló nagykereskedelmi szolgáltatást szintén csak új ügyfelek kaphattak kedvezményes árat. Mivel a Magyar Telekom nagykereskedelmi szerződési feltételei szerint új felhasználónak csak az számít, akinek a szerződéskötést megelőző három hónapban nem volt ADSL szolgáltatásra szóló szerződése, így T-Online szolgáltatását ingyen kipróbáló, ám azt végül igénybe nem vevő, más szolgáltatónál próbálkozó ügyfelek eleshettek a kedvezménytől.

A GVH szerint a végső felhasználó fogyasztóknak nem kell tisztában lenniük a nagykereskedelmi feltételekkel és az abból fakadó – számukra kedvezőtlen – következményekkel. Mivel más szolgáltatók a kedvezményeket megadták nemcsak az új, hanem a régi ügyfeleknek, a fogyasztók pont az efféle információra alapozva gondolhatták, hogy a próbahónap után más szolgáltatóval kötnek a T-Online áraihoz és egyéb szolgáltatási feltételeihez mérten jobb feltételekkel szerződést. Ám ha ezt tették, akkor elveszthették a kedvezményes tarifára vonatkozó jogosultságukat.

A T-Online tv-reklámjaiban kifejezetten arra utalt, hogy kötöttség és költség nélkül lehetett a próbahónapot igénybe venni, illetve hogy nem kell a fogyasztónak elköteleznie magát. Ráadásul a próbahónap kifejezés a hétköznapi szóhasználatban arra utal, hogy kötöttségek, kötelezettségek nélkül lehet valamit tenni a próbaidőszak alatt. A GVH szerint azonban nem bizonyult igaznak a kötöttségtől való mentesség. A szóban forgó reklámokat és tájékoztatásokat így a versenyhatóság jogsértőnek találta. Az internetes és egyéb írott tájékoztató anyagokat a GVH azért ítélte jogsértőnek, mert ugyan hely- és egyéb effektív korlátok nem voltak, mégsem történt utalás arra, hogy a szolgáltatás próbahónap alatti felmondása esetleg milyen következménnyel járhat.

Mindezek miatt a GVH a fogyasztók megtévesztésért 7 millió forintra bírságolta a T-Online Zrt-t. A bírság összegének meghatározásakor a versenyhatóság súlyosító körülményként értékelte, hogy a megtévesztő reklámokat hosszú időn keresztül közölték és azok jelentős fogyasztói körhöz jutottak el. Ráadásul az ADSL piacon intenzív versengés folyik, a T-Online pedig számottevő piaci részesedéssel rendelkezik. Enyhítő körülménynek bizonyult ugyanakkor, hogy nem súlyos jogsértésről van szó, a megtévesztő magatartás pedig a fogyasztók egy részének döntésére lehetett hatással.

Kulcsszavak: GVH jog T-Online-hu ADSL

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Idén már ezernél is több résztvevőt várnak a Service Design Day-re

2024. október 7. 09:59

Innovációs versenyen méretik meg magukat a világ egyetemistái

2024. október 2. 19:34

Országos kutatásból netezési körkép: a magyarok többségének élete elképzelhetetlen net nélkül

2024. szeptember 29. 15:24

Éppen most robban a hazai előfizetéses e-kereskedelem

2024. szeptember 24. 15:10