Nyílt nap a Sun laboratóriumában

forrás Prim Online, 2008. április 11. 12:21

A Sun Microsystems idén is megrendezte a Sun Laboratories (Sun Labs) nyílt napját, amelyen a laboratórium legérdekesebb kutatási eredményeit tekinthették meg, és legújabb projektjeiről tájékozódhattak az érdeklődők. A Sun Labs több innovatív technológiája is elérhető nyílt forrású szoftver vagy hardver formájában, ezáltal a kutatási partnerek közössége is részt vehet az új generációs technológiák fejlesztésében.

A nyílt napra érkező látogatók a Sun 44 kutatójának, ösztöndíjasának és vezető mérnökének bemutatóin és előadásain vehettek részt. A nap kiemelt eseménye volt a Small Programmable Object Technology (SPOTs) gyakorlati bemutatója és az új technológiák ismertetése, köztük a Lively Kernel, a Wonderland, az Aura és az Open SPARC, melyek bepillantást nyújtottak a Sun leginnovatívabb kutatásaiba.

”A Sun laboratórium már eddig is mérhetően és eredmény centrikusan szolgálta az innovációt, most azonban, ahogy az innovációhoz egyre nagyobb mértékben kapcsoljuk az együttműködést is, még egy szinttel magasabbra léphetünk.” – nyilatkozta Bob Sproull a Sun Labs igazgatója, Sun ösztöndíjas. – „A nyílt forrású prototípusaink hatékonyan hozzák létre a kutatási partnerek közösségét, a Sun Labson kívülről érkező, a szélesebb Sun közösséghez tartozó fejlesztőket a részvételre és a formabontó gondolkodásra ösztönzik.”

A 2008-as nyílt napon bemutatott projektek többek között az alábbiak voltak:

Wonderland projekt
– a Darkstar projektre épülő 3D virtuális világok létrehozásához tervezett eszközkészlet, ami a kollaboratív munka- és oktatási környezetek kutatásának alapját adja. További információ olvasható róla a https://lg3d-wonderland.dev.java.net/ címen. A virtuális telefon demófilmje az alábbi linken nézhető meg: http://youtube.com/watch?v=QcElCLv-AW0

Caroline projekt – A dinamikusan skálázható internet alapú szolgáltatások gyors és hatékony fejlesztését és telepítését szolgáló technológia kutatása. További információkat találhat róla a https://www.projectcaroline.net/main/ címen.

Sun SPOT projekt – teljes mértékben Java technológiában készült drótnélküli érzékelőkre, robotikára és rajintelligenciára (swarm intelligence) épülő alkalmazások fejlesztésére használható kísérleti platform. A teljes rendszer, beleértve a hardvert, operációs rendszert, Java Virtual Machine-t, eszközvezérlőket és alkalmazásokat nyílt forráskóddal érhető el a Java.net-en. A Sun SPOT fejlesztői készlet a http://www.sunspotworld.com/ címen található. A Sun SPOT-tal felszerelt rakéta indításáról pedig az alábbi linken tekinthető meg videó: http://youtube.com/watch?v=cOPwMq89MNY

Fortress projekt
– a projekt vezetője a Sun programnyelv kutatási csoportja, a Fortress a nagyteljesítményű számítástechnikához (HPC) tervezett magas programozói produktivitást lehetővé tevő új programnyelv. A Fortress projekt 1.0 változata március 31-én jelent meg nyílt forráskóddal és a következő címen érhető el: http://projectfortress.sun.com/Projects/Community/

Darkstar projekt – Java  technológián alapuló szoftver infrastruktúra, ami leegyszerűsíti a masszívan skálázható online játékok, virtuális világok és közösségi hálózati alkalmazások fejlesztését és működtetését. A Darkstar projekt nyílt forrású és a http://www.projectdarkstar.com/ címen érhető el.

Kulcsszavak: Sun +céginfo k+f

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Innovációs versenyen méretik meg magukat a világ egyetemistái

2024. október 2. 19:34

Országos kutatásból netezési körkép: a magyarok többségének élete elképzelhetetlen net nélkül

2024. szeptember 29. 15:24

Éppen most robban a hazai előfizetéses e-kereskedelem

2024. szeptember 24. 15:10

Ezek a MI legnagyobb veszélyei az oktatásban

2024. szeptember 17. 11:37