Még idén bevezeti az Androidot a T-Mobile az USA-ban

Kiss Ádám Zoltán, 2008. április 25. 08:18

A Google mobiltelefon-platformja eddig is ígéretes visszajelzéseket kapott a készülékgyártóktól, ám most a szolgáltatók is bíztató jövőképet tárnak az alapszoftver elé.

Az Android képességei már kezdenek körvonalazódni pedig a szoftver még el sem készült teljesen végleges formájában. Illetve talán soha nem is fog, hiszen egyik fontos eleme éppen az, hogy egy alap-platformot biztosít a külsős, akár magánszemélyek által készített kiegészítő alkalmazások számára, és ez biztosíthatja jövőbeli fejlődését és naprakészségét. Az eddig Linux alkalmazásokhoz, házi szoftverekhez, vagy a Nokia tulajdonában levő Symbian operációs rendszerhez kötött gyártók és felhasználók éppen ezért üdvözölték olyan lelkesen az Android megjelenését, jóllehet a szoftver a mobiljainkra érkező reklámoknak is teret engedhet.

A gyártók lelkesedése azonban kevés a sikerhez, ha a szolgáltatók nem támogatják a szoftvert, hiszen ők számos egyéb termék mellett dönthetnek, amikor megtervezik kínálatukat, és végső soron legalább egy évig, mint garanciális felek ők tartják a hátukat egy esetleges kudarcért. Éppen ezért fontos bejelentés Joe Sims, a T-Mobile USA újonnan kinevezett szélessávú és üzleti elnökhelyettesének nyilatkozata, miszerint volt alkalma tesztelni az Androidot, és igen elégedett vele, a szolgáltató pedig még idén legalább egy modellt megjelentet ilyen programmal, hogy tesztelje a fogadtatást, és megbízhatóságot.

Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Elérhető a Google új bekarikázásos keresési módja a HONOR Magic V3-on és a HONOR 200 szérián

A HONOR bejelentette, hogy elérhető a Google Bekarikázással keresés (Circle to Search) funkciója a HONOR Magic V3-on, valamint a HONOR 200 szérián. Az új funkcióval az AI adta lehetőségek előnyeit élvezhetik ki a felhasználók, hogy könnyen és gyorsan kereshessenek rá dolgokra okostelefonjukon.

2024. október 10. 18:23

Bepörög az őszi szüretszezon – Okostelefonnal még a borozás is jobb

Októberrel együtt számos budapesti és vidéki fesztivál, ünnep és program veszi kezdetét, amik jelentős része a szürethez kötődik. Ha kedveled a bort, vagy épp szeretsz kirándulni, akkor egy HONOR készülék – a megfelelő alkalmazásokkal –  tökéletes társ lehet ebben az időszakban is.

2024. október 5. 13:31

Az európai utazók 72%-a szeretné leküzdeni a nyelvi akadályokat a jobb utazási élményért

A Samsung legújabb kutatásából kiderül, hogy az európai nyaralók*  72%-a azt vallja, hogy sokkal jobban élveznék a külföldi vakációt, ha jobban, gond nélkül tudnának kommunikálni a helyiekkel. Ennek megoldásaként a Samsung arra ösztönzi az utazókat, tegyék próbára a Galaxy AI-t a következő felfedezőútjuk során.

2024. október 4. 19:08

A kis-, közép- és nagyvállalatoknak is jó hírt hoz a Yettel

Számos vállalkozásnak az év vége jelenti a legintenzívebb időszakot, az éves forgalom jelentős része az őszi-téli hónapokban jelentkezik. A Yettel kis- és középvállalkozások számára dolgozott ki egy kedvező lehetőséget, ami a legtermelékenyebb időszakban a költségek csökkentésében segíti a cégeket. Egyúttal a nagyvállalati közönség számára is hasznos IT-biztonsági megoldással rukkolt elő a társaság.

2024. október 2. 09:55

Már itthon is megvásárolható a világ legvékonyabb hajlítható okostelefonja

Végre Magyarországon is kapható a HONOR Magic V3, a világ legvékonyabb befelé hajlítható okostelefonja, amely elődeinél nagyobb strapabírósággal, hatékonyabb akkumulátorral, fejlettebb kijelzővel és innovatívabb AI-élménnyel érkezik.

2024. október 1. 14:10

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Idén már ezernél is több résztvevőt várnak a Service Design Day-re

2024. október 7. 09:59

Innovációs versenyen méretik meg magukat a világ egyetemistái

2024. október 2. 19:34

Országos kutatásból netezési körkép: a magyarok többségének élete elképzelhetetlen net nélkül

2024. szeptember 29. 15:24

Éppen most robban a hazai előfizetéses e-kereskedelem

2024. szeptember 24. 15:10