Évek óta legerősebb negyedévét zárta a Samsung
Az egy évvel ezelőtti adatokhoz képest a vállalat 37 százalékkal nagyobb nyereséget könyvelhet el, elérve a 2,2 milliárd dolláros összeget. Az eredmények mögött három fő tényező húzódik meg. Az első rögtön az, hogy a chiprészleg nem teljesített olyan rosszul, mint azt előre feltételezték. Ez a terület a Samsung második legfontosabb működési területe, így jelentős kihatással van a vállalat pénzügyeire. A DRAM és NAND flash chipek árai az elmúlt időszakban nem szárnyaltak, így az elemzők komoly kiesére számítottak ezen a területen. A mérsékelt bevételeket azonban két másik terület ellensúlyozta. Az LCD panelek piaca teljes erővel dübörög, ahogy a katódsugárcsöves monitorok után a hagyományos televíziók is fokozatosan nyugdíjba vonulnak. Így hatalmas a kereslet, amit a Blu-ray kontra HD DVD harc eldőlésével hirtelen lendületet kapó nagyfelbontású filmpiac még tovább erősít. A Samsung másik erőssége a mobiltelefon piac szerkezetének átalakulására adott rugalmas válasz volt.
A céget sem kerülte el a nyugati piacokon tapasztalható túltelítettség miatti visszaesés, ám ezt sikeresen védték ki a termékek fejlődő piacokra történő átirányításával, így a bevételek az európai-amerikai pangás ellenére nőttek.
Kapcsolódó cikkek
- A Samsung Electronics élén visszatér cégéhez az adócsaló Lee Kun-hee
- Tíz százalékos részt akar a Samsung a hordozható gépek piacán
- Nőtt a Philips profitja a negyedik negyedévben
- IBM: a vártnál magasabb negyedéves profit
- Red Hat: a 2010-es pénzügyi harmadik negyedévben 18 százalékos árbevétel-növekedés
- 51 millió forint nyereséget ért el október végéig a Kulcs-Soft
- Nyereséges negyedévvel zárta veszteséges pénzügyi évét az Infineon
- Magyar Telekom: kisebb eredmény és bevétel
- Növekvő bevétel és profit a Deutsche Telekomnál
- 48 százalékkal csökkent a Dell nyeresége
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Az LG és a Mercedes-Benz közösen formálja a következő generációs járműveket
Az LG Group négy vállalata – az LG Electronics, az LG Display, az LG Energy Solution és az LG Innotek – vezetői a Mercedes-Benz Group AG képviselőivel tartott közös találkozón tárgyalták a „One LG Solution” stratégiai együttműködés további bővítését. A kezdeményezés célja, hogy az autóipari üzletágban működő négy leányvállalat egyesített szakértelmére támaszkodva közösen dolgozzanak a jövő mobilitási megoldásain.
Hibamentes szoftverek, boldog ügyfelek
A szoftverek minőségbiztosítása ma már nem csupán a hibák kiszűréséről szól. A fejlesztési ciklus szerves részeként a QA segíti a vállalatokat abban, hogy gyorsan reagáljanak az ügyfelek változó elvárásaira, elősegítsék az innovációt, és megfeleljenek a folyamatosan változó szabályozásoknak.
Gyorsabb, egyszerűbb, okosabb: Plug&Charge technológiát vezet be az EDRI
Az E.ON Drive Infrastructure Hungary (EDRI) újabb kényelmi funkcióval bővítette országos elektromos töltőhálózatát. Mostantól minden hazai, nagy teljesítményű (FC és HPC) EDRI töltőn aktiválták a Plug&Charge technológiát, amely applikáció, QR-kód vagy bankkártyás fizetés nélkül, automatikusan indítja el a töltést. A felhasználónak mindössze annyi a dolga, hogy csatlakoztatja a kábelt – a Plug&Charge-képes autó és a töltő néhány másodperc alatt felismeri egymást, és a folyamat magától elindul.
K&H STEM: ahol az ötletekből valódi innováció lesz
A jövő technológiái már ma formálódnak a fiatal fejlesztők kezében – a K&H Bank pedig évek óta azon dolgozik, hogy ezek az ötletek valódi innovációvá váljanak. A K&H STEM (Science, Technology, Engineering, Mathematics) pályázat idén is lehetőséget kínál a fiatal mérnököknek, kutatóknak és informatikusoknak, hogy bemutathassák saját elképzeléseiket vagy már létező projektjeiket, és szakmai valamint anyagi támogatást kapjanak azok továbbfejlesztéséhez.
Az SZTNH díjazta a jövő kutatóit és innovátorait
A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) idén ismét díjazta az Ujvári János diplomadíj-pályázatra benyújtott szakdolgozatokat. A pályázat célja, hogy a végzős hallgatók a diplomamunkájuk témájához kapcsolódva értékes, gyakorlati ismereteket szerezzenek a szellemi tulajdon védelméről és hasznosításáról – olyan tudást, amelyet később kutatóként, mérnökként vagy vállalati szakemberként is hasznosíthatnak saját fejlesztéseik vagy cégük innovációinak piaci érvényesítése során.

