Ballmer: a Yahoo-felvásárlás sosem volt stratégiai terv

Milkovits Gábor, 2008. május 23. 21:26

Steve Ballmer, a Microsoft vezérigazgatója Moszkvában azt nyilatkozta a sajtónak, hogy a Yahoo tervezett, ám később meghiúsult felvásárlása sosem tartozott a vállalat stratégiai tervei közé, így most legalább van szabadon elkölthető 50 milliárd dollárjuk.

A nem éppen visszafogott nyilatkozatairól és átgondolt véleménynyilvánításáról ismert Microsoft-vezér szerint számos hasznos befektetést, illetve felvásárlást eszközölnek majd abból az 50 milliárdból. Ezek közül Ballmer utalt az új típusú azonnali üzenetküldő eszközöket fejlesztő vállalakozásokra, illetve az egészségügyben érdekelt technológiai cégekre. A Yahoo-val kapcsolatban viszont már napokkal ezelőtt azt mondta, hogy nem tesznek további ajánlatot a teljes felvásárlásra, viszont más együttműködési formát keresnek a céggel; ez egyes hírforrások szerint a kereső-üzletág feletti ellenőrzés megszerzését, illetve kisebbségi tulajdonrészt jelentene.

Akárhogy is, Ballmer állításának némileg ellentmondani látszik, hogy a társaság lassan évek óta küzd azért, hogy megerősítse online szolgáltatáscsomagjának piaci pozícióját a Google-al szemben, és ebben a Yahoo megvétele mindenképpen kulcsfontosságú lépés lehetett volna. Nem véletlen, hogy a cég még mindig nyitva hagyta a részleges együttműködés lehetőségének esélyét.

Ballmer a Yahoo-ügy mellett a Silverlight és az Adobe Flash technológiák, illetve a két vállalat esetleges egyesülésével kapcsolatban is nyilatkozott az orosz fővárosban, élesen cáfolva a hírt. Mint elmondta, egyáltalán nem szerepel ilyesmi a terveikben, úgyhogy a fejlesztőknek igenis meg kell tanulniuk a Silverlight platform kezelését is.

Kulcsszavak: Microsoft Yahoo +céginfó

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

21 év hűség, 1300 autó, egy közös jövő – Az UFleet sztorija

A rendszerváltás után alapított hazai cégek most élik aranykorukat – sok vállalkozás életében aktuálissá vált a generációváltás kérdése. Az alapítók lassan átadják a stafétabotot, és keresik azokat az utódokat, akik képesek továbbvinni azt az értékrendet és tudást, amit évtizedek alatt felépítettek. Ez a váltás azonban jóval többről szól, mint egyszerű vezetőcsere: tudatos, hosszú távú folyamat, amelyben kulcsszerepet játszik a bizalom, a mentorálás és a türelem.

2025. április 19. 10:22

EY-Parthenon: Új márka, egykapus ügyfélélmény

Az EY globálisan egységesíti tranzakciós tanácsadási üzletágát és a vállalati stratégiával foglalkozó EY-Parthenon csapatát, közös márkanév alatt működtetve tovább ezeket a területeket. Ez a lépés az ügyféligényekre reagálva erősíti meg a két terület közötti szinergiákat, és biztosít egységes, integrált tanácsadási élményt. Az új működési modell lehetővé teszi, hogy a vállalatok még komplexebb és összehangoltabb támogatást kapjanak növekedési, fejlesztési vagy stratégiai döntéseikhez. A márka mögött 25 000 szakember dolgozik, 150 országban.

2025. április 18. 16:03

Mi jön a fal után? – Automotive Summit 2025

Ezzel a provokatív kérdéssel indul 2025. május 21-én az Automotive Summit a MOL Campuson. A konferencia az autóipar jövőjét helyezi fókuszba, különös tekintettel arra, milyen szerepet tölthet be Magyarország a globális átalakulásban. A szakértők számos nézőpontból vizsgálják meg az iparág kihívásait és lehetőségeit – a mesterséges intelligencia autóértékesítésben betöltött szerepétől kezdve, az új autógyárak gazdasági hatásán át, egészen a CO₂-kibocsátás jövőjéig.

2025. április 18. 10:29

Új szintre lép az AI innováció: A HONOR és a Google Cloud partnersége

A HONOR, a világ egyik vezető vállalata az AI alapú eszközök ökoszisztémájában, a múlt heti Cloud Next 2025 eseményen ismertette folytatódó együttműködését a Google Cloud-dal, amelynek célja az intelligens eszközök és a felhasználói interakciók terén végzett innovációk határainak feszegetése. Eric Fang, a HONOR terméktervezésért felelős igazgatója elmondta, hogy a két vállalat közötti partnerség már számos felhasználóbarát újítást eredményezett, például a Magic Portal 2.0-t. Az együttműködés most a Google legújabb Gemini nagy nyelvi modelljei (LLM) segítségével lép egy új szintre, és olyan mesterséges intelligencia alapú funkciók fejlesztésére koncentrál, amelyek újradefiniálják a felhasználói élményt.

2025. április 17. 16:41

Ismét a legjobbak között a Schneider Electric

A Schneider Electric második alkalommal került be a Canalys „Global Sustainable Ecosystems Leadership Matrix” elemzésében a „Bajnokok” közé – azok közé a vállalatok közé, amelyek kiemelkedően teljesítenek a fenntarthatóság terén. A cég olyan neves vállalatokkal került egy kategóriába, mint a Lenovo, a HP és a Dell.

2025. április 16. 16:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

A Microsoft mesterséges intelligenciával gyorsítja a szoftver-frissítéseket

2025. április 16. 17:51

Adatvédelmi nap a GDE-n: Fókuszban a kiberbiztonság és a tudatosság

2025. április 15. 14:43

A Pentagon az informatikai tanácsadókon spórol

2025. április 11. 13:12

Az év legolvasottabb online tartalmai

2025. április 9. 20:39