Rendhagyó digitális múltidézés az OSA Centrális Galériában

Kiss Ádám Zoltán, 2008. június 8. 19:51

Hétfőtől egy héten át különleges múltidézést tartanak az Országos Széchenyi Könyvtár digitalizált hanganyagának segítségével, a magyar történelem egy korszakát élhetik át az érdeklődők valós időben.

Az OSA Archívum és az 1956-os Intézet a Nagy Imre és társai elleni per ötvenedik évfordulóján rendhagyó, egyhetes megemlékezést szervez. Az 1958. júniusi per során a Belügyminisztérium hangtechnikusai a tárgyalóteremben elhelyezett két készülékkel az első naptól a kegyelmi kérvények benyújtásáig folyamatosan magnószalagra rögzítették a Nagy Imre és társai elleni per teljes anyagát, beleértve a vádlottak és a tanúk kihallgatását, a vádiratot, a védőbeszédeket és az utolsó szó jogán elmondottakat.

A kor műszaki színvonalán modern orsós magnóval rögzített 52 órás hanganyag a Legfelsőbb Bíróságtól 1990-ben a Magyar Országos Levéltárba került, ahol a MOL xx-5-h jelzet alatt ma is megtalálható hiánytalanul. A rögzített anyag meglepően jó minőségű, egy-egy néhány másodperces részlettől eltekintve folyamatosan követhető, érthető. Az eredeti felvételeket a Magyar Országos Levéltár megrendelésére az elmúlt év folyamán az Országos Széchényi Könyvtár közreműködésével digitalizálták.

A két szervező intézmény 2008. június 9. (hétfő) és június 15. (vasárnap) között, lehetőség szerint az eredetivel megegyező időpontokban, nyilvános előadáson, teljes egészében lejátssza a per egyetlen hiteles és vágatlan dokumentumának tekinthető hangfelvétel digitális változatát, mintegy rekonstruálva a bírósági pert. A naptári véletlen folytán a meghallgatás napjai 2008-ban a hét ugyanazon napjaira esnek, mint a tárgyalási napok 1958-ban.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Idén már ezernél is több résztvevőt várnak a Service Design Day-re

2024. október 7. 09:59

Innovációs versenyen méretik meg magukat a világ egyetemistái

2024. október 2. 19:34

Országos kutatásból netezési körkép: a magyarok többségének élete elképzelhetetlen net nélkül

2024. szeptember 29. 15:24

Éppen most robban a hazai előfizetéses e-kereskedelem

2024. szeptember 24. 15:10