Nem túl jó a magyar munkaerő informatika felkészültsége

MTI Sajtóadatbank, 2008. június 11. 11:03

A nonprofit szervezetként működő Magyar EU Fejlesztési Igazgatótanács (Mefit) azon dolgozik, hogy az információs társadalom fejlesztésére szolgáló TITAN program minél hamarabb megvalósuljon - mondta Drajkó László, a szervezet elnöke kedden Budapesten sajtótájékoztatón.

Az elnök, aki egyben a Microsoft Magyarország ügyvezető igazgatója is, kifejtette: 2008 az e-Befogadás éve is, ezért szeretnék elérni, hogy a magyar kis- és közepes cégek többet költsenek a dolgozók informatikai képzésére.

Az elnök úgy vélte: aki még nem szerzett informatikai képzettséget, az gazdaságilag hátrányos helyzetben van, ezért fontos, hogy a TITAN program minél több emberhez jusson el.

Vértes András, a GKI Gazdaságkutató Zrt. elnöke, a magyar dolgozók informatikai képzettségére vonatkozó felmérést ismertetve úgy fogalmazott: a magyar munkaerő informatika felkészültsége nem túl jó.

A kutatás során ezer, 10 főnél többet foglalkoztató céget kérdeztek meg. A szegmensbe összesen 30 ezer cég és 1,8 millió foglalkoztatott tartozik Magyarországon.

A felmérésből kiderült, hogy a munkavállalók harmada használ számítógépet, ezen belül a vezetők 80 százaléka. A cégek negyedénél használják intenzíven az informatikát, de a számítógépet használó alkalmazottak 70 százalékának semmilyen informatikai képzettsége nincs.

A kutatás szerint a szegmensbe tartozó cégek éves szinten 10 milliárd forintot költenek informatikai képzésre, dolgozónként mintegy 300 ezer forintot.

A kutatásból kiderült, hogy a cégek csak azon dolgozók informatikai tudásával elégedettek, akik ezt főiskolán vagy egyetemen szerezték. A cégvezetők ugyanakkor azt is megfogalmazták, hogy a dolgozóik általában nem rendelkeznek megfelelő informatika gyakorlattal, s tudásuk nem eléggé naprakész.

Keresztesi János, az Informatikai Vállalkozások Szövetségének elnöke, aki egyben a FreeSoft vezérigazgatója is, kifejtette: a magyar munkaerő-piacról több tízezer jól felkészült, informatikai tudással is rendelkező dolgozó hiányzik. Éppen azért nagyon fontos lenne a mérnök- és az egyéb informatikai szakemberek képzésének fejlesztése.

Hozzátette, hogy a szakértelem hiánya miatt kevés kis- és közepes magyar cég tudja az informatikát gazdasági előnyszerzésre használni.

A TITAN, Tréning-keretprogram az Információs Társadalom Alkalmazkodóképességének Növelésére programot május közepén jelentette be több informatikai cég és a magyar kormány. A projekt célja, hogy a magyar piacon is minél több jól képzett információ- és kommunikációtechnológiai szakembert képezzenek a magyar vállalatok nemzetközi versenyképességének növelése és az e-Befogadás társadalmi és gazdasági alapjainak megteremtése érdekében. A tervek szerint a január 1-jétől már életképes program jórészt uniós forrásokra épül. A projekt minden kis- és közepes cég számára elérhető lesz azért, hogy növelni tudja digitális képességeit.

A cél az, hogy az első évben 10 ezer informatikai szakemberhez, 25 ezer üzleti vezetőhöz jusson el a program, illetve ezen túlmenően százezres nagyságrendben a munkavállalókhoz is. A program további célja, hogy 5 év alatt több mint 1 millió állampolgárhoz jutassanak el informatikai tudást.

A mintegy 10 milliárd forint forrásigényű TITAN-programban részt vesz a Microsoft, a Cisco, a HP és az Intel magyar leányvállalata, a Magyar Telekom, a rEVOLUTION Software, az XAPT, a FreeSoft, valamint
az Inforum, illetve az Informatikai Vállalkozások Szövetsége.

Kulcsszavak: munkaerő

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Bosch ismét a legfittebb hazai vállalat

Kimagasló eredményt ért el a Robert Bosch Kft. a „Fut a cég” elnevezésű országos vállalati sportversenyen: 2024-ben immár hatodik alkalommal nyerte el a „legsportosabb vállalat” címet. A Budapesti Sportiroda által szervezett megmérettetésen több mint 700 cég vett részt, de a Bosch sportközössége ismét mindenkit maga mögé utasított.

2025. április 24. 11:36

Új név alatt folytatja a Continental autóipari ágazata: bemutatkozott az Aumovio

A Continental Csoport autóipari ágazata az Auto Shanghai kiállításon jelentette be új márkanevét: a jövőben önálló vállalatként Aumovio néven működik tovább. Az új név kifejezi a cég erős piaci jelenlétét, hagyományait és technológiai tapasztalatát, valamint azt a törekvést, hogy innovációval alakítsa a mobilitás jövőjét.

2025. április 23. 14:55

Kiberbiztonság a kritikus infrastruktúrák védelmében

A Schneider Electric legújabb megoldása egyszerű és biztonságos hozzáférést kínál a távoli terminálegységekhez (RTU), ezzel tovább növelve a kritikus infrastruktúrák – például a víz-, olaj- és gázvezetékek – védelmét. Az új SCADAPack 470i és 474i modellek a szerepkör-alapú hozzáférés-szabályozás révén segítik a kiberbiztonsági előírások betartását is.

2025. április 23. 09:56

A magyar üzleti élet Oscarja visszatér

Egy hónap múlva, 2025. május 22-én immár harmincadik alkalommal rendezi meg a Menedzserszövetség az Év Menedzsere Díjátadó Gálát – az üzleti élet egyik legrangosabb társasági eseményét.

2025. április 22. 16:33

Új mobil visszaváltó automaták mutatkoztak be hazai rendezvényeken

Áprilisban két helyszínen is bemutatkozott hazánkban egy új, mobil visszaváltó automata: a 40. jubileumi Telekom Vivicittán és a Hungexpon megrendezett CONSTRUMA 2025 kiállításon. A jövőben ezek az automaták fesztiválokon, tömegrendezvényeken és sporteseményeken segítik majd a PET palackok, fémdobozok és üvegek visszaváltását. 

2025. április 22. 11:38

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Digitális élményforradalom: tegnap ért véget a pekingi InfoComm China 2025

2025. április 19. 14:31

A Microsoft mesterséges intelligenciával gyorsítja a szoftver-frissítéseket

2025. április 16. 17:51

Adatvédelmi nap a GDE-n: Fókuszban a kiberbiztonság és a tudatosság

2025. április 15. 14:43

A Pentagon az informatikai tanácsadókon spórol

2025. április 11. 13:12