Elnapolták a Microsoft szoftverekkel kapcsolatos közbeszerzési pert

MTI Sajtóadatbank, 2008. július 8. 08:25

Elnapolta a Fővárosi Bíróság hétfőn azt a közbeszerzési pert, amelynek a tárgyát a Központi Szolgáltató Főigazgatóság (KSZF) által kiírt Microsoft, vagy azzal egyenértékű szoftverek beszerzése, cseréje, vétele és a programokhoz kapcsolódó szolgáltatások képezi.

A per lényegében arról szól, hogy helyesen járt-e el a kiíró akkor, amikor a tenderben nevesítette a Microsoftot, s ezzel megsértette-e a verseny tisztaságát, illetve közvetetten korlátozta-e a lehetséges, nem Microsoft-szoftvereket fejlesztő és forgalmazó ajánlattevőket.

Korábban három magyar cég megtámadta a kiírást a Közbeszerzési Döntőbizottságnál, ám kifogásukat a döntőbizottság elutasította. Az elutasító határozatot a Közbeszerzési Tanács versenyügyekért felelős tagja, Morvayné Vígh Katalin, a Gazdasági Versenyhivatal által delegált tag támadta meg felperesként a bíróságon.

A tendert egy 4 éves időszakra írta ki a Központi Szolgáltató Főigazgatóság: ez idő alatt a központi közbeszerzésben érintettek, mintegy 3000 intézmény elviekben 25 milliárd forintért szerezhetnek be szoftvereket, ám mivel egy keretösszegről van szó, elképzelhető, hogy ennél csak jóval kevesebbet fordítanak programok vásárlására a szervezetek.

Az idén januárban kiírt központi közbeszerzési pályázatot 4 olyan konzorcium nyerte el, amelyeknek a tagjai a Microsoft partnerei és dealerei is.

A konzorciumokat, a szoftverbeszerzési feltételektől függően különböző összeállításban, az Aquis, a HP, az Atigris, az Albacomp, az M&S, a Humansoft, a WSH, az EuroOne, a Delta, a VTSOFT, a KFKI, a Getronics, a Rufusz Kft., a Rufusz Computer Informatikai Zrt., a Synergon, a Systrend, az Aloha, a Nádor, a Noreg, a Racionet, a Trendex, a Grepton és a Montana hozták létre.

A közbeszerzési döntést három magyar vállalkozás, az Open SKM, az ULX és a Multiráció támadta meg azért, mert a kiírt pályázatban az állt, hogy a nyertesnek Microsoft, illetve vele egyenértékű szoftverterméket kell szállítania. Azaz a kiírás megnevezett egy céget, s ezzel az versenyelőnyhöz jutott.

A hétfői tárgyaláson a felperes, illetve képviselője kifejtette: a döntőbizottság helytelenül járt el akkor, amikor elutasította a 3 cég kifogását. A verseny tisztasága és az esélyegyenlőség sérült ugyanis a kiírásban foglaltak miatt.

A alperes döntőbizottság képviselője a tárgyaláson elmondta: alaposan, minden szempontból megvizsgálták a tenderkiírást, amit jogszerűnek tartanak, ezért utasították el a 3 cég beadványát.

Az alperesi beavatkozó, a KSZF képviselője kifejtette: a Microsoft nevét, illetve a szoftverrel egyenértékű meghatározást azért kellett leírniuk, hogy a pályázóknak egyértelmű legyen, milyen terméket várnak el tőlük. A meghatározás ilyen leírása pedig azért elkerülhetetlen, mert a szoftverekre nincsenek nyilvánosan hozzáférhető, teljes körű szabványok és egyéb műszaki leírások.

A Microsoft a perben és a pályázatban csak áttételesen érintett, hiszen nem a magyar leányvállalata indult a tenderen, hanem a partnerei által létrehozott konzorciumok. Ráadásul a per nem a konzorciumok, hanem a közbeszerzési döntés ellen indult. A pályázatot pedig a Központi Szolgáltató Főigazgatóság írta ki.

A Microsoft Magyarországon közvetlenül nem értékesíti termékeit sem a kormányzatnak, sem az üzleti szférának, sem pedig a lakosságnak. A három cég így olyan magyar kis- és közepes vállalkozásokat támadott meg, amelyek az Open SKM-hez, az ULX-hez és a Multirációhoz hasonlóan szintén multinacionális szoftvercégek termékeit értékesítik a piacon.

A Microsoft az MTI-vel korábban közölte: általános gyakorlat, hogy a közbeszerzési kiírásokban a közérthetőség kedvéért nevesítik a nagy számban felhasznált, benchmark-ként működő termék vagy vállalat nevét. Így konkrétan megjelölték például egy párhuzamosan indított közbeszerzésben a Novell, vagy korábbi eljárásokban az Oracle, az IBM és a Symantec, nevét is.

A szóban forgó eljárásban tehát több, nemcsak Microsoft termék nyerhetett volna: a kiírás szerint bármelyik olyan magyar cég lehetett volna ajánlattevő, amelyiknek a terméke megfelel a tenderkiírás kritériumainak.

Kulcsszavak: Microsoft-hu jog

Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Megalakult a KSZK Alumni

A Budapesti Műszaki Egyetem öntevékeny Kollégiumi Számítástechnikai Köre csaknem fél évszázada jött létre, és miközben jelenleg is aktív, a napokban az alapítók egyike, Vinkovits László, nyolc társával együtt életre hívta a KSZK alumnit, vagyis az egykori tagok csoportosulását.

2024. október 13. 20:23

Digitális megoldásokkal csökkenthető a tűzesetek kockázata

Az elmúlt hónapokban több jelentős tűzeset is történt Magyarországon, köztük a visegrádi hoteltűz, vagy a Miskolctapolcai Barlangfürdőben keletkezett incidens, mely komoly károkat okozott. Ezek a tragédiák ismét ráirányították a figyelmet a tűzvédelmi rendszerek fontosságára, illetve arra, hogy elengedhetetlen ezeknek az eszközöknek a rendszeres karbantartása és ellenőrzése.

2024. október 13. 15:31

Drónos növényvédelem, robottal forgatott pezsgő, karbonmentesség: újít a Törley

Az energiafelhasználásának felét megújuló forrásból biztosítja, 2030-ra felére, 2040-re pedig nullára csökkenti a CO2-kibocsátását tervei szerint a pezsgőpincészet. A termesztés és gyártás során alkalmazott innovatív fejlesztések a hatékonyságot és a fenntarthatóságot is szolgálják, csakúgy, mint a természettel való kölcsönösen előnyös együttműködés. 

2024. október 13. 13:42

Újgenerációs módszer segíti az érettségizők és nyelvvizsgázók felkészülését

Indul az őszi érettségi vizsgák és a nyelvvizsgák ideje, fontos, hogy a felkészülésben az érintett generáció igényeihez igazodjon a tananyag. Ebben nyújt segítséget a diákok és tanáraik számára is a KRÉTA Idegennyelvi Felkészítő Modul (IFM).

2024. október 13. 11:59

Fenntartható jövőért elismerésben részesült a természetbarát napelempark fejlesztője

A BCSDH nyolcadik alkalommal hirdette meg a Fenntartható jövőért díjat, amellyel a rendszerszintű változások érdekében végzett kiemelkedő vállalati és vezetői teljesítményeket ismeri el. Idén a Biodiverzitás megőrzése és helyreállítása kategóriában a SolServices Kft. újgenerációs napelempark koncepciója lett az egyik fődíjas. A koncepció mentén megvalósított Lumen Park Szolnok nem csak Magyarországon, de az egész világon is az első természetbarát napelempark. 

2024. október 13. 10:23

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Idén már ezernél is több résztvevőt várnak a Service Design Day-re

2024. október 7. 09:59

Innovációs versenyen méretik meg magukat a világ egyetemistái

2024. október 2. 19:34

Országos kutatásból netezési körkép: a magyarok többségének élete elképzelhetetlen net nélkül

2024. szeptember 29. 15:24

Éppen most robban a hazai előfizetéses e-kereskedelem

2024. szeptember 24. 15:10