T-Mobile: 60 százalékos mobil szélessáv-lefedettség

Közleményük szerint a 3G/HSDPA-hálózat folyamatosan bővítése révén már 193 településen, már közel 6 millió ember lakóhelyén érhető el.
A szolgáltató az év végéig a tavalyinál nagyobb számú új települést fed le szélessávú hálózatával, azonban a területi lefedettség bővítése mellett a hálózat kapacitására is kiemelt figyelmet fordít. A használat ugyanis dinamikusan emelkedik, az adatforgalom az elmúlt egy év alatt a tizenhatszorosára nőtt - közölte a T-Mobile.
A T-Mobile a lefedett településeken is folyamatosan bővíti hálózatát, csak Budapesten és környékén a meglévőkön túl idén 100 új 3G/HSDPA bázisállomást helyez üzembe.
Tavaly a T-Mobile a cég gyorsjelentése szerint 2,3 milliárd forintot fordított mobil szélessávú beruházásokra Magyarországon.
A Magyar Telekom a Deutsche Telekom International Finance B.V. közvetítésével hosszú lejáratú hitel megállapodást írt alá az Európai Befektetési Bankkal (EIB), az 50,6 milliárd forint értékű hitelt a magyar távközlési cég egyebek közt mobil szélessávú projektjeinek finanszírozására használja fel.
A hitelszerződés aláírása alkalmából Bóna Ákos, a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium szakállamtitkára kifejtette: a hírközlésért felelős tárca azt várja a Magyar Telekomtól, hogy 2009 végéig a mobil szélessávú internet-lefedettség az ország területének legalább 90 százalékára terjedjen ki. Ezzel az e területen élő lakosság 98 százalékának az információs társadalom szolgáltatásaihoz való hozzáférése lehetővé válik.
A becslések szerint mintegy 300 000 ezer a mobilinternet előfizetéssel rendelkezők száma Magyarországon. Tavaly a mobilinternet-előfizetők száma 73 százalékkal nőtt, a szélessávú internetpiacon a mobilszolgáltatók 2 százalék fölé növelték összesített piaci részesedésüket.
Az adatok összesítése e piaci szegmensről még nem igazán kiforrott. A Gemius Hungary webanalitikával és forgalomelemzéssel is foglalkozó cég kutatáa szerint: februárban a Vodafone mobilinternetes hálózatán keresztül látogatta a legtöbb felhasználó (cookie) a magyarországi weboldalakat. A felmérés szerint ezen az alapon számítva a Vodafone részesedése 38,3 százalék volt, miközben a T-Mobile-é 37,4 százalékot, a Pannoné pedig 24,3 százalékot ért el.
Kapcsolódó cikkek
- Vestberg: 3,5 milliárd mobilszélessávú felhasználó 2015-re
- Tovább nőtt a mobilinternetezők száma januárban
- Magyar mobilhálózat a világ élvonalában
- Augusztusban hódított a mobilinternet
- T-Mobile szélessáv Toshiba laptopokkal
- Júniusban is népszerű volt a mobilinternet
- Rekordnövekedés a mobilinternet-piacon
- A mobil-távközlés kevésbé érzi a válságot
- A mobilcégek figyelmeztetnek a túlzott adatforgalomra
- T-Mobile: Telefonálás, internetezés, mobiltévézés egy havi díjért
Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Galaxy S25 Ultra: Zajok és csodák az Erzsébet téren
Egy rejtélyes fekete doboz jelenik meg a budapesti Erzsébet téren március 20. és 22. között. Ez a Zajtár, a Samsung pop-up bemutatója és kiállítása, ahol a látogatók felfedezhetik az idén debütáló Galaxy S25 Ultra okostelefon új AI-alapú funkcióit, egy egészen friss perspektívából. Az érdeklődők kipróbálhatják a készülékeket, különös figyelmet szentelve a Hangsávszerkesztő és az éjszakai videó funkcióknak, ráadásul a legszerencsésebbek megnyerhetik a vállalat csúcskategóriás készülékét.
Áprilisban érkezik a korszerűsített közlekedési mobilalkalmazás
Áprilistól elérhetővé válik a nagyközönség számára a MÁV+ névre keresztelt alkalmazás, melyet 1500 tesztelő már elkezdett próbálni. Az új app az év során fokozatosan éri majd el a teljes funkcionalitást. A tesztelés és az áprilisi premiert követően az app először a legnépszerűbb funkciókat kínálja, mindezt gyorsabban, egyszerűbben és modernebb felhasználói környezetben.
Mobiltelefonok második élete: A Magyar Telekom újrahasznosítási megoldásai
A Magyar Telekom kutatása szerint a magyar háztartásokban átlagosan 1,7 darab, összesen mintegy 2,7 millió használaton kívüli mobiltelefon található, amelyek leginkább a fiókok mélyén rejtőznek. Az aktívan használt mobilkészülékek átlagos kora 2,8 év, és ezek 11%-a már korábban használt vagy felújított állapotban került jelenlegi tulajdonosaikhoz. A Recommerce, egy mobiltelefonok körforgását támogató európai cég adatai szerint a magyarok 41%-a nyitott arra, hogy megbízható forrásból származó felújított készüléket vásároljon. A Telekom a körforgásos gazdaság elveit követve lehetőséget biztosít arra, hogy a régi, használhatatlan készülékeket újrahasznosítás céljából leadják, a működőképeseket értékesítsék, illetve felújított készülékeket vásároljanak.
Merész új dizájn és AI-alapú fejlesztések a Samsung One UI 7-be
A Samsung hivatalosan bejelentette, hogy április 7-én elindul a One UI 7 bevezetése. Az új szoftverfrissítés modern, merész dizájnt kínál, amely a felhasználói élmény még személyesebbé és jobban irányíthatóvá tételét célozza meg. A One UI 7 egy mesterséges intelligencián alapuló felhasználói felületet vezet be, amely lehetővé teszi a Galaxy eszközökkel való természetesebb interakciókat. A frissítést először a Galaxy S24 széria, valamint a Galaxy Z Fold6 és Z Flip6 modellek kapják meg, majd fokozatosan elérhetővé válik más Galaxy okostelefonokon és táblagépeken is.
Új érintés nélküli fizetési megoldás magyar kereskedőknek
A Global Payments bevezette a Tap to Pay funkciót Magyarországon, amely lehetővé teszi a helyi kereskedők számára, hogy iPhone készüléken keresztül, a GP tom alkalmazás segítségével egyszerűen és biztonságosan fogadjanak el érintés nélküli fizetéseket.