PSP 3000: az akku-idő rovására fényesebb a képernyő

Milkovits Gábor, 2008. augusztus 31. 08:12

A Sony egyik illetékese egy sajtóinterjúban elmondta, hogy az új PSP 3000 hordozható játékgép fényesebb és kontrasztosabb képernyője bizony több áramot is fogyaszt, így a készülék akku-ideje 20-30 percet csökkent.

Az eddigi modellel elvileg 4-4,5 órát lehetett folyamatosan játszani az akkumulátor egy feltöltésével, ez azonban most az új képernyő miatt 3,5-4 órára csökkent. Hasonló jelenséget a mobiltelefonoknál is lehet tapasztalni, így a gyártók egyik legnagyobb gondja éppen az, hogy a mostani videólejátszós készülékeken hogyan biztosítsanak elegendő akkumulátor-időt a multimédiás letöltésekhez és a lejátszáshoz. A Sony úgy próbál segíteni a helyzeten, hogy hamarosan ismét forgalomba hozza a már egyszer piacot látott bővített PSP-akkumulátort, amellyel akár 8-10 órát lehet majd folyamatosan játszani a készüléken. Az egyelőre nem derült ki, hogy a szuperakku tartozék lesz-e a PSP 3000-hez, vagy pedig külön meg kell majd vásárolni.

A Sony nagyjából egy hete, a lipcsei Games Convention kiállításon mutatta be az új, telefonos mikrofonnal és jobb képernyővel ellátott PlayStation Portable modellt. A PSP 3000 beépített mikrofonja a készülékről már elérhető Skype internet-telefonos szolgáltatás használatát teszi praktikusabbá. Az új képernyő a mostaninál több szín visszaadására képes, illetve jobban látható kinti fényviszonyok mellett is. A készülék kiskereskedelmi ára 199 euró lesz, szemben a mostani, külsőleg vele teljes mértékben megegyező PSP Slim & Lite 169 eurójával, amely továbbra is forgalomban marad.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Digitális élményforradalom: tegnap ért véget a pekingi InfoComm China 2025

2025. április 19. 14:31

A Microsoft mesterséges intelligenciával gyorsítja a szoftver-frissítéseket

2025. április 16. 17:51

Adatvédelmi nap a GDE-n: Fókuszban a kiberbiztonság és a tudatosság

2025. április 15. 14:43

A Pentagon az informatikai tanácsadókon spórol

2025. április 11. 13:12