Letöltő-szolgáltatást tervez a Windows Mobile-hoz a Microsoft

Milkovits Gábor, 2008. szeptember 1. 20:43

Nem-hivatalos sajtóinformációk szerint a Microsoft egy internetes szolgáltatást tervez beindítani a Windows Mobile rendszerű okostelefonokhoz, ahonnan szoftvereket lehetne letölteni a készülékekre.

Az oldal, illetve a szolgáltatás állítólag a Skymarket nevet fogja viselni és a Windows Mobile 7 operációs rendszerrel egy időben, azaz nagyjából 2009 vége felé lesz hozzáférhető. A találgatás egy interneten megjelent Microsoftos álláshirdetésen alapul, amely egy ilyen megoldás kialakításához keres munkatársakat. A szoftvercég egyelőre nem kommentálta az információt.

A hír nem sokkal azután látott napvilágot, hogy a Google bejelentette az Android Market online platformot. Az is nyilvánvaló, hogy a Nokia is hasonló úton jár a Symbian-nal, a Microsoft esetleges tervei azonban egy fontos kérdést vetnek föl. Az Android Market és a Symbian online szolgáltatásai révén ugyanis alapvetően ingyenes, nyílt forráskódú alkalmazásokat lehet majd megosztani, a Microsoft Skymarket esetében azonban ez aligha valószínű, legalábbis nem a szolgáltatás egészére és a szoftverek összességére vonatkozóan. Mindenesetre az okostelefonok részesedése a teljes mobilpiacból egyre nő, és az a platform lehet csak igazán sikeres, amelyen a legtöbb hasznos alkalmazás lesz futtatható.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Idén már ezernél is több résztvevőt várnak a Service Design Day-re

2024. október 7. 09:59

Innovációs versenyen méretik meg magukat a világ egyetemistái

2024. október 2. 19:34

Országos kutatásból netezési körkép: a magyarok többségének élete elképzelhetetlen net nélkül

2024. szeptember 29. 15:24

Éppen most robban a hazai előfizetéses e-kereskedelem

2024. szeptember 24. 15:10