Oracle Academy program magyarországi egyetemi oktatóknak

Kovács Attila, 2008. szeptember 4. 06:47

Az Oracle Hungary arról tájékoztatta szerkesztőségünket, hogy magyarországi egyetemek összesen 17 kari oktatója vesz részt az Oracle Academy új, magas szintű informatikai képzést nyújtó programjában.

A program célja az oktatók továbbképzése, hogy hallgatóiknak a legfrissebb technológiai ismereteket lefedő, a munkaerőpiacon azonnal kamatoztatható tudást adhassanak át. A programban a magyarországi felsőoktatási intézmények közül a BME, az ELTE, a Pázmány Péter Tudományegyetem, a Debreceni Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem, a Pannon Egyetem és a Széchenyi István Egyetem vesznek részt. A továbbképzést az Oracle University magyar oktatói tartják. Az előzetesen felmért igények alapján a négy napos kurzus témája az „Adattárház-készítés és adminisztráció”. A résztvevő tanároknak lehetőségük nyílik új technológiai készségek elsajátítására, az intézményi tananyag minőségének javítására, valamint a szakok által nyújtott tárgykörök bővítésére. Ezen kívül a képzést sikeresen befejező minden egyes résztvevőnek módjában áll, hogy Oracle Certified Professional minősítést szerezzen.

A képzés egy nemzetközi kezdeményezés része, mely júliustól októberig hét országban zajlik, vagyis Egyiptomban, Izraelben, Lengyelországban, Magyarországon, Németországban, Romániában és Szlovákiában.  Az országokra specializált tananyag legfőbb témái az adatbázis-programozás, a SOA, az adattárház-kezelés, valamint a Java-programozás.  Az Oracle Academy programjai egyébként 1900 oktatási intézményt, és így 277 ezer hallgatót ért  el az utóbbi évben az EMEA térség 59 országában.

Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Megállíthatatlan lendület: az AGON by AOC tovább erősíti vezető pozícióját Európában

Az AGON by AOC tovább erősítette vezető szerepét az európai gaming monitor piacon, különösen a 144 Hz-es vagy annál magasabb képfrissítésű modellek kategóriájában. A legfrissebb, 2025 teljes évét lefedő Context adatok alapján a márka megőrizte első helyét, miközben negyedéves piaci részesedését 2,5%-kal növelte, tovább stabilizálva pozícióját a régióban.

2026. április 13. 17:10

Kártyajátékfejlesztő verseny indul a robotika jegyében

Az ELTE Informatikai Kar és a Qubit közös pályázatot hirdet, amelyre saját fejlesztésű, a robotikához kapcsolódó kártyajátékokkal lehet jelentkezni egyénileg vagy csapatban, 2026. május 31-ig.

2026. április 13. 13:20

Tizenhat év, tizenhat százalék: születésnapi leárazás a Xiaominál

A Xiaomit 2010-ben alapították, és az elmúlt tizenhat év során a fogyasztói elektronika és okoseszközök egyik meghatározó, globális szereplőjévé nőtte ki magát, világszerte több millió rajongót gyűjtve. A vállalat már 2012-ben is kiemelt figyelmet fordított közösségére, amikor először ünnepelte meg felhasználóit – ez a hagyomány pedig azóta is folytatódik. Idén is megrendezik a Xiaomi Fan Festivalt, amelynek keretében számos termék kedvezményes áron érhető el a mi.com weboldalon.

2026. április 13. 11:44

Jelentősen csökkent a bankkártyás visszaélések kárösszege

Hároméves mélypontra esett vissza a bankkártyás csalások átlagos értéke: míg 2024 utolsó negyedévében egy-egy visszaélés még meghaladta az 50 ezer forintot, addig 2025 végére ez az összeg 27,6 ezer forintra csökkent. Erre hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője, aki szerint a kedvező változás mögött elsősorban a banki biztonsági rendszerek fejlődése és a szigorodó szabályozás áll.

2026. április 13. 09:56

Májustól járműnek számítanak az elektromos rollerek Ausztriában

Az osztrák parlament elfogadta a közúti közlekedési szabályzat (StVO) átfogó módosítását, amelynek részeként 2026. május 1-től új szabályok lépnek életbe az elektromos rollerek használatára vonatkozóan.

2026. április 12. 11:46

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Apple Pay-csalások: hat gyakori módszer, amire érdemes figyelni

2026. április 8. 10:27

Érintéses fizetés érkezett a Huawei okosórákra Európában

2026. április 7. 15:47

Innovációban a világ élvonalában: magyar éremeső az I-FEST2 versenyen

2026. március 30. 13:19

AI, robotika és jövőformáló trendek a Craft Conference-en

2026. március 24. 09:58