Majdnem 25 000 embert bocsát el a HP

Milkovits Gábor, 2008. szeptember 17. 08:06

A Hewlett-Packard bejelentette, hogy 24 600 dolgozójától válik meg a közeljövőben annak érdekében, hogy megtakarításokra váltsa az Electronic Data Systems felvásárlásával szerzett pozícióját.

A világ vezető PC-gyártója nem kevesebb, mint 13,2 milliárd dollárt fizetett az EDS-ért, ugyanakkor a vétel révén az ötödikről az IBM mögött a második helyre lépett elő az infotechnológiai szolgáltatások piacán. Mivel a két egyesülő vállalat részlegei és pozíciói között nyilvánvaló átfedések vannak, illetve voltak, az elbocsátások tulajdonképpen szükségszerűnek tekinthetők, és persze a hatalmas vételár költségének mihamarabbi megtérülése sem utolsó szempont. Mark Hurd vezérigazgató ugyanakkor magabiztosan a Compaq 2002-es felvásárlásával példálózott, egyértelműen sikertörténetként beállítva az egyébként korántsem zökkenőmentes korábbi mega-egyesülést. Az idén augusztusban lezárult EDS-ügylet miatt a HP mintegy 1,7 milliárd dollár költséget kénytelen elszámolni az októberben záruló pénzügyi negyedévben. Eközben a vállalat éves szinten 1,8 milliárd dollár megtakarítást remél a most bejelentett karcsúsítás révén, amit nagyjából három éven át különböző jellegű, további költségcsökkentést célzó intézkedések fognak követni.

Mindent összevetve a Hewlett-Packard úgy kalkulál, hogy az EDS felvásárlása az idén és jövőre még csökkenteni fogja a vállalat nettó nyereségét, 2010-től azonban már anyagilag is élvezhetik majd az egyesülés gyümölcseit. A texasi Planóban székelő Electronic Data Systems vállalatot H. Ross Perot volt IBM-alkalmazott alapította 1962-ben. A cég úttörő volt a külső informatikai szolgáltatások terén, amelyek a számítógépes hardver- és szoftverpiac egyre erőteljesebb konszolidációja miatt az egyik legvonzóbb területnek számítanak az IT-vállalatok körében; nem véletlen, hogy a felvásárlással a HP nyíltan az IBM babérjaira tör.

Kulcsszavak: HP +céginfo

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Digitális megoldásokkal csökkenthető a tűzesetek kockázata

Az elmúlt hónapokban több jelentős tűzeset is történt Magyarországon, köztük a visegrádi hoteltűz, vagy a Miskolctapolcai Barlangfürdőben keletkezett incidens, mely komoly károkat okozott. Ezek a tragédiák ismét ráirányították a figyelmet a tűzvédelmi rendszerek fontosságára, illetve arra, hogy elengedhetetlen ezeknek az eszközöknek a rendszeres karbantartása és ellenőrzése.

2024. október 13. 15:31

Fenntartható jövőért elismerésben részesült a természetbarát napelempark fejlesztője

A BCSDH nyolcadik alkalommal hirdette meg a Fenntartható jövőért díjat, amellyel a rendszerszintű változások érdekében végzett kiemelkedő vállalati és vezetői teljesítményeket ismeri el. Idén a Biodiverzitás megőrzése és helyreállítása kategóriában a SolServices Kft. újgenerációs napelempark koncepciója lett az egyik fődíjas. A koncepció mentén megvalósított Lumen Park Szolnok nem csak Magyarországon, de az egész világon is az első természetbarát napelempark. 

2024. október 13. 10:23

Összefog a régiós IT ökoszisztéma

November 8-án az év legizgalmasabb nemzetközi IT programját szervezik meg Budapesten. A ME.ET. CEE egy egész napos ingyenes networking esemény és unconference több, mint 15 partner szervezésében. A helyszín Puzl CowOrKing, az IT szektor igényeire szabott flexibilis irodatér és közösségvezérelt hub. A szervezők közt van többek között a Startup Hungary, a Credo Ventures, a Launchub, az Óbudai Egyetem, az Interactive Venture és a Viber is. Céljuk összekapcsolni az IT- és startup szereplőket a Közép-Kelet-Európai régióban.

2024. október 12. 13:28

Szintet léphet a CO2-kibocsátás csökkentése a Schneider Electric új megoldásával

Új szintre emelhetik a vállalatok a CO2-kibocsátás csökkentése érdekében tett erőfeszítéseiket a Schneider Electric új megoldása, a Zeigo Activate Lite segítségével. A szoftver lehetőséget teremt a felhasználók számára a dekarbonizációs célok pontos meghatározására, a kibocsátásuk kiszámítására, valamint arra, hogy kapcsolatba léphessenek olyan szolgáltatókkal, amelyek támogathatják őket mind a megújuló energia használatával, mind a hatékonysággal kapcsolatos céljaik megvalósításában.

2024. október 12. 10:14

Kezdődik az év végi roham a mérlegképes könyvelők számára

A Kulcs-Soft által működtetett Kulcs-Akadémia három éve biztosítja a kreditpontos képzés lehetőségét, a digitalizáció jegyében online és személyes formában is. 

2024. október 11. 17:19

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Idén már ezernél is több résztvevőt várnak a Service Design Day-re

2024. október 7. 09:59

Innovációs versenyen méretik meg magukat a világ egyetemistái

2024. október 2. 19:34

Országos kutatásból netezési körkép: a magyarok többségének élete elképzelhetetlen net nélkül

2024. szeptember 29. 15:24

Éppen most robban a hazai előfizetéses e-kereskedelem

2024. szeptember 24. 15:10