Adatvesztési botrány Norvégiában

Genda Csongor Zoltán, 2008. szeptember 19. 19:41

Nagy-Britannia után most Norvégia került a média figyelmének a középpontjába, ugyanis a helyi adóhivatal véletlenül az összes adófizető személyes adatát elküldte a legnagyobb szerkesztőségeknek.

"Leginkább a brit adatvesztési botrányokhoz tudnám hasonlítani a mostani esetet"- nyilatkozta az üggyel kapcsolatban Ova Skara, az adatvédelmi bizottság szóvivője. A hír nagy felháborodást keltett országszerte, az incidens előtt értetlenül állnak az állampolgárok. Az adóhivatal illetékesei sem tudtak magyarázatot adni arra, mégis hogy történhetett meg, hogy a négymillió adófizető személyi számát, jövedelmi kimutatását, és egyéb azokkal kapcsolatos fontos információkat tartalmazó CD-ket hogy lehetett tévedésből elpostázni az ország legnagyobb tévé, és rádiótársaságaihoz illetve a fontosabb újságokhoz. A pénzügyi igazgatóság évente küld részletes gazdasági statisztikákat a sajtónak, a személyes adatokat minden esetben titkosították, ez alkalommal viszont mulasztás történt.
A svéd pénzügyminiszter felszólította a szerkesztőségeket, hogy szolgáltassák vissza a bizalmas információkat, az ügyben nyomozást rendeltek el, hogy megállapítsák, ki a felelős a történtekért.

Kulcsszavak: jog adattárolás

Biztonság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Biztonság és hatékonyság a Cloud NAS operációs rendszerben

A QNAP Systems, Inc. (QNAP) bemutatta a QuTScloud c5.2 verzióját, a legújabb frissítést a Cloud NAS operációs rendszerhez. Az új verzió bevezeti a Biztonsági központot, egy proaktív biztonsági alkalmazást, amely figyelemmel kíséri a Cloud NAS fájltevékenységeit, és védelmet nyújt a zsarolóvírusokkal szemben. Emellett a QuTScloud c5.2 jelentős optimalizálásokat kínál, egyszerűsítve a műveletek és a menedzsment folyamatát a gördülékenyebb felhasználói élmény érdekében.

2025. március 25. 11:34

Kamu vállalkozások a Google térképeken

A Google jogi lépéseket tett olyan csalók ellen, akik több mint 10 000 hamis vállalkozást regisztráltak a Google Maps szolgáltatásban, megtévesztve ezzel a felhasználókat és károsítva a valódi vállalkozásokat.​ 

2025. március 24. 20:21

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra sem tudjuk, hogy kik ölették meg Kennedyt

2025. március 21. 16:38

iPhone 17 Air: A legvékonyabb iPhone a láthatáron

2025. március 18. 13:29

„Az Ön eszköze veszélyben van, össze fog omlani” – 8 tipp a félelemkeltő csalások elleni védelemhez

2025. március 13. 09:55

Történelmi magyar siker a Holdon

2025. március 11. 16:01