Követelik a Deutsche Telekom elnökének lemondását
Ezzel párhuzamosan a politikai pártok egyöntetűen az adatvédelem szigorítását sürgették a kormánytól.
Az elmúlt hét végén Németországban hatalmas felzúdulást okozott, hogy ismeretlen tettesek 17 millió ügyfél legszemélyesebb adatait lopták el a Deutsche Telekom mobilszolgáltató leányvállalata, a T-Mobile elektronikus nyilvántartási rendszeréből. Az ügy még 2006 elején történt, de a Der Spiegel című hamburgi hetilap kiszivárogtatása alapján csupán most került nyilvánosságra, ami szintén felháborodást, illetve értetlenséget okozott. Ráadásul a "meglopott" ügyfelek között magas rangú politikusok, köztük miniszterek és korábbi államfők, valamint gazdasági és egyházi vezetők, továbbá kulturális és médiabeli kiválóságok egyaránt voltak.
A tettesek az adatokat - név, lakhely, születési hely és idő, telefonszám, e-mail cím - az interneten igyekeztek értékesíteni, ez azonban a Deutsche Telekom állítása szerint nem járt sikerrel. René Obermann elnök vasárnap bocsánatot kért a T-Mobile ma összesen 38 millió ügyfelétől, s közölte, hogy mindenki ingyen azonnal mobilszámot változtathat.
A botrány állítólag már korábban megkezdődött kivizsgálásába bekapcsolódott a szövetségi bűnügyi hivatal, valamint a belügyminisztérium is, a kormány pedig elrendelte: készüljön elemzés arról, hogy a történtek után valójában milyen is az ügyben kárvallott politikusok fenyegetettsége.
Egybehangzó értékelések szerint az adatlopás tovább erősítette a Deutsche Telekommal szembeni bizalmi válságot. A konszernről a közelmúltban derült ki: 2005-ben, illetve 2006-ban a saját vezető beosztású tisztségviselői és az újságírók között lefolytatott telefonbeszélgetéseket igyekezett kikémlelni, hogy megakadályozza "bizalmas információk" kiszivárogtatását. René Obermann, - aki abban az időben még nem volt hivatalban - az ügy kapcsán szintén bocsánatot kért.
Mindennek ellenére hétfőn már több követelés is elhangzott Obermann lemondására. A német bűnügyi nyomozók szövetségének (BDK) elnöke nyilatkozatában azt hangoztatta, hogy a Deutsche Telekom elnöke minden hitelességét elvesztette. "Vagy nem tudta, hogy cégétől 17 millió előfizető adatait ellopták, vagy pedig mindezt elhallgatta" - fogalmazott Klaus Jansen, aki szerint mindkettő egyformán elfogadhatatlan. Követelte, hogy a nagyobb cégeknél, köztük a Deutsche Telekomnál olyan különlegesen kiképzett adatnyomozókat alkalmazzanak, akik az érintett cégeket tökéletesen ellenőriznék.
Kapcsolódó cikkek
- A Deutsche Telekom már profitra váltott
- A Deutsche Telekom teljesen felvásárolja a Click&Buy-t
- Csökkentette negyedik negyedéves veszteségét a Deutsche Telekom
- További leépítések a Deutsche Telekomnál
- Összeolvad a vezetékes és a mobilszolgáltató a Deutsche Telekomnál
- Növekvő bevétel és profit a Deutsche Telekomnál
- Óriás üzletre készül a Deutsche Telekom
- Egyesítené brit leányait a Deutsche Telekom és a France Télécom
- A Deutsche Telekom veszteséggel zárt
- A Deutsche Telekom túlteljesített, emeli az idei tervet
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Egyre több cég fektet generatív mesterséges intelligenciába
A generatív mesterséges intelligencia bevezetése fordulóponthoz érkezett: a cégek kétharmada invesztál többet a technológiába. A megnövekedett befektetések és lelkesedés ellenére az adatok és a kockázatok továbbra is a skálázást akadályozó fő kihívások, a FOMO hatás kezd elmúlni és egyre többen támasztják alá konkrét mérésekkel a technológia által teremtett értéket – derül ki a Deloitte új felméréséből.
Hogyan alakítja át az AI és az automatizáció az értékesítési folyamatokat?
Az AI és az automatizált megoldások lehetővé teszik a vállalatok számára, hogy gyorsan és hatékonyan reagáljanak az ügyfelek igényeire, és adatvezérelt döntéseket hozzanak. Azonban a személyes kapcsolatok, a bizalom és az empatikus ügyfélkezelés továbbra is kulcsfontosságú szerepet játszik abban, hogy a vállalatok kiemelkedjenek a versenytársak közül. Hogyan ötvözhetik a cégek a technológiai innovációkat és az emberi interakciókat, hogy új szintre emeljék a vásárlói élményt?
A ChatGPT kinyírja a keresőoptimalizálást?
A mesterséges intelligencia és a nyelvi modellek, mint például a ChatGPT, az elmúlt években robbanásszerűen terjedtek el, és mind a felhasználók, mind a vállalkozások számára új kihívásokat jelentenek. A ChatGPT jelenlegi, körülbelül 200 milliós felhasználói bázisa ugyan elenyésző a Google vagy a Google által bevezetett Gemini 4,3 milliárd felhasználójához képest – ami a Föld lakosságának közel fele –, azonban ez a szám rövid idő alatt nőtt ekkorára, ami komoly kérdéseket vet fel a vállalatok számára.
Egyre magasabb szintekre tör az IT
Backoffice-ból stratégiai területté vált az IT a cégek életében, hiszen ma már nemcsak a rendszerek működését, de egy cég fejlődését, stratégiai irányvonalait is erőteljesen meghatározhatja – véli a K&H IT vezetője. Ehhez igazodva az IT kiadások is egyre tetemesebb részét teszik ki a működési költségeknek – elérve akár a 70 százalékot is. Különösen igaz ez a bankokra, ahol az innovatív informatikai megoldások már a pénzügyi tranzakciók részét képezik.
Íme a legvilágpiacképesebb magyar e-kereskedők
Első alkalommal adták át a HungarEcomm Stars Díjat, Magyarország legkiemelkedőbb, világpiacon is versenyképes e-kereskedelmi vállalkozásainak.