Megjelent az első Google Android mobil

Kiss Ádám Zoltán, 2008. október 22. 21:15

A T-Mobile amerikai részlegének értékesítési akciójában megjelent az első, valóban kézzelfogható, kiskereskedelmi forgalomban is kapható Android operációs rendszerrel előtelepített mobiltelefon.

A különböző kiállításokon és szakmai vásárokon már nem egy bemutatókészüléken találkozhattak a szakértők az új nyílt forráskódú szoftverrel, ám ez az első alkalom, hogy végfelhasználók is megvásárolhatnak ilyen készüléket, és összemérhetik a szoftveres háttért a riválisokkal, például a Symbian operációs rendszerekkel. A nyíl forráskód azt vetíti előre, hogy minden eddiginél több alkalmazás jelenik majd meg az Androidra, hiszen bárki szabadon fejleszthet a platformra, ellentétben például a rivális iPhone-nal. Ezt a folyamatot tovább erősítheti, hogy a Google rendszerében a programozók is részesülhetnek majd a haszon egy részéből, ami komoly ösztönzést jelent az egyre jobb és érdekesebb kiegészítő szoftverek fejlesztéséhez. Mivel a T-Mobile által kínált G1 az első Android-dal telepített készülék, még nem tudjuk, mennyire tetszik majd a felhasználóknak, ám az mindenképpen bíztató előjel, hogy a mai megjelenés ellenére sem lehet csak úgy besétálni egy boltba, és megvásárolni a G1-et, a szolgáltató egyelőre a nem kevesebb, mint 1,5 millió előrendelt készülék szétosztásával van elfoglalva.

Kulcsszavak: Google mobiltelefon T-Mobil

Mobiltelefon-készülék ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Elérhető a Google új bekarikázásos keresési módja a HONOR Magic V3-on és a HONOR 200 szérián

A HONOR bejelentette, hogy elérhető a Google Bekarikázással keresés (Circle to Search) funkciója a HONOR Magic V3-on, valamint a HONOR 200 szérián. Az új funkcióval az AI adta lehetőségek előnyeit élvezhetik ki a felhasználók, hogy könnyen és gyorsan kereshessenek rá dolgokra okostelefonjukon.

2024. október 10. 18:23

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Idén már ezernél is több résztvevőt várnak a Service Design Day-re

2024. október 7. 09:59

Innovációs versenyen méretik meg magukat a világ egyetemistái

2024. október 2. 19:34

Országos kutatásból netezési körkép: a magyarok többségének élete elképzelhetetlen net nélkül

2024. szeptember 29. 15:24

Éppen most robban a hazai előfizetéses e-kereskedelem

2024. szeptember 24. 15:10