Minden második magyar GPS-en lopott szoftver üzemel

MTI Sajtóadatbank, 2008. október 27. 08:28

A mobil navigációs piacon működő LCP Systems Kft. az idén 5,5 milliárd forint bevételt ér el a tervek szerint, szemben az egy évvel korábbi 7,2 milliárd forinttal - mondta Hegedűs Viktor, a cég ügyvezetője.

Hozzátette: az árbevétel azért csökken ilyen mértékben, mert egyrészt a mobil navigációs eszközök átlagára éves szinten 30-40 százalékkal mérséklődik, másrészt pedig egyre több üresen vett GPS-re nem jogtiszta, hanem lopott szoftvert töltenek fel. Az ügyvezető szerint a Magyarországon vásárolt gépek felén lopott szoftver üzemel. A magyar navigációs-eszköz piacon 50 százalék feletti részesedéssel rendelkező LCP tavaly 125 ezer készüléket érétkesített, az idén pedig a tervek szerint 130-140 ezer darabot ad el. A 60 főt foglalkoztató cég az idén piacra dobta saját gyártású termékét, az Iconx-ot, amelyből év végig mintegy 15 ezer darabot szeretnének eladni.

 A magyar mellett a román, szlovák, cseh, ukrajnai és bulgáriai piacon is működő LCP kizárólag magyar magánszemélyek tulajdonában van, s terveiben szerepel az is, hogy saját gyártású hordozható DVD-, illetve MP3-MP4-es lejátszókat is forgalmaz.

Céginfó ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Új elnököt választott az Ecommerce Hungary

Az Ecommerce Hungary Egyesület elnökének, Dr. Bőgel Györgynek, elnöki mandátuma 2024. szeptember 30-án lejárt, ezért az egyesület küldöttgyűlésének új elnököt kellett választania.

2024. október 7. 11:37

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Idén már ezernél is több résztvevőt várnak a Service Design Day-re

2024. október 7. 09:59

Innovációs versenyen méretik meg magukat a világ egyetemistái

2024. október 2. 19:34

Országos kutatásból netezési körkép: a magyarok többségének élete elképzelhetetlen net nélkül

2024. szeptember 29. 15:24

Éppen most robban a hazai előfizetéses e-kereskedelem

2024. szeptember 24. 15:10