Kína életében az internet kulcsfontosságú szerepet játszik
A gyorsan növekvő internet kulcsfontosságú szerepet játszik Kína modernizációjában, valamint elősegíti a nyitást és a reformot - közölte a kínai államtanács információs irodájának tisztségviselője.

Caj szerint az internet és a hozzá kapcsolódó iparágak felgyorsították a reformfolyamatokat, és az ország társadalmi és gazdasági fejlődésének mozgatórugóját adják. A kínai elektronikus kereskedelem (e-commerce) együttes tranzakcióinak értéke 2007-ben elérte a 2,14 billió jüant (64.699 milliárd forintot), és ez az előző évhez képest 90 százalékos növekedést jelent. A kínai Kereskedelmi Minisztérium előrejelzései szerint az e-commerce a legfontosabb kereskedelmi csatornává fog válni. Tíz éven belül a kereskedelmi tranzakciók 70 százaléka zajlik majd elektronikus csatornákon keresztül.
Kínában naponta mintegy 240 ezerrel gyarapodik a világhálót használók száma, az internetes társadalom három-négy éven belül eléri a félmilliárdot - hangsúlyozta a miniszterhelyettes. A kínai internetpiacban hatalmas lehetőségek vannak, amelyeket Caj reményei szerint a világ minden részéről érkező vállalatoknak sikerül majd kiaknázniuk.
A pénteken kezdődött kétnapos fórumon több min száz kínai és amerikai szakember vett részt.
Kapcsolódó cikkek
- Négyszázmillió felett az internetezők száma Kínában
- Kisebb az igény felnőtt tartalmakra és online játékokra
- A lelküket is eladják a figyelmetlen online vásárlók
- Vállalatok a Facebookon: szabályok nélkül
- Az emberek négyötöde alapvető jognak tartja az internetet
- 5 milliárd mobil 2010-ben
- Saját blogot indított a kínai elnök
- Ashton Kutcher a Twitteren segít felépíteni az orosz Szilícium-völgyet
- VPN-szerverekkel érik el Kínából a tiltott weboldalakat
- Harminc százalékkal többen neteznek Kínában
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
58 ezer felújított mobil, 4 millió kilóval kevesebb szén-dioxid – ezt tette a Rejoy a bolygóért
A Föld napja alkalmából a Rejoy.hu összegzést készített arról, milyen környezeti hatása volt az elmúlt két és fél évben végzett tevékenységének Magyarországon. A francia ADEME környezetvédelmi ügynökség adataira alapozott becslés szerint a vállalat mintegy 4 millió kilogramm szén-dioxid kibocsátását segített megelőzni azzal, hogy új készülékek helyett felújított eszközöket kínált vásárlóinak.
Új mobil visszaváltó automaták mutatkoztak be hazai rendezvényeken
Áprilisban két helyszínen is bemutatkozott hazánkban egy új, mobil visszaváltó automata: a 40. jubileumi Telekom Vivicittán és a Hungexpon megrendezett CONSTRUMA 2025 kiállításon. A jövőben ezek az automaták fesztiválokon, tömegrendezvényeken és sporteseményeken segítik majd a PET palackok, fémdobozok és üvegek visszaváltását.
Közeleg az érettségi, még nem késő felkészülni
Május 5-én kezdődnek a 2025-ös tavaszi érettségi írásbeli vizsgák, és bár már csak napok vannak hátra, a szakértők szerint ez az időszak még komolyan befolyásolhatja a végeredményeket. A végzősök számára ez az utolsó hajrá nemcsak a tanulásról szól, hanem komoly mentális megterhelést is jelent.
Digitális csend és szent hagyomány: búcsú, majd konklávé
Ma, 2025. április 21-én elhunyt Ferenc pápa. Az elcsendesedés, a búcsú után jön egy másfajta - immár digitális - csend: a pápaválasztás évszázados rituáléja a 21. században is megőrzi titokzatosságát, miközben a modern technológia új lehetőségeket teremt a titkok megőrzésére, a teljes információs zárlatra. A Vatikán szigorú informatikai intézkedésekkel védi a konklávé titkait, miközben a hívek világszerte digitális eszközökön keresztül követik az eseményeket.
Innováció és élmény a pénzügyek világában – a K&H digitális megoldásai
Az Innováció és Kreativitás Világnapján érdemes elgondolkodni azon, hogyan alakítják át a legújabb technológiai fejlesztések a hazai pénzügyi szektort. A K&H Bank digitális újításai nemcsak rangos szakmai díjakat hoznak, hanem valódi, mindennapi segítséget is nyújtanak az ügyfeleknek – legyen szó online vásárlásról, koncertélményről vagy pénzügyi tudatosság fejlesztéséről.