Mégsem lesz távközlési szuperhatóság az EU-ban?

MTI Sajtóadatbank, 2008. november 10. 09:04

Visszalépett az Európai Bizottság azon kezdeményezésétől, hogy az Európai Unióban hozzanak létre valamiféle távközlési szuperhatóságot a piac felügyeletére, a jelenlegi, nemzeti hatóságokra épülő rendszer helyett.

Viviane Reding biztos pénteken Brüsszelben tette közzé hivatalosan átdolgozott javaslatait, és az erről kiadott közleményben elismerte, hogy "az európai hírközlési hatóság az eredeti tervekhez képest lényegesen kisebb lesz, és kevesebb hatáskörrel rendelkezik majd".

 Az Európai Parlament és a az EU-tagországok kormányainak közös álláspontját képviselő Tanács által megfogalmazott kívánalmaknak megfelelően az új szerv karcsú intézményi szerkezetű, de hatékony hivatalként működik majd, mely elsősorban a távközlési szabályozásra összpontosít, s így spektrumhasználati vagy hálózatbiztonsági kérdésekben nem lesz illetékes. Az eredeti bizottsági javaslattal ellentétben az Európai Hálózat- és Információbiztonsági Ügynökség sem olvad egybe az új testülettel, hanem a Parlament és a Tanács kérésének megfelelően tovább folytatja önálló munkáját.

 Redingék kiemelték, hogy figyelembe vették az Európai Szabályozók Csoportjának (ERG) nemrégiben kialakított álláspontját, és eszerint "az új hivatal magját független nemzeti szabályozók alkotnák, akik Európai távközlési szabályozók testülete név alatt működnének". A nemzeti távközlési szabályozó testületek vezetői meghatározó szerephez jutnak az új hivatal irányításában és az ügyvezető igazgató kiválasztásában, az Európai távközlési szabályozók testületének személyi és pénzügyi függetlensége pedig teljes mértékben biztosított lesz. A bizottság szintén elfogadta azt a parlamenti javaslatot, mely szerint az új hivatal munkatársainak felét a nemzeti szabályozó hatóságok delegálhatják. A bizottság megerősítette azt is, hogy az átdolgozott közösségi hírközlési szabályozásban meg kell szilárdítani a nemzeti távközlési szabályozó testületek személyi és pénzügyi önállóságát.

 Az "uniós kormány" egy éve terjesztette elő javaslatait "a közösségi hírközlés szabályozását megújítandó", "annak érdekében, hogy az Európai Unión belül egységes távközlési piac jöjjön létre, amely markánsabb jogokat biztosít a fogyasztóknak és a vállalkozásoknak, valamint erőteljesebb versennyel és több beruházással ösztönzi a határokon átívelő szolgáltatások szélesebb körű alkalmazását és az egyetemes vezeték nélküli szélessávú szolgáltatások ügyét". A jogszabályok most előterjesztett bizottsági módosításait az Európai Unió hírközlési miniszterei november 27-én vitatják meg.

 A bizottság eredetileg javasolta azt is, hogy rendelkezzék vétójoggal a nemzeti hatóságok vitatható döntéseire vonatkozóan. Az új szöveg szerint a javasolt új szabályozó hivatal "a nemzeti szabályozó hatóságokat arra kötelezheti, hogy vonják vissza vagy módosítsák intézkedéstervezeteiket, ha mind a bizottság, mind pedig az új hivatal állásfoglalása szerint azok a belső piac működésének akadályát képezik vagy egyéb módon sértik a közösségi jogot".

 A javaslatmódosítás "egyben megerősíti a nemzeti szabályozó hatóságok azon hatáskörét, mely révén elrendelhetik a funkcionális szétválasztás eszközének alkalmazását, amennyiben az a versenyhelyzetben fennálló keresztmetszet-szűkülés kezeléséhez szükségesnek bizonyul". Ezáltal arra kötelezhetik a piaci erőfölénnyel rendelkező szolgáltatókat, hogy a tulajdonosi szerkezet megőrzésével különítsék el a hálózati infrastruktúrát és a szolgáltatási üzletágat, így erősítve a piaci versenyt. A nemzeti szabályozó hatóságok mindazonáltal ezt "az eszközt kizárólag a bizottság jóváhagyásával alkalmazhatják". A rádióspektrum-politikai tanácsadó testület létrehozására irányuló európai parlamenti javaslatot a brüsszeli bizottság nem emelte át.

 A bizottság nyomatékosította azt a kívánalmat is, hogy a távközlési szolgáltatóknak tájékoztatniuk kell a szabályozó hatóságokat és a nyilvánosságot a biztonsági szabálysértésekről. Reding bejelentette azt is, hogy a bizottság jövőre részletesebb szabályozói útmutatást ad ki az új generációs hozzáférésű hálózatokról. Az Európai Parlament második olvasatban a tervek szerint 2009 áprilisában szavaz a kérdésről, ha a tanácsban addig megszületik a megállapodás.

Kulcsszavak: EU távközlés jog

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Idén már ezernél is több résztvevőt várnak a Service Design Day-re

2024. október 7. 09:59

Innovációs versenyen méretik meg magukat a világ egyetemistái

2024. október 2. 19:34

Országos kutatásból netezési körkép: a magyarok többségének élete elképzelhetetlen net nélkül

2024. szeptember 29. 15:24

Éppen most robban a hazai előfizetéses e-kereskedelem

2024. szeptember 24. 15:10