Tízezres leépítés a BT-nél - még nincs vége

MTI Sajtóadatbank, 2008. november 14. 08:25

Nagy-Britannia vezető távközlési szolgáltatója, a British Telecom nagyszabású leépítéseket jelentett be csütörtökön a csoport rossz eredményeire hivatkozva, és a vezérigazgató azt sem titkolta, hogy nem egyszeri intézkedésről van szó.

A tervek szerint jövő márciusig 10 ezer ember elbocsátását tervezik globálisan, de elsősorban Nagy-Britanniában: 4 ezer állás szűnik meg közvetlenül a cégnél, 6 ezer a szerződéses partnereknél, illetve ügynökségeknél. A csoport világszerte 160 ezer embert foglalkoztat. A British Telecom vezérigazgatója szerint a cél a költségek csökkentése - elsősorban a tanácsadói és szerződéses megbízások megkurtítása révén - és az eredményesség javítása.

 Az idei üzleti év szeptemberrel zárult második negyedében a British Telecom adózott eredménye 18 százalékkal 400 millió fontra nőtt az egy évvel korábbi 339 millióhoz képest. Az adó előtti eredmény viszont 11 százalékkal 590 millió fontra csökkent, miközben a bevételek 4 százalékkal 5,3 milliárd fontra emelkedtek. Az EBITDA-eredmény 1,3 százalékkal 1,43 milliárd fontra esett.

 A leépítést a vezérigazgató szerint jórészt úgy fogják megoldani, hogy nem töltik be a megüresedő álláshelyeket.

Kulcsszavak: BT +céginfo

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Innovációs versenyen méretik meg magukat a világ egyetemistái

2024. október 2. 19:34

Országos kutatásból netezési körkép: a magyarok többségének élete elképzelhetetlen net nélkül

2024. szeptember 29. 15:24

Éppen most robban a hazai előfizetéses e-kereskedelem

2024. szeptember 24. 15:10

Ezek a MI legnagyobb veszélyei az oktatásban

2024. szeptember 17. 11:37