Magyar Telekom: stabil létszámgazdálkodás a következő 3-5 évben

Példaként említette az informatika és a mobilkommunikáció területét.
Somorjai Éva, a társaság humánerőforrás vezérigazgató-helyettese kedden Budapesten sajtóbeszélgetésen elmondta, hogy a társaság kultúraváltáson megy át, amit egyrészt az MT-be beolvasztott és az újonnan vásárolt társaságok miatt is el kellett kezdeni. A cél az, hogy 3-5 éven belül egy minden dolgozó által elfogadott és a hatékony munkavégzést támogató kultúra alakuljon ki.
Az MT a saját dolgozói mellett 3000-4000 kölcsönzött munkaerőt is alkalmaz, részben az ügyfélszolgálat területén.
Somorjai Éva kérdésekre válaszolva elmondta, hogy a pénzügyi válság nem érinti a társaság finanszírozási helyzetét, hiszen az MT tőkeerős cég, készpénz problémái nincsenek. Ugyanakkor a bevételek terén a cég újabb kihívásokkal kerül szembe, ha a piacon a pénzügyi válság következtében a telekommunikációs szolgáltatások iránti vásárlóerő csökken. A társaság azonban stratégiájának megfelelően, az ez által kieső bevételeket új szolgáltatások indításával, például a telekommunikációra épülő mobil vásárlás és az informatika területén, valamint vállalatfelvásárlásokkal igyekszik pótolni.
A munkaerővel kapcsolatban a vezérigazgató-helyettes elmondta azt is, hogy mivel az idén a kölcsönzött és a saját munkaerő jövedelmét ki kellett egyenlíteni, bizonyos területeken, különösen azokon, ahol mindkettőt foglalkoztatják, már az a cél, hogy minél több vállalati alkalmazott dolgozzon. Ennek hátterében részben az áll, hogy az MT anyavállalata már nem létszám-, hanem költséggazdálkodást ír elő a társaság számára.
Somorjai Éva elmondta azt is, hogy az MT különböző programok segítségével támogatja a pályakezdő, illetve a kisgyermekes munkavállalókat, a fogyatékkal élők alkalmazását és a távmunkát is.
A vezérigazgató-helyettes elmondta azt is, hogy a csoport esetében az önkéntes fluktuáció 3-3,5 százalék éves szinten, ám az MT az elmúlt öt év átlagában éves szinten további mintegy 10 százalékos átlagos létszámleépítést hajtott végre.
Kapcsolódó cikkek
- Magyar Telekom - kisebb bevétel és nyereség
- Olcsóbb áramot és földgázt is szolgáltat immár a Magyar Telekom
- T-Mobile: küszöbön a milliomodik mobil internetező
- Felfüggesztették a Magyar Telekom tőzsdei kereskedését
- Átalakítja szervezetét a Magyar Telekom, távozik Winkler
- A Magyar Telekom száz százalékos tulajdonába került az EPT
- A Magyar Telekom 74 forint osztalékot fizet
- Az MTelekom az eredménytartalékot is igénybe veszi az osztalékhoz
- Legjobb társaságirányítás díj a Magyar Telekomnak
- Belép a villamosenergia- és földgázpiacra a Magyar Telekom
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Új név alatt folytatja a Continental autóipari ágazata: bemutatkozott az Aumovio
A Continental Csoport autóipari ágazata az Auto Shanghai kiállításon jelentette be új márkanevét: a jövőben önálló vállalatként Aumovio néven működik tovább. Az új név kifejezi a cég erős piaci jelenlétét, hagyományait és technológiai tapasztalatát, valamint azt a törekvést, hogy innovációval alakítsa a mobilitás jövőjét.
Kiberbiztonság a kritikus infrastruktúrák védelmében
A Schneider Electric legújabb megoldása egyszerű és biztonságos hozzáférést kínál a távoli terminálegységekhez (RTU), ezzel tovább növelve a kritikus infrastruktúrák – például a víz-, olaj- és gázvezetékek – védelmét. Az új SCADAPack 470i és 474i modellek a szerepkör-alapú hozzáférés-szabályozás révén segítik a kiberbiztonsági előírások betartását is.
A magyar üzleti élet Oscarja visszatér
Egy hónap múlva, 2025. május 22-én immár harmincadik alkalommal rendezi meg a Menedzserszövetség az Év Menedzsere Díjátadó Gálát – az üzleti élet egyik legrangosabb társasági eseményét.
Új mobil visszaváltó automaták mutatkoztak be hazai rendezvényeken
Áprilisban két helyszínen is bemutatkozott hazánkban egy új, mobil visszaváltó automata: a 40. jubileumi Telekom Vivicittán és a Hungexpon megrendezett CONSTRUMA 2025 kiállításon. A jövőben ezek az automaták fesztiválokon, tömegrendezvényeken és sporteseményeken segítik majd a PET palackok, fémdobozok és üvegek visszaváltását.
Innováció és élmény a pénzügyek világában – a K&H digitális megoldásai
Az Innováció és Kreativitás Világnapján érdemes elgondolkodni azon, hogyan alakítják át a legújabb technológiai fejlesztések a hazai pénzügyi szektort. A K&H Bank digitális újításai nemcsak rangos szakmai díjakat hoznak, hanem valódi, mindennapi segítséget is nyújtanak az ügyfeleknek – legyen szó online vásárlásról, koncertélményről vagy pénzügyi tudatosság fejlesztéséről.