Megnyílt az ország harmadik Innovatív Tanári Kompetenciaközpontja

forrás Prim Online, 2008. november 25. 16:05

A mai napon átadták a Budapesti Műszaki Főiskola Tanárképző és Mérnökpedagógiai Központjában a Microsoft Magyarország támogatásával létrehozott Innovatív Tanári Kompetenciaközpontot. Ez a harmadik szakmai műhely, amit Magyarországon a Microsoft Társ a Tanulásban programjának keretein belül létrehoztak.

Az átadón Tóth Béláné dr. professzor asszony, a Tanárképző és Mérnökpedagógiai Központ főigazgatója ismertette a Központ és a benne található felszerelés funkcióit, illetve az általuk nyújtott lehetőséget, melyet egy rövidített nyílt óra követett, ahol a hallgatóság élőben is megtapasztalhatta az újszerű, innovatív oktatási módszereket.

Merényi Ádám, a Microsoft Magyarország oktatási csoportvezetője a Microsoft a Központ létrehozásában játszott szerepe kapcsán elmondta: „A Microsoft kiemelt figyelmet fordít az oktatásra, így a leendő tanárok képzését is különösen fontosnak tartja, ezért hatványozottan támogatja.”

A Microsoft Magyarország a Társ a Tanulásban program keretein belül csak idén 40 millió forintot költ a különböző programokra, melyekből számos már le is zárult a tanév első felében. Ezek közül érdemes kiemelni a több mint 400 számítástechnika tanárnak és iskolai rendszergazdának tartott többnapos, ingyenes képzést és a valamennyi iskolába térítésmentesen eljutó, a Microsoft referenciaiskolák által írt szakkönyveket. Az informatikai szakkönyvek mellett számos olyan hiánypótló tananyag került idén kiadásra a Microsoft gondozásában, melyek nemcsak a klasszikus értelemben vett oktatást, hanem az iskolából kikerülve például a diákok életrevaló felkészítését is segíti. Ilyen például az „Életrevaló-fiataloknak” című könyv, melynek célja, hogy a végzett középiskolásokat hasznos, életszerű, de nem tanult ismeretekkel gazdagodjanak. Hasonló megfontolásból támogatta a cég a „130 Starttipp kezdő vállalkozóknak” című könyvet, vagy azt, amely éppen a XXI. századi modern iskola ismérveit foglalja össze iskolaigazgatók számára.

A BMF-en az ország harmadik Innovatív Tanári Kompetenciaközpontját nyitották meg. Ezt megelőzően 2007-ben avatták fel Szegeden a Jövő Tantermét, amely a tanárképzésben, a tanártovábbképzésben és az oktatástudományi kutatásokban játszik szerepet. Bővebb információ a szegedi tanteremről

Az ELTE-n működő Microsoft Innovatív Tanárképző Labor és Klub 2004-ben nyitotta meg kapuit, fő célja a jövő tanárainak felkészítése az oktatástechnológia robbanásszerű fejlődésének kihívásaira. A Laborban a legkorszerűbb infokommunikációs eszközök használatát, és azok oktatásba való beépítését sajátíthatják el a tanárjelöltek. Bővebb információ a laborról

Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Forradalmi kép- és hangélmény: itt az új LG QNED evo termékcsalád

Az LG Electronics (LG) hivatalosan is leleplezte legújabb, 2025-ös QNED evo tévékínálatát. Az új modellek áttörést jelentenek az LCD technológiában, és számos olyan fejlett funkcióval érkeznek, amelyeket eddig főként az LG prémium OLED készülékeiben láthattunk. 

2025. április 30. 18:17

A Google újra feltérképezi Magyarországot

Május 6-tól ismét magyarországi közutakon közlekednek a Google Utcakép – vagyis Street View – speciális kamerás járművei. Céljuk, hogy friss, 360 fokos felvételekkel bővítsék a Google Térkép kínálatát. A kamerarendszerrel felszerelt autók bejárják az ország számos pontját: főként városokat és azok környékét, de vidéki térségeket is, többek között Budapest, Debrecen, Szeged, Miskolc és Pécs környékét.

2025. április 30. 16:41

Változó szabályozás, növekvő bizonytalanság a munkaerő-kölcsönző piacon

Mihályi Magdolna, a Jobtain HR Szolgáltató ügyvezetője és a VOSZ Minősített HR Szolgáltatók Szekciójának elnöke arról számolt be, hogy a VOSZ-szal közösen végzett kutatásuk szerint a minősített munkaerő-kölcsönző cégek közel fele úgy érzi, a jogszabályváltozások bizonytalanságot okoztak a munkáltatók körében. A legtöbb cég jelenleg nehezebbnek tartja a munkaerő-tervezést az új szabályozási környezetben.

2025. április 30. 14:56

Új termékcsaláddal és arculattal újít a Decathlon

A Decathlon, Magyarország piacvezető sportszerkereskedője, 2024-ben 86,2 milliárd forint nettó árbevételt ért el, ami 6%-os növekedést jelent az előző évhez képest. A pénzügyi eredmények mellett az elmúlt év a megújulásról és a stratégiai irányváltásról is szólt: a vállalat tavasszal hazánkban is elindította a globális márkaidentitásához illeszkedő arculatváltást, miközben kiemelt figyelmet kapott a fenntartható, körforgásos üzleti modell fejlesztése.

2025. április 30. 13:14

Mélyebb kapcsolatok, tartalmas beszélgetések – A Yettel digitális kártyái segíthetnek

Egy friss, országos reprezentatív kutatás szerint a magyarok többsége rendszeresen tartja a kapcsolatot édesanyjával: tízből hatan legalább hetente, míg négyen akár naponta többször is beszélnek velük. Ha nincs lehetőség személyes találkozóra, a legtöbben mobilon keresztül kommunikálnak. A beszélgetések jellemzően legalább tíz percig tartanak, ám gyakran inkább praktikus dolgokról, mintsem mélyebb, érzelmi témákról szólnak.

2025. április 30. 11:40

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Szétdarabolás fenyegeti a Google-t?

2025. április 30. 14:43

Blokklánc vs. AI: Melyik technológia alakítja át gyorsabban a globális munkaerőpiacot?

2025. április 28. 16:57

Digitális élményforradalom: tegnap ért véget a pekingi InfoComm China 2025

2025. április 19. 14:31

A Microsoft mesterséges intelligenciával gyorsítja a szoftver-frissítéseket

2025. április 16. 17:51