Dell szerverekkel bővül az Interware portfóliója
Az Interware Internet Szolgáltató Zrt. és a Duna Elektronika Kft. bejelentette, hogy stratégiai együttműködésről írtak alá megállapodást. A megállapodás célja, hogy a jövőben Dell alapokon nyugvó, magas színvonalú, ugyanakkor kedvező árszínvonalú megoldásokat kínáljanak elsősorban a kkv-szektor számára.
Az együttműködés első eredményeként a Dell 2950-es szervercsaládba tartozó konfigurációkból közösen kialakított alkalmazásszerver-megoldásokat kínálnak bérleti konstrukcióban. A kedvező pénzügyi kondíciókat kínáló megoldás keretében a szerverek mellett az ideális körülményeket nyújtó Interware Szerver Hotelben való elhelyezést, IP kapcsolatot, rendszeradminisztrációs, rendszergazdai szolgáltatásokat is kapnak az ügyfelek.
"A stratégiai együttműködéssel tovább bővítettük szolgáltatásainkat, erősítve elkötelezettségünket a magas minőségű szolgáltatások, a hazai informatikai és internetes társadalom fejlődése iránt. A megoldás kidolgozása során a Duna Elektronikával elsősorban azok igényeit tartottuk szem előtt, akik szolgáltatásaink minősége mellett hangsúlyos kérdésként kezelik a háttérben működő eszközök minőségét és szakmai támogatottságát is, ugyanakkor a költségek iránt is érzékenyek" - mondta Sátor Csaba, az Interware Zrt. vezérigazgatója.
Ablonczy Balázs, a Dell eszközök kiemelt forgalmazója, a Duna Elektronika ügyvezető igazgatója megerősítette, hogy az Interware-rel most megkötött szerződést egy olyan hosszú távú együttműködés első állomásának tekinti, amely segíti a cégek terveinek megvalósulását. A Duna Elektronika stratégiájának megfelelően ez szervesen kapcsolódik azon célhoz, hogy fejlesszék szolgáltatási és üzleti megoldás portfóliójukat. A vezetők bíznak abban, hogy megoldásaikkal hozzájárulnak a piac számára nagyon fontos kis- és közepes méretű vállalkozások internetes jelenlétéhez, az általuk használt alkalmazások fejlődéséhez.
Kapcsolódó cikkek
- Új Dell-szerverek Intel Xeon 7500 processzorokkal
- Dell szerverek Via Nano processzorral
- Új Dell munkaállomás rack-fiókban
- Dell: új ProSupport támogatás, pengeszerver, tároló
- Dell szerverek Solaris szoftverrel
- Négymagos Intel lapkás szervereket dob piacra a Dell
- A Dell bemutatta első AMD szervereit
- Öt új Dell szerver Intel Core 2 Duo lapkákkal
- Új szerverek az Intel Woodcrest Xeon lapkákkal
- Új Dell szerverek kétmagos Intel lapkákkal
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Áprilisban érkezik a korszerűsített közlekedési mobilalkalmazás
Áprilistól elérhetővé válik a nagyközönség számára a MÁV+ névre keresztelt alkalmazás, melyet 1500 tesztelő már elkezdett próbálni. Az új app az év során fokozatosan éri majd el a teljes funkcionalitást. A tesztelés és az áprilisi premiert követően az app először a legnépszerűbb funkciókat kínálja, mindezt gyorsabban, egyszerűbben és modernebb felhasználói környezetben.
A vásárlói elégedettség szerepe a versenyképességben
A legnagyobb kihívást a magyar vállalatok számára az adathiány jelenti, amikor személyre szabott ajánlatokat szeretnének kínálni ügyfeleiknek – derül ki az EY által készített tanulmányból, amely 50 hazai marketing- és értékesítési vezetőt kérdezett meg. Az ügyfelek elégedettségére különös figyelmet kell fordítaniuk a vezetőknek, mivel ez közvetlen hatással van az üzleti teljesítményre is.
Gyors, biztonságos és hatékony: A légi szállítás szerepe a kereskedelemben
Gyógyszerek, romlandó termékek és gyártáshoz szükséges alapanyagok – ezek a leggyakoribb áruk, amelyek repülővel érkeznek a hazai cégekhez, vagy indulnak tőlük külföldre. Sok esetben a rendkívül drága termékek szállítása is gyorsabb és biztonságosabb repülővel. A hazai vállalatok legnagyobb része Kínából importál árut, de az export is jelentős mértékben jelen van.
Mesterséges intelligencia által generált könyvek árasztják el az Amazont
Az AI által generált könyvek megjelenése az Amazonon új kihívások elé állítja a könyvkiadást és a szerzői jogi szabályozást. Miközben a technológia lehetőséget ad új tartalmak létrehozására, fontos biztosítani a minőséget és a szerzők jogainak védelmét.
A jövő konyhái és fürdőszobái: Innovációk a Las Vegas-i KBIS kiállításon
Nemrégiben került megrendezésre a világ egyik legjelentősebb konyha- és fürdőszoba kiállítása, a Las Vegas-i Kitchen and Bath Industry Show (KBIS). A lenyűgöző esemény izgalmas betekintést nyújtott a jövő konyháinak és fürdőszobáinak világába. Az innovatív bemutatók között szerepeltek távolról vezérelhető mosógépek, szervizasszisztensek, valamint olyan sütők, amelyek az elérhető alapanyagok alapján ajánlanak recepteket. Az LG is részt vett a kiállításon, ahol legújabb fejlesztéseit mutatta be.