Hátrányban a fejletlen e-közigazgatási rendszer miatt

MTI Sajtóadatbank, 2008. december 10. 08:36

A magyar felnőtt lakosság jelentős része érdeklődik az e-közigazgatási szolgáltatások iránt, hiszen minden negyedik internetező kapcsolatba lép valamely közszolgáltatást nyújtó szervvel online módon - olvasható a Budapesti Műszaki Egyetem Információs Társadalom- és Trendkutató Központ e-közigazgatásról szóló éves jelentésében.

Az Európai Unió 27 tagállamának átlaga 28 százalék, Magyarország tehát az európai összehasonlításban is "megállja a helyét" – írták az összegzésben.

 Az éves jelentésben - negyedik alkalommal jelent meg ilyen jellegű tanulmány - a gazdasági válságra is felhívják a figyelmet, rámutatva arra: a világgazdasági gondok közepette felértékelődnek a közigazgatási front-office szolgáltatások, hiszen a bizalomépítésnek, az átláthatóságnak, az elszámoltathatóságnak, valamint a felhasználói elégedettség növelésének ez az egyik legfontosabb felülete.

 Az információs társadalom tekintetében Magyarország az éves jelentés szerint még mindig a leszakadó országok közé tartozik, az e-társadalom fejlődését jelző 52 mutató mindössze egynegyedénél haladja meg az unió tagállamainak átlagát.

 Rosszul teljesít Magyarország a vállalkozásoknak nyújtott közszolgáltatások teljes mértékben online elérhetőségében, a vállalkozások e-számlázásában, az online beszerzésekben, és a banki szolgáltatások lakossági internetes használatában - olvasható a BME tanulmányában, amely szerint a közszolgáltatások működésének színvonala, hatékonysága közvetlen és erős hatással van a reálgazdaság teljesítményére.

 "A fejlesztési irányoknak egyértelműen az adminisztrációs terhek csökkentését, a közszolgáltatások hatékonyságának növelését kell szolgálniuk, hiszen Magyarországon még mindig egyötöddel magasabbak az adminisztrációs terhek az uniós átlagnál" - írták, hozzáfűzve, hogy a többi között az adminisztrációs terhek miatt csúszott vissza Magyarország a World Economic Forum 2008-as eredményei szerint a 47. helyre a tavalyi 38. helyről a vállalati versenyképesség terén.

 Mintegy 130 millió uniós állampolgár használja az e-közigazgatási szolgáltatásokat, viszont közel 90 millió olyan felnőtt van, aki heti rendszerességgel használja ugyan az internetet, de e-közszolgáltatást egyáltalán nem vesz igénybe - állapítják meg a jelentésben. Ennek okaként az e-közigazgatási szolgáltatások nem megfelelő növekedését, illetve minőségét említik, jelezve, hogy a nem megfelelő kampányok is hozzájárultak az alacsonyabb felhasználói szám eléréséhez.

 A kutatók szerint magas azok aránya, akik a jövőben hajlandóak lennének használni az e-szolgáltatásokat, ehhez a leginkább arra lenne szükség, hogy lehetőség nyíljon a "kézzelfogható előnyök közvetlen megtapasztalásához" - zárul a BME trendkutató központjának jelentése.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A jövő megoldásai ma születnek – kreatív fiatalok a mentális jóllétért

Áprilisban a stressztudatosság hónapjába léptünk – ez remek alkalmat kínál arra, hogy jobban odafigyeljünk mentális egészségünkre. A stressz hatásai és annak kezelési lehetőségei idén központi szerepet kaptak a Samsung és az EdisonKids által szervezett Megoldások a holnapért kihívás keretében.

2025. április 19. 15:39

Ismét az FT 1000 ranglistán a magyar ServerElite

A ServerElite immár második alkalommal került fel a Financial Times és a Statista által évente összeállított FT 1000 listára, amely Európa leggyorsabban növekvő vállalkozásait rangsorolja. A budapesti székhelyű cég új és használt szerverek forgalmazására, valamint testreszabott IT-megoldásokra szakosodott – és a lista elismeri azokat a vállalatokat, amelyek organikus növekedéssel, külső tőkeinjekció nélkül értek el kiemelkedő árbevétel-bővülést több éven keresztül.

2025. április 19. 13:48

Digitális böjt: Hogyan találhatunk csendet a képernyők világában?

A húsvéti böjt hagyományosan a befelé fordulás, a lemondás és az önvizsgálat időszaka. Az étkezési korlátozások mellett egyre többen érzik úgy, hogy a mentális tisztulásra is szükségük van – például digitális értelemben is. 

2025. április 19. 11:59

21 év hűség, 1300 autó, egy közös jövő – Az UFleet sztorija

A rendszerváltás után alapított hazai cégek most élik aranykorukat – sok vállalkozás életében aktuálissá vált a generációváltás kérdése. Az alapítók lassan átadják a stafétabotot, és keresik azokat az utódokat, akik képesek továbbvinni azt az értékrendet és tudást, amit évtizedek alatt felépítettek. Ez a váltás azonban jóval többről szól, mint egyszerű vezetőcsere: tudatos, hosszú távú folyamat, amelyben kulcsszerepet játszik a bizalom, a mentorálás és a türelem.

2025. április 19. 10:22

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Digitális élményforradalom: tegnap ért véget a pekingi InfoComm China 2025

2025. április 19. 14:31

A Microsoft mesterséges intelligenciával gyorsítja a szoftver-frissítéseket

2025. április 16. 17:51

Adatvédelmi nap a GDE-n: Fókuszban a kiberbiztonság és a tudatosság

2025. április 15. 14:43

A Pentagon az informatikai tanácsadókon spórol

2025. április 11. 13:12