Januárra halasztották az összeomlott Europeana újraindítását

MTI Sajtóadatbank, 2008. december 11. 08:50

Januárra halasztották az Europeana, az európai digitális multimédia-könyvtár újraindítását, miután a november 20-i megnyitás utáni órákban a szerverek nem bírták az érdeklődők hatalmas rohamát, a számítógépes rendszer összeomlott.

Az informatikai hátteret a Koninklijke Bibliotheek, a holland nemzeti könyvtár lenne hivatott biztosítani, ám percekkel az indítás után kiderült, hogy alaposan elszámították magukat. Óránként ötmillió látogatót még képesek lettek volna kiszolgálni, de miután óránként 10-20 millióan próbáltak kattintani az Europeana internetes címére, világossá vált, hogy a számítógépes kapacitást nagyságrendekkel kell bővíteni. Ez hetekig, akár december közepéig is eltarthat – közölték másnap. Most azonban arról adtak tájékoztatást, hogy csak valamikor januárban lesz elérhető az Europeana.

 A www.europeana.eu című portál, ha működőképes lenne, már kezdetben is több mint kétmillió "tételt" - könyveket, térképeket, hangfelvételeket, fényképeket, levéltári anyagokat, festményeket, filmeket - tenne hozzáférhetővé az Európai Unió országainak nemzeti könyvtáraiból, illetve egyéb kulturális intézményeiből.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Digitális élményforradalom: tegnap ért véget a pekingi InfoComm China 2025

2025. április 19. 14:31

A Microsoft mesterséges intelligenciával gyorsítja a szoftver-frissítéseket

2025. április 16. 17:51

Adatvédelmi nap a GDE-n: Fókuszban a kiberbiztonság és a tudatosság

2025. április 15. 14:43

A Pentagon az informatikai tanácsadókon spórol

2025. április 11. 13:12