Tizenegy készenléti szervezet, 37 ezer felhasználó az EDR-en
Kozma Béla, a rendszert működtető Pro-M Professzionális Mobilrádió Zrt. (Pro-M Zrt.) vezérigazgatója a Professzionális Mobiltávközlési Nap 2009. alkalmából tartott sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten elmondta, hogy a készenléti szervezetek 2008 decemberében álltak véglegesen át az EDR használatára, amellyel lehetőség nyílt a teljes együttműködésre.
Hozzátette, a Pro-M folyamatosan fejleszti a rendszert, a sorban most a járműkövető rendszer mobil fedélzeti egysége a legújabb. Az új eszköz segítségével egy baleset helyszínén például, a bevetésirányító képes a mentők, tűzoltók, rendőrök és a katasztrófa-védelemmel foglalkozók munkáját egyszerre koordinálni.
Az új megoldással a szervezetek számára azonnal elérhetőek az országos adatbázisok, amelyek szükségesek a készenléti működéshez. Az eszközzel képessé válik a mentőszolgálat arra, hogy még a sérült kórházba szállítása előtt, létfontosságú információkat közöljön a balesetet szenvedett állapotáról. A rendőrök pedig az igazoltatások során képesek azonnal lekérdezni, továbbítani olyan adatokat, információkat a központi adatbázisból, amelyek fontosak lehetnek az igazoltatott személyről.
Bódi Gábor, a Miniszterelnöki Hivatal szakállamtitkára az elmondta: az EDR ma már nélkülözhetetlen a készenléti szervezetek munkájában. A hálózat - közel maximális kihasználtságával - stabilan működik, megbízható hátteret nyújt a különféle szervezetek kommunikációjának szervezéséhez a veszélyhelyzetek, katasztrófahelyzetek, árvizek, vagy balesetek során.
Kozma Béla elmondta, az EDR alkalmas arra is, hogy nemzetközi együttműködést tegyen lehetővé a veszélyhelyzetekben érintett szervezetek számára.
Az EDR-t a Pro-M Professzionális Mobilrádió Zrt. (Pro-M Zrt.) a Magyar Telekom Csoport tagja működteti.
A gyakorlatilag 100 százalékos rendelkezésre állást nyújtó, zárt rendszer célja, hogy olyan professzionális összeköttetést valósítson meg a különféle készenléti és rendvédelmi szervek között, amely gyorsabbá, hatékonyabbá és biztonságosabbá teszi az egyes feladatok végrehajtását.
Az EDR Magyarországon a TETRA technológiával valósult meg. A TETRA egy professzionális felhasználásra tervezett mobil-távközlő rendszer elnevezésének, a Terrestrial Trunked Radionak (földi trönkölt rádió) a rövidítése. Ez a technológia a csoportkommunikációs szolgáltatások, a mobiltelefónia, az üzenetküldés és a mobil adatszolgáltatások egyedi kombinációja, amely egyetlen rádióegységről elérhető.
A Pro-M Zrt. által megvalósított EDR szolgáltatás felhasználói között van az Országos Rendőr-főkapitányság, a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága, a tűzoltóság szervezetei, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főigazgatóság, az Országos Mentőszolgálat, az OMSZ Légimentő Kht., a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága, a honvédség és a nemzetbiztonsági szolgálatok.
Kapcsolódó cikkek
- Mérföldkő: 1 milliomodik Motorola Tetra terminál
- Veszélyhelyzeti kommunikáció: konferencia Hajdúszoboszlón
- Érthető beszédkommunikáció a helikopter rotorzaja mellett is
- Készenléti Tetra: tudatosítás a Tölösiben
- Schengeni határőrizet az EDR-rel
- Workshop a főiskolán - egyre népszerűbb az "öreg" Tetra
- Konferencia a veszélyhelyzeti kommunikációról
- Az idei Nemzetközi Repülőnapot már az EDR rádiói biztosítják
- EDR rádió a Balatonon: Biztonságosabb fürdőzés, gyorsabb életmentés
- Jön a TETRA második generációja
Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Elérhető a Google új bekarikázásos keresési módja a HONOR Magic V3-on és a HONOR 200 szérián
A HONOR bejelentette, hogy elérhető a Google Bekarikázással keresés (Circle to Search) funkciója a HONOR Magic V3-on, valamint a HONOR 200 szérián. Az új funkcióval az AI adta lehetőségek előnyeit élvezhetik ki a felhasználók, hogy könnyen és gyorsan kereshessenek rá dolgokra okostelefonjukon.
Bepörög az őszi szüretszezon – Okostelefonnal még a borozás is jobb
Októberrel együtt számos budapesti és vidéki fesztivál, ünnep és program veszi kezdetét, amik jelentős része a szürethez kötődik. Ha kedveled a bort, vagy épp szeretsz kirándulni, akkor egy HONOR készülék – a megfelelő alkalmazásokkal – tökéletes társ lehet ebben az időszakban is.
Az európai utazók 72%-a szeretné leküzdeni a nyelvi akadályokat a jobb utazási élményért
A Samsung legújabb kutatásából kiderül, hogy az európai nyaralók* 72%-a azt vallja, hogy sokkal jobban élveznék a külföldi vakációt, ha jobban, gond nélkül tudnának kommunikálni a helyiekkel. Ennek megoldásaként a Samsung arra ösztönzi az utazókat, tegyék próbára a Galaxy AI-t a következő felfedezőútjuk során.
A kis-, közép- és nagyvállalatoknak is jó hírt hoz a Yettel
Számos vállalkozásnak az év vége jelenti a legintenzívebb időszakot, az éves forgalom jelentős része az őszi-téli hónapokban jelentkezik. A Yettel kis- és középvállalkozások számára dolgozott ki egy kedvező lehetőséget, ami a legtermelékenyebb időszakban a költségek csökkentésében segíti a cégeket. Egyúttal a nagyvállalati közönség számára is hasznos IT-biztonsági megoldással rukkolt elő a társaság.
Már itthon is megvásárolható a világ legvékonyabb hajlítható okostelefonja
Végre Magyarországon is kapható a HONOR Magic V3, a világ legvékonyabb befelé hajlítható okostelefonja, amely elődeinél nagyobb strapabírósággal, hatékonyabb akkumulátorral, fejlettebb kijelzővel és innovatívabb AI-élménnyel érkezik.