Negyven százalékkal növelte forgalmát a Laurel

MTI Sajtóadatbank, 2009. április 30. 08:49

Negyvenszázalékos növekedés után, 3,5 milliárd forintos forgalmat ért el 2008-ban a kereskedelmi informatikai rendszerekkel foglalkozó Laurel Csoport - közölte a székesfehérvári székhelyű társaság az MTI-vel.

A cégcsoport 185 millió forintos eredménnyel zárta a 2008-as üzleti évet, ezen felül jelentős összeget fordított termék- és üzletfejlesztésre - olvasható a vállalat közleményében.

A magyar gazdaságban még mindig természetes, illetve a szereplők többsége által elfogadott, hogy a nemzetközi technológia legújabb vívmányai kisebb-nagyobb késéssel érkeznek meg az országba - hangsúlyozza tájékoztatójában a Laurel.

Kiemelik: a vállalat az előző évben több mint 2600 csúcstechnológiájú pénztárgépet értékesített, ugyanakkor a magyarországi kereskedelem technológiai fejlődése szerintük még mindig jelentős lemaradásban van, ami egyértelműen a versenyhátrányt tartósítja.

A társaság ugyanakkor elismeri, hogy a csúcstechnológia nem tartozik a leggyorsabban megtérülő beruházások közé, de szerintük hosszú távon az ilyen jellegű innovációk mindig eleget tesznek a várakozásoknak.

Csak látszólag úszik szemben az árral az, aki most a fejlesztésre és az ezzel járó hatékonyság növelésére koncentrál - olvasható a közleményben. Megjegyzik: a Laurel által forgalmazott kasszák némelyike például 30 százalékkal teszi gyorsabbá a munkát.

A vállalat 2009-ben nem számít az előző évi, látványos eredmény megismétlődésére, de a forgalom fenntartásában, illetve kismértékű javításában bíznak.

A jelenleg 110 főt foglalkoztató Laurel Csoprt 1993-ban jött létre kereskedelmi informatikai rendszerek fejlesztésre, értékesítésére és üzemeltetésére.

Kulcsszavak: Laurel +céginfo

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Mesterséges intelligencia az iparágak szolgálatában

Exkluzív interjút adott a Schneider Electric „AI at Scale” podcastjának Julia Peyre, a vállalat új „AI Strategy and Innovation” vezetője. A szakember több mint egy évtizedes tapasztalattal rendelkezik az adattudomány és a számítógépes képalkotás terén, és PhD-fokozatot szerzett ezen a szakterületen, így átfogó rálátással rendelkezik arra, hogyan alakítja át a mesterséges intelligencia a különböző iparágakat.

2025. március 24. 14:35

Digitális technológiák az energiahatékonyság javításában

A digitális technológiák alkalmazása jelentős mértékben növelheti az ivóvíz- és szennyvízkezelés hatékonyságát, ami különösen fontos, mivel ezen ágazatok az egyik legnagyobb energiafogyasztó szektorok közé tartoznak. Ezt jól példázza a wrocławi Janówek szennyvíztisztító telep, ahol az ABB Ability OPTIMAX energia-menedzsment rendszer (EMS) bevezetése javítja a működési hatékonyságot, csökkenti az üzemeltetési költségeket és a károsanyag-kibocsátásokat.

2025. március 24. 11:33

A jövő közlekedése: Tisztán elektromos Ikarus buszok a MÁV flottájában

A Zöld Busz Program folytatásaként 2025-ben a MÁV-csoport flottáját 20 új, környezetbarát, tisztán elektromos Ikarus 120e típusú autóbusz bővíti, az Energiaügyi Minisztérium és a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. támogatásával. Az első elektromos busz Keszthelyen kezdte meg működését 2025. március 21-től. Szeptember végéig Komáromban, Tatán, Komlón, Hajdúszoboszlón és Balatonfüreden is elektromos buszok állnak forgalomba.

2025. március 23. 15:40

6 milliárd euró értékű könnyítést kaphatnak az uniós vállalkozások

Az Európai Bizottság bemutatta a fenntarthatósági, adózási és beruházási szabályozások egyszerűsítésére irányuló javaslatcsomagját. Az Omnibus célja, hogy olyan kedvező üzleti környezetet alakítson ki, amely elősegíti a vállalatok növekedését, innovációját és munkahelyteremtését. A javaslatcsomag intézkedései várhatóan jelentős mértékben növelhetik az uniós cégek versenyképességét, amint hatályba lépnek.

2025. március 23. 12:15

Az AI új világa: Influenszerek és a reklámipar forradalma

A mesterséges intelligencia robbanásszerűen tört be az élet minden területére, így a reklámiparba is, és mostanra már az influenszerek világát is átalakítja. Az AI alkalmazásával a kis- és középvállalkozások számára is lehetőség nyílik arra, hogy költséghatékony módon, élethű, meggyőző karaktereken keresztül juttassák el üzeneteiket a célcsoportjukhoz. Ez pedig komoly kihívást jelenthet a kisebb követőtáborral rendelkező véleményvezérek számára.

2025. március 22. 11:43

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra sem tudjuk, hogy kik ölették meg Kennedyt

2025. március 21. 16:38

iPhone 17 Air: A legvékonyabb iPhone a láthatáron

2025. március 18. 13:29

„Az Ön eszköze veszélyben van, össze fog omlani” – 8 tipp a félelemkeltő csalások elleni védelemhez

2025. március 13. 09:55

Történelmi magyar siker a Holdon

2025. március 11. 16:01