Újabb keresőeszközökkel rukkolt elő a Google

Milkovits Gábor, 2009. május 13. 20:35

A Google több hasznos eszközzel bővítette piacvezető online keresőszolgáltatásának repertoárját, köztük olyanokkal is, amelyek a számítógépes és a mobiltelefonos keresések jobb szinkronizálását segítik elő.

Az egyik azonnal elérhető újítás révén a felhasználóknak lehetőségük nyílik rá, hogy csak az adott témába vágó legfrissebb webes tartalmakat kapják a találatok között. Az időskála az elmúlt egy hét, illetve 24 óra között szabályozható. A Google emellett a jövőben egyre szélesebb körben igyekszik bevonni a keresésbe a blogokat és híroldalakat is, hogy minél relevánsabb információval szolgálhasson egy-egy témával kapcsolatban. További tervezett változtatás, hogy a találatokat típus szerint is lehet majd rendezni, így például külön jelenhetnek meg a videók, a szöveges tartalmak, vagy a fórum-hozzászólások. A mobiltelefonos Google-használatot többek között azzal szeretnék megkönnyíteni, hogy az adott felhasználó PC-s kereséseihez kapcsolódó találatok automatikusan megjelennek majd mobilján is, amikor az illető megnyitja a készülékről a keresőoldalt, ennek technikai részleteit azonban egyelőre nem ismertették.

Az internetes tartalomszolgáltató a fentieken kívül egy olyan speciális alkalmazást is bemutatott Google Squared néven, amely a társaság állítása szerint automatikusan végigpásztázza a világhálót az adott személy kereséseihez kapcsolódó információk után, majd ezekből munkalapokat állít össze. A Google ezt demonsrálta is a Mountain View-i székhelyén rendezett bemutatón: a kistermetű kutyákra történő kereséshez kapcsolódóan a szoftver egy olyan munkalapot kreált, amelyen testméret súly és egyéb paraméterek alapján csoportosította az internetes találatokat. A Google Squared júniustól lesz elérhető a nagyközönség számára.

Kulcsszavak: böngésző kereső Google

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Szétdarabolás fenyegeti a Google-t?

2025. április 30. 14:43

Blokklánc vs. AI: Melyik technológia alakítja át gyorsabban a globális munkaerőpiacot?

2025. április 28. 16:57

Digitális élményforradalom: tegnap ért véget a pekingi InfoComm China 2025

2025. április 19. 14:31

A Microsoft mesterséges intelligenciával gyorsítja a szoftver-frissítéseket

2025. április 16. 17:51