A Google beszáll az e-könyv üzletbe

Kiss Ádám Zoltán, 2009. június 3. 08:49

A Kindle-lel az egész e-könyv sikert megalapozó Amazon komoly vetélytársra akadt, az év végére a Google is beszáll az e-könyvek piacára.

Az elektronikus könyvek megjelenése előtt sokan szkeptikusan álltak a kérdéshez, kijelentve, hogy a hagyományos könyveknek már vége, vagy ha mégsem, akkor sem egy Kindle szerű fekete-fehér szerkezet menti meg őket. A Kindle azonban hatalmas siker lett, és ennek több oka van. Egyrészt az olvasás élménye sokkal interaktívabb a szinte teljesen passzív televíziózásnál, a felhasználó tehát nem csak részese, hanem teremtője is az élménynek, ez pedig ha nem is olyan erős, de mégis függőségszerű viszonyt alakíthat ki az olvasó és a könyvek között. A gyakorlati oldalon pedig a Kindle esetében korántsem ment az eszköz rovására annak egyszerűsége. Egyik erőssége éppen a szürkeárnyalatos e-papír kijelző, mely szinte alig fogyaszt energiát, rajzolata borotvaéles, napfényben pedig sokkal olvashatóbb, mint akár az LD kijelzők, nem véletlen, hogy a kijelzőt gyártó E Ink vállaltot éppen most vásárolja fel a tajvani PVI nem kevesebb, mint 215 millió dollárért.

A könyvek esetében eddig a megfilmesítés és az újrakiadási, fordítási jogok voltak meghatározóak, most egy új oldal, az e-kiadás is ide csatlakozik. A piacra ugyanis beszáll az IT egyik új óriása, minden cég rémálom riválisa, a Microsoft által is szemmel tartott Google. Ez tehát igen rossz hír az eddig szinte egyeduralkodó Amazon számára. Nem úgy az olvasóknak, mivel a Google a kiadók számára szabadon megszabhatóvá tenné az árakat, engedélyezve a csalogató akciókat, árversenyt. Az Amazon ennél sokkal szigorúbb árpolitikát folytat, hiszen egyelőre gond nélkül megteheti, egy új bestseller egyszerűen 99 dollár 99 centbe kerül. Mivel az Amazon mind a szoftvert, mind a hardvert egy kézben tartja, a Google 2009 végi indulásakor számos partner segítségére számíthat: az összes e-könyv hardver gyártóra.

Kulcsszavak: Google e-book

Fogyasztói elektronika ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A TCL újabb nemzetközi sikereket aratott

A TCL, a szórakoztatóelektronikai iparág egyik meghatározó szereplője – és a világ első számú márkája az ultranagy képernyős, Mini LED és Google TV szegmensekben – büszkén jelenti be, hogy 17 rangos nemzetközi design díjat nyert el. Ezek között 10 iF Design Award és 7 Red Dot Product Design Award is szerepel, amelyek visszaigazolják a vállalat elkötelezettségét a prémium minőség, az emberközpontú gondolkodás és a fenntarthatóság mellett.

2025. április 24. 19:35

Vidd magaddal a zenét – Ismerd meg a PartyKing1 hangfalcsaládot

A LAMAX PartyKing1 termékcsalád a zene és a mobilitás tökéletes egyensúlyát kínálja. Ezek a kompakt, könnyen hordozható Bluetooth hangfalak lenyűgöző hangteljesítménnyel érkeznek, hogy bármilyen alkalmat felejthetetlenné tegyenek. A háromféle modell – 80, 100 és 200 wattos teljesítménnyel – minden igényt lefed, legyen szó otthoni filmezésről, baráti összejövetelről vagy akár szabadtéri buliról.

2025. április 24. 16:23

Zöld tanúsítvány, tiszta technológia – A Samsung tovább csökkenti ökológiai lábnyomát

A Samsung 2025-ös TV-, monitor- és hangprojektor kínálatából mintegy 80 modell érdemelte ki a TÜV Rheinland Product Carbon Reduction és Product Carbon Footprint tanúsítványait. A német székhelyű, világszerte elismert tanúsítószervezet elismerése a vállalat fenntarthatóság iránti elkötelezettségét igazolja. Ez már az ötödik egymást követő év, hogy a Samsung prémium termékvonalai – köztük a Neo QLED 8K és Neo QLED modellek – megkapták ezt a minősítést, megerősítve a cég folyamatos erőfeszítéseit a szén-dioxid-kibocsátás csökkentése érdekében.

2025. április 23. 20:07

Új név alatt folytatja a Continental autóipari ágazata: bemutatkozott az Aumovio

A Continental Csoport autóipari ágazata az Auto Shanghai kiállításon jelentette be új márkanevét: a jövőben önálló vállalatként Aumovio néven működik tovább. Az új név kifejezi a cég erős piaci jelenlétét, hagyományait és technológiai tapasztalatát, valamint azt a törekvést, hogy innovációval alakítsa a mobilitás jövőjét.

2025. április 23. 14:55

A Sony új szintre emeli a zoomobjektívek világát

A Sony legújabb újdonsága, az FE 50-150mm F2 GM, a világ első olyan teleobjektívje, amely 150 mm-es gyújtótávolságot és állandó F2 rekeszértéket kínál. Az objektív 50 mm-es normál látószögű kezdőpontjától egészen 150 mm-ig zoomolható, mindezt rendkívül nagy fényerő mellett. A kiváló optikai teljesítmény és a nagy fényerejű rekesznyílás ötvözete a csúcskategóriás fix objektívek képminőségéhez hasonlítható. Ez a sokoldalúság lehetővé teszi, hogy egyetlen objektívvel lefedjük a különféle fotós és videós helyzeteket, témákat.

2025. április 23. 13:14

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Digitális élményforradalom: tegnap ért véget a pekingi InfoComm China 2025

2025. április 19. 14:31

A Microsoft mesterséges intelligenciával gyorsítja a szoftver-frissítéseket

2025. április 16. 17:51

Adatvédelmi nap a GDE-n: Fókuszban a kiberbiztonság és a tudatosság

2025. április 15. 14:43

A Pentagon az informatikai tanácsadókon spórol

2025. április 11. 13:12