Kétmagos ARM processzorok érkeznek jövőre az iPhone-hoz és társaihoz
Milkovits Gábor, 2009. június 14. 08:30
Az ARM processzorgyártó illetékese a Cnet-nek nyilatkozva elmondta, hogy rövidesen, mindenképpen jövőre, új kétmagos CPU-kat hoz forgalomba a cég az olyan okostelefonokhoz, mint az iPhone vagy a Palm Pre.
Az új Palm Pre készülékben és sok más okostelefonban az ARM előző generációs, Cortex A8 architektúrás processzora működik és az Apple iPhone-ban is egy ezen alapuló, Apple jelzésű termék ketyeg. Az új Cortex A9 James Bruce, a társaság vezeték nélküli üzletági igazgatója szerint jelentős előrelépést jelent majd, elsősorban a két processzormagnak köszönhetően, amelyekkel végre a mobilokon is sokat fog javulni a különböző alkalmazások egyidejű, párhuzamos kezelésének minősége. Bruce szerint az említett kétmagos verzióval ellátott mobilkészülékek már 2010-ben megjelenhetnek a piacon, ráadásul az új architektúra négymagos változatok gyártását is lehetővé teszi a közeljövőben. Az A9 a korábbi 65 nanométerestől eltérően 45 nanométeres gyártástechnológián alapul, ami gyorsabb és energiatakarékosabb működést tesz lehetővé.
A mobilokban természetesen elsőrendű szempont az energiatakarékosság; Bruce szerint törvény a gyártók körében, hogy bármilyen teljesítménynövekedés mellett meg kell maradniuk 300 milliwatt alatt. Összehasonlításképpen, a netbook-okban található Intel Atom is 2 wattot fogyaszt. Bruce beismerte, hogy a kétmagos ARM mobil CPU csúcsüzemben 10-20 százalékkal több áramot igényel, mint egymagos elődje, azonban a feladatmegosztásnak köszönhetően összességében mégis hosszabb üzemidőt enged az akkumulátornak.
Az ARM Cortex A9-et a grafikus csipek is követik majd; a Texas Instruments éppen ehhez az új CPU-hoz tervezte többmagos OMAP 4 grafikus lapkáját, amely elvben akár 1080p HD mozgóképfelvételt és –lejátszást, jobb képernyőfelbontást valamint 20 megapixeles beépített kamerák használatát is támogatja a mobilokban.

Kapcsolódó cikkek
- 3D-kijelzős Samsung mobil
- iPhone OS4 720p videórögzítéssel
- Szervercsipeken dolgozik az ARM
- Visszaköveteli az Apple a 4G iPhone elveszett prototípusát
- Kocsmában bukkantak rá a legújabb iPhone-ra
- Pénzt ígér az iPhone-elhagyóknak a T-Mobile USA
- A világ legtökéletesebb okostelefonja
- Érintőképernyős Blackberry kicsúsztatható billentyűzettel?
- A Motorola betiltatná a Blackberry-ket az USA-ban
- Az iPhone uralja a mobilinternetet
Cikkgyűjtő
További fontos híreink
Országos kutatásból netezési körkép: a magyarok többségének élete elképzelhetetlen net nélkül
2024. szeptember 29. 15:24