Irán fejlett nyugati technikával ellenőrzi az internetet

MTI Sajtóadatbank, 2009. június 23. 09:04

Az iráni hatóságok a legkorszerűbb nyugati technikával ellenőrzik az országban élők internetes kommunikációját - írta a hétfői The Wall Street Journal.

Teherán nyugati vállalatok segítségével építette ki a világ egyik legmodernebb internetfigyelő hálózatát, amely tömeges méretekben képes nyomon követni az irániak on-line kommunikációját.

 Nem egyszerűen bizonyos portálok blokkolásáról vagy a világhálón történő kommunikáció korlátozásáról, hanem egyfajta mély megfigyelésről van szó. A kormány konkrét személyekre lebontva képes információkat gyűjteni, és dezinformációs céllal módosítani tudja az üzeneteket - állapította meg a lap Iránban és más országokban élő internetes szakértőkkel készített interjúk alapján.

 Ennek a fejlett ellenőrzési rendszernek a megvalósítását részben a német Siemens és a finn Nokia vállalat segítette 2008 második felében - erősítette meg az e célból alakult közös vállalat, a Nokia Siemens Networks szóvivője, Ben Roome. Mint kifejtette, a cég egy nagyobb szerződés keretében hálózati technikával látta el az iráni kormányt, amely így hozzájutott a kommunikáció ellenőrzésének képességéhez is.

 A The Wall Street Journal szerint Teherán az utóbbi hónapokban több ízben rövid időre kísérleti jelleggel alkalmazta a technikát, de kiterjedten csak a legutóbbi tömegmegmozdulások idején használta. Szakértők szerint az iráni kormány a fejlett technikával képes minden internetes kommunikációt figyelni, legyen szó e-mail üzenetekről, telefonhívásokról vagy a közösségi portálokon, például a Facebookon vagy a Twitteren küldött üzenetekről.

 Internetes szakemberek szerint Teherán a megfigyelés miatt engedte az utóbbi napokban is a világháló használatát, és a mély megfigyelési rendszer miatt lassult le a világhálón a kommunikáció. Egyes iráni felhasználók szerint tizedére csökkent az internetes adatsebesség. A teheráni kormány mélyfúrásokat végez az irániak közléseiben - fogalmazott az újságnak Bradley Anstis, a kaliforniai Marshal8e6 internetes biztonsági cég igazgatója.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Zsákutcába kerülhet az AI a Corvinus kutatása szerint

A nagy nyelvi modellek, mint például a ChatGPT elterjedése valójában egyre csökkenti a nyilvános tudásmegosztást az online kérdezz-felelek platformokon, s ezzel megnehezítheti a jövőbeli modellek képzését – erre jutott a Budapesti Corvinus Egyetem frissen publikált tanulmánya. 

2024. október 8. 17:03

Összefogtak a jövőért az ipar, a tudomány és a művészetek képviselői

Járműveink, városaink és közlekedési rendszereink fenntarthatósága olyan integrált megközelítést kíván, amelyben az ipar, a természet- és társadalomtudományok, valamint a művészetek képviselői egymással összefogva keresik a válaszokat a jövő kihívásaira. Ez a gondolat hívta életre a Kognitív Mobilitás 2024 konferenciát, amelyet október 7–8-án tartották a Bosch Budapest Innovációs Kampuszon, a magyarországi Bosch csoport szakmai védnöksége mellett.

2024. október 8. 15:27

A HMS Networks felvásárolja a PEAK-System Technik vállalkozást

A HMS Networks AB (publ) („HMS”), az ipari információs és kommunikációs technológia globális szolgáltatója a mai napon kötelező erejű megállapodást kötött a DOGAWIST-Investment GmbH-val a PEAK-System Technik GmbH („PEAK”) részvények 100%-ának megvásárlásáról. A stabil alapokon álló német ipari kommunikációs szolgáltató PEAK-System cég olyan autóipari kommunikációs technológiák szakértőjének is számít, mint a CAN és a LIN.

2024. október 8. 13:14

SAS Viya Workbench fejlesztői környezet: Robusztus AI modellek fejlesztése egyszerűbben

A fejlesztőknek és modellezőknek szánt SAS Viya Workbench egy önkiszolgáló, igény szerinti számítási környezet adatelőkészítésre, feltáró adatelemzésre, valamint analitikai és gépi tanulási modellek fejlesztésére.

2024. október 8. 11:41

Fontos elismerést söpört be a hamarosan nálunk is kapható OMODA autók gyártója, a Chery

Az autóipari szereplők közül a Chery érdemelte ki a Kantar BrandZ Shanghajban megrendezett kínai gáláján a „Pioneering Chinese Global Brand” elismerést. A Chery elkötelezett a globális jelenlét mellett, ennek eredményeként világszerte már több mint 80 országban kaphatók a termékeik. Hamarosan Magyarországon is megkezdik a közel 20 fejlett intelligens vezetéstámogató technológiával felszerelt OMODA 5 értékesítését.

2024. október 8. 10:03

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Idén már ezernél is több résztvevőt várnak a Service Design Day-re

2024. október 7. 09:59

Innovációs versenyen méretik meg magukat a világ egyetemistái

2024. október 2. 19:34

Országos kutatásból netezési körkép: a magyarok többségének élete elképzelhetetlen net nélkül

2024. szeptember 29. 15:24

Éppen most robban a hazai előfizetéses e-kereskedelem

2024. szeptember 24. 15:10