1200 részvevőt várnak az idei Informatikai Biztonság Napjára
Szeptember 24-én, új helyszínen, a budapesti Aréna Moziban, korábbi helyszínhez képest nagyobb területen várják a tervek szerint az 1200 IT Biztonsági szakembert az Informatikai Biztonság napja rendezvényre a szervezők. A rendezvényen mindazok a vezető szakemberek találkozhatnak a nemzetközi és hazai újdonságokkal, akik magas színvonalon foglalkoznak IT biztonsággal, fontosnak tartják, hogy naprakész információkkal rendelkezzenek az iparág innovatív fejlesztéseiről, valamint a várható fejlődési irányvonalakról.
A már megszokott magas szakmai színvonalú szekciók mellett idén új kezdeményezésként technikai demo előadások is hozzájárulnak majd ahhoz, hogy minden résztvevő megtalálja a saját érdeklődésének megfelelő témát, előadást. Az idei év újdonsága továbbá, hogy a szekciók végén összegzésként az előadók a szekció elnökök vezetésével kerekasztal beszélgetés formájában egyfajta vita fórum keretében elemezik a résztvevők az adott témát. Az ITBN Konferencia kiállítói területén pedig a tavalyi évhez hasonlóan közel 40 hazai és nemzetközi IT Biztonsági szereplő mutatja be élőben új piacvezető megoldását.
2009-ben sem változott a rendezvény célja, de még nagyobb hangsúlyt kapott szakmaiság kérdése, amely a konferencia tematikájában, az előadások tartalmában és rendszerezettségében is megnyilvánul. Kiemelt témák: adatszivárgási problémák kezelése nagyvállalatoknál, pénzügyi szervezeteknél; modern sérülékenységek és új fejlesztések a biztonságban; naplóelemzési megoldások és bevezetések tapasztalatai, buktatói; jogosultságok kezelése a gyakorlatban; megfelelőségi kérdések a vállalatok és a tanácsadók szemében; a kommunikáció biztonsága; a hálózat biztonsága; új fenyegetettségek és az alkalmazásbiztonság
Az idei évi rendezvényen a fő jelszavak: takarékos, modern, környezetbarát és praktikus. Idén a tervek szerint a környezettudatosságra is nagy hangsúlyt fektetnek.
További információ: www.itbn.hu
Kapcsolódó cikkek
- A magyar hekker átsétál a falon
- Kétnapos ITBN konferencia szeptember végén
- Lezárult az 5. Informatikai Biztonság Napja
- Ötéves az Informatikai Biztonság Napja - IT-biztonság a gyakorlatban
- Vírusvadász kiválóságok Budapesten
- A szakértő szerint nem létezik ellophatatlan adat
- Alulértékelik a cégek a informatikai biztonság szerepét
- Közös Phion-Kapsch fellépés az ITBN-en
- Az adatvesztés megakadályozása
- IP telefónia biztonsága a téma az ITBN-en
Biztonság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Merj segítséget kérni! Online visszaélések elleni kampány a gyermekek védelmében
Edukációs kampányt indít a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Hivatala által működtetett Internet Hotline jogsegélyszolgálat. A cél, hogy mind a szülők, mind a gyermekek mihamarabb ismerjék fel az online visszaéléseket, és merjenek segítséget kérni.
Adathalászok áldozatai is kérhetnek kártérítést a bankjuktól
Csak az idei második negyedévben több mint 8 milliárd forint értékben okoztak kárt a bűnelkövetők a bankkártyás, mobiltelefonos és internetes banki fizetések során Magyarországon. A károsultak jelentős része azonban a mai napig nincsen tisztában azzal, kitől követelheti az okozott kár megtérítését. Még a személyes hitelesítési adatok tévedésből való kiadása esetén is van rá esély, hogy a visszaélés áldozata a bankjától kapjon kártérítést – derül ki többek között a BDO Legal Jókay Ügyvédi iroda alábbi összegzéséből.