Gates: mozgásérzékelős megoldás PC-ken

Milkovits Gábor, 2009. július 16. 09:16

Bill Gates a Cnet technológiai hírportálnak adott interjújában arról beszélt, hogy az Xbox 360 játékkonzolhoz kifejlesztett Natal mozgásérzékelős vezérlési technológiát Windows PC-ken is alkalmazni lehetne a jövőben.

A Microsoft társalapítója és tavaly távozott vezetője nemigen szolgált konkrét részletekkel az ilyen irányú fejlesztésekkel kapcsolatban, azt azonban kihangsúlyozta, hogy a Natal technológia kombinációja a személyi számítógépekkel óriási lehetőségeket rejt magában. Magáról a Natal projektről Gates elárulta, hogy előreláthatóan valamivel több, mint egy év múlva jelenik meg az Xbox platformhoz. Az ötlet nyilvánvalóan a Nintendo Wii újszerű távvezérlőjéből született, ugyanakkor annál is innovatívabb, mivel nincs hozzá szükség a távirányító kézben való mozgatására, a kamerák ugyanis ettől függetlenül érzékelik a végtagok mozgását.

A Microsoft szemmel láthatóan gőzerővel dolgozik a jövő számítógépes kezelőfelületének kifejlesztésén: ilyen próbálkozás a Surface technológia, illetve most a Project Natal. A rivális Apple szintén kísérletezett már hasonlóval, amikor a Multi-Touch trackpad-et integrálta a Mac OS X-be.
 

Kulcsszavak: PC Microsoft Xbox tudomány

Hardver ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Odyssey 3D: Úttörő lépés a szemüveg nélküli 3D gaming világába

A Samsung bemutatta legújabb Odyssey gamer monitorait és a ViewFinity S8 modellt. A 2025-ös Odyssey sorozat kiemelkedő újdonságai között található a forradalmi Odyssey 3D monitor, az ultraszéles Odyssey G9, valamint a lenyűgöző Odyssey OLED G8. Utóbbi a vállalat első 27 colos, 4K felbontású képernyője, amely 240 Hz-es képfrissítési rátát kínál. Ezeket az eszközöket gondosan megtervezték, hogy új szintre emeljék a beleélés élményét és a teljesítményt, kimagasló játékélményt biztosítva a modern gamerek számára.

2025. március 28. 16:26

Equip rackszekrények minden igényre szabva

A Digital Data Communications GmbH (DDC), amely a dortmundi székhelyű cég, a LevelOne, az Equip és a Conceptronic márkák tulajdonosa, most egy széleskörű rackszekrény termékcsaláddal bővíti infrastrukturális megoldásait. A hat különböző kategóriába sorolt termékek között a vállalat 3+2 U-tól 47 U-ig terjedő szerver- és hálózati szekrényeket kínál, beleértve a kültéri alkalmazásokhoz szánt megoldásokat is.

2025. március 28. 13:14

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Díjazták a kimagasló innovációs teljesítményeket

2025. március 26. 20:23

Virtuális valóság az autonóm járművek fejlesztésében

2025. március 25. 17:52

Továbbra sem tudjuk, hogy kik ölették meg Kennedyt

2025. március 21. 16:38

iPhone 17 Air: A legvékonyabb iPhone a láthatáron

2025. március 18. 13:29