Új MMKlaszter fejlesztések
Augusztus 27-én két vadonatúj fejlesztést mutatott be Magyarország legnagyobb és egyik legeredményesebb innovációs összefogása, a Mobilitás és Multimédia Klaszter (MMKlaszter). A magyar kis- és középvállalkozások és egyetemek összefogásával kifejlesztett egészségügyi célokat szolgáló ékszercsalád, valamint a mobiltelefonon futó zenehallgató szoftver akár átfogó nemzetközi sikerre is számíthat.
All-Fitt: Egészségügyi megoldás
Ékszerbe ültetett szenzorok segítségével másodpercre pontosan követhetők az ékszer viselőjének bizonyos élettani folyamatai – ez az ötlet adta az AITIA International Zrt., az AperTech Informatikai Kft., az Innomed Medical Zrt., a Médialab Kft. és a MOME Nonprofit Kft. együttműködésének alapját, amely az MMKlaszter segítségével jött létre.
Az öt szervezet közös projektjének célja olyan ékszerként viselhető gyűrűk, karkötők, fülklipszek, órák és testékszerek kifejlesztése, amelyek a beléjük ültetett szenzorok segítségével képesek érzékelni viselőjük testhőmérsékletét, pulzusát, vérnyomását, EKG jelét, vércukor- és véralkohol szintjét, vagy akár az elégetett kalóriák mennyiségét és az UV sugárzás erősségét.
Az All-Fitt termék és szolgáltatás portfólió lehetőséget nyújt az önálló egészséges életmód gyakorlásában és az életminőség javításában a szabadidő sportolóknak, a középkorú és annál idősebb generációknak, illetve mindazoknak, akik tudatosan kívánnak odafigyelni testük visszajelzéseire. Az ALL-FITT termék és szolgáltatáscsalád a saját demográfiai, földrajzi és életciklusnak megfelelő egészségügyi referencia paraméterek értelmezésével és a szakértők értékelésével nyújt aktív támogatást a célcsoport számára.
Ezek az ékszerek komoly segítséget jelenthetnek viselőjüknek egy egészségesebb életmód kialakításában, sportolóknak az ideális edzésterv összeállításában, vagy időseknek a pillanatnyi egészségi állapotuk nyomon követésében. A szenzorok által mért adatok egy webes felületen keresztül tekinthetők meg, amely egyben segítséget is ad az eredmények értékeléséhez. A szolgáltatást opcionálisan igénybe vehető orvosi call center teszi majd teljessé.
A termékcsalád első darabja egy pulzust, testhőmérsékletet és UV sugárzást mérő fülklipsz a tervek szerint már 2010 első negyedévében kereskedelmi forgalomba kerül, míg a teljes, öt darabból álló portfolió 2010 harmadik negyedévétől válik elérhetővé a boltok polcain. A fejlesztők 2010 végére már több ezer felhasználóra számítanak
„Ebben a folyamatban a Magyar Telekom várhatóan mint szolgáltatópartner jelenik meg, és segíti a termékcsalád hasznosítását” – mondta Pukler Gábor, az MMKlaszter elnöke, a Magyar Telekom Új Üzleti Lehetőségek és Üzletfejlesztési Ágazat Innovációs és Üzletfejlesztési igazgatója.
A termékek és a hozzájuk kapcsolódó webszolgáltatások kifejlesztésének költsége körülbelül 510 millió forint, amelynek egyik felét a projektben résztvevő szervezetek biztosítják, a másik felét pedig az MMKlaszteren keresztül elnyert, az akkreditált klaszter tagok innovációs tevékenységét támogató Európai Uniós pályázat fedezi.
Wondeer: az iTunes magyar konkurenciája
Sokan vannak, akik nem szívesen fizetnek zeneszámok letöltéséért, míg a fájlcsere illegális tevékenység. Erre a helyzetre kínál megoldást az Artklikk Kft. a Carnation Zrt., a PORT Data Kft. és a Wondeer Kft. által kifejlesztett újfajta alkalmazás, amely mobilinternetezésre alkalmas készülékeken keresztül biztosít zenehallgatást a tervek szerint számonként mindössze néhány forintért. A projekt résztvevői az MMKlaszter segítségével találtak egymásra.
Az alkalmazás felhasználói több ezer dalt tartalmazó zenei adatbázis repertoárjából választhatják majd ki a kívánt zeneszámot. A megoldás újdonsága, hogy – a jelenleg széles körben elterjedt fájlletöltés helyett – a zeneszám streaming formátumban érkezik a megrendelő mobiltelefonjára, így az jogilag nem kerül birtokába. A tervek szerint a felhasználók a szolgáltatást havi átalánydíjért vagy dalonkénti tranzakciós díjért cserébe vehetik igénybe.
A szolgáltatás a jogtiszta zenei tartalmak beszerzését és folyamatos bővítését több különböző forrásból biztosítja majd, együttműködve a legnagyobb kiadókkal és jogdíjtulajdonosokkal. A szolgáltatás újszerűsége az alkalmazott technológiákban és az egyedi üzleti- és árazási modellben rejlik. A szolgáltatás képviselői szerint a felhasználók ezáltal a jelenleg elérhető letöltés alapú zenei szolgáltatásokénál jóval kedvezőbb áron élvezhetik kedvenc zenéiket, ezzel kínálva a felhasználók számára választási lehetőséget a piacot jelenleg uraló iTunes, eMusic stb. szereplők mellett.
Az alkalmazás várhatóan jövő tavasszal kerül kereskedelmi forgalomba, és a fejlesztők 2010 végére már több tízezer felhasználóra számítanak világszerte. A projekt költségvetése 560 millió forint, amelynek 50 százalékát a tagok adják, 50 százalékát pedig az akkreditált klaszter tagok innovációját támogató Európai Uniós támogatás teszi ki, amelynek elnyerésében az MMKlaszter működött közre.
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Egyre több cég fektet generatív mesterséges intelligenciába
A generatív mesterséges intelligencia bevezetése fordulóponthoz érkezett: a cégek kétharmada invesztál többet a technológiába. A megnövekedett befektetések és lelkesedés ellenére az adatok és a kockázatok továbbra is a skálázást akadályozó fő kihívások, a FOMO hatás kezd elmúlni és egyre többen támasztják alá konkrét mérésekkel a technológia által teremtett értéket – derül ki a Deloitte új felméréséből.