Digitális esélyegyenlőség: Hol áll Magyarország? Mit tettünk eddig és merre tartunk?
– Ámulva-irigykedve hallgathattuk májusban, hogyan ugorják át a portugálok egy nekifutásra a digitális szakadékot. – mondja Alföldi István, az NJSZT igazgatója. – Júniusban arról értesülhettünk, hogy Arnold Schwarzenegger, Kalifornia kormányzója, rendeletet adott ki e témakörben. Ez megerősíti, hogy egy állam versenyképességének záloga a digitális írástudás, ezért 2009 végét szabja meg határidőnek a digitális esélyegyenlőség megteremtésének akciótervéhez.
A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság immár hagyományosnak mondható, harmadik alkalommal sorra kerülő őszi Digitális Esélyegyenlőség konferenciája felteszi a kérdést: mindehhez képest hol áll Magyarország? Mit tettünk eddig és merre tartunk? Mi az ndk és az nszk, és hogy kerül a csizma az asztalra? Melyek az információs társadalom legújabb vívmányai és mire jók az embereknek? Van-e országosan működő stratégiánk arra, hogy hogyan motiváljunk, hogyan segítsünk az embereknek behozni a „digitális hátrányt”, hogy e-állampolgárként is érvényesíthessék érdekeiket, jogaikat? Egyáltalán: tudjuk-e, milyen társadalmi folyamatok zajlanak, mi újság a hátrányos helyzetű régiókban és társadalmi rétegeknél; milyen beruházások és képzési programok valósulnak meg ma Magyarországon a digitális esélyegyenlőség megteremtése érdekében?
A korábbi két konferenciához képest képest újdonság, hogy az előadások mindegyike után lesz hozzászólási, konzultációs lehetőség: így valódi párbeszédre, tapasztalatcserére nyílik lehetőség az előadó-szakértők és a résztvevők között olyan témákban, amelyekért a szakma és az ország vezetői közös felelősségvállalással tarozik a társadalom iránt.
A konferencia programja:
9:30 – 10:00 Regisztráció
10:00 – 10:20 Alföldi István: „Van-e nszk Portugáliában?”
10:20 – 10:50 Csepeli György: „Internetezés és autonómia”
10:50 – 11:10 Szünet
11:10 – 11:40 Tristan Wilkinson: „INTEL és a digitális esélyegyenlőség”
11:40 – 12:10 Béni Gabriella – Radics Tamás: „CISCO megoldások a digitális
esélyegyenlőségért”
12:10 – 12:40 Piros Márta: „Netszeregy”
12:40 - 13:50 Ebéd
13:50 - 14:30 Az NJSZT 2009. évi díjainak átadása
„Az év informatikai újságírója”díj átadása
14:30 - 15:00 Karvalics László: „Komoly játékok (serious games) a termelésben, az oktatásban és a digitális esélyegyenlőségért”
15:00 - 15:30 Csatári Bálint – Kanalas Imre: „Kistérségeink területi és digitális egyenlőtlenségei”
15:30 – 16:00 Balogh Hajnalka: „Digitális esélyegyenlőség Alsószentmártonban. Wifi Falu tapasztalatok.”
16:00 – 16:30 Kincses Gyula – Surján György: „Mit gyógyít az információ? – Digitális esélyegyenlőség és egészség”
A konferenciát levezető elnöke: Dr Péceli Gábor, az NJSZT Elnöke, a BME rektora.
Fővédnök: Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke
Főtámogató: Miniszterelnöki Hivatal
Szakmai támogatók: Cisco Systems Magyarország Kft. és az INTEL Hungary Kft.
A részvétel ingyenes, azonban regisztrációhoz kötött. Online regisztráció
Kapcsolódó cikkek
- Mobilkonferencia a Szépművészetiben
- Hatékonyságnövelés, közösségi média és a nők internetes szerepe
- Májusban ismét Adattárház Fórum
- Virtualizáció 2010 konferencia
- A magyar hekker átsétál a falon
- Nemzetközi szaktekintélyek a 7. Simonyi Konferencián
- SPSS konferencia - kilencedszer
- Fontos együttműködések aláírása az ECDL vizsgaközpontok XII. Országos Fórumán
- Virtualizáció 2010 - A desktoptól a felhőig konferencia
- Konferencia mobilokról a Szépművészetiben
Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Az okosórák mellett jönnek az okoscipők és okoszoknik
A technológiai fejlődés és a testre szabhatóság alakítják a jövő fitnesztrendjeit: az edzések az elkövetkező években egyre inkább adatvezérelt, személyre szabott élménnyé válnak. A virtuális és kiterjesztett valóság alapú edzések, a játékos elemekkel gazdagított edzésprogramok, és az egyre népszerűbb viselhető okoseszközök – például okosórák és okoskarkötők – segíthetnek abban, hogy a testmozgás hatékonyabb és élvezetesebb legyen.
Megérkezett Magyarországra az Omoda 5
Az első helyen végzett az OMODA és JAECOO márkák gyártója, a Chery Automobile a kínai piacon az új autók minőségével kapcsolatos fogyasztói elégedettséget vizsgáló jelentés szerint a kínai brandek között. A közel 20 fejlett intelligens vezetéstámogató technológiával felszerelt OMODA 5 az elkövetkező hetekben Magyarországon is kapható lesz.
A ChatGPT kinyírja a keresőoptimalizálást?
A mesterséges intelligencia és a nyelvi modellek, mint például a ChatGPT, az elmúlt években robbanásszerűen terjedtek el, és mind a felhasználók, mind a vállalkozások számára új kihívásokat jelentenek. A ChatGPT jelenlegi, körülbelül 200 milliós felhasználói bázisa ugyan elenyésző a Google vagy a Google által bevezetett Gemini 4,3 milliárd felhasználójához képest – ami a Föld lakosságának közel fele –, azonban ez a szám rövid idő alatt nőtt ekkorára, ami komoly kérdéseket vet fel a vállalatok számára.
Egyre magasabb szintekre tör az IT
Backoffice-ból stratégiai területté vált az IT a cégek életében, hiszen ma már nemcsak a rendszerek működését, de egy cég fejlődését, stratégiai irányvonalait is erőteljesen meghatározhatja – véli a K&H IT vezetője. Ehhez igazodva az IT kiadások is egyre tetemesebb részét teszik ki a működési költségeknek – elérve akár a 70 százalékot is. Különösen igaz ez a bankokra, ahol az innovatív informatikai megoldások már a pénzügyi tranzakciók részét képezik.
Íme a legvilágpiacképesebb magyar e-kereskedők
Első alkalommal adták át a HungarEcomm Stars Díjat, Magyarország legkiemelkedőbb, világpiacon is versenyképes e-kereskedelmi vállalkozásainak.