50 milliomodik optika a Nikontól

Kiss Ádám Zoltán, 2009. szeptember 15. 07:09

A neves japán gyártó bejelentette, hogy elkészült az 50 milliomodik Nikkor optika, a cég 1959-ben adta ki első ilyen termékét.

A Nikon most kiadott közleménye szerint a vállalat a gyáraiból beérkezett adatok alapján megállapította, hogy egészen pontosan valamikor augusztus során érték el bűvös határt. A vállalat az első cserélhető optikát egy 1959-ben megjelent géphez, a Nikon első tükörreflexes modelljéhez adta ki. Ez nem más volt, mint híres F modell, mely igazából bevezette a japán céget a nagyok közé. A profi fotósok számára az akkor még újdonságnak számító modul felépítés és cserélhető kereső is igen vonzóvá tette a gépet. Az akkor a géphez kiadott legelső egység, a Nikkor-S Auto 5cm f/2 optika a csatlakoztatáshoz kialakított F rendszerű bajonettzárral rögzült a gépre. Ma már tudjuk, amit az akkori mérnökök talán még remélni sem mertek, hogy ez a csatlakoztatási megoldás egészen a mai napig használatban van, ami finoman szólva is rekordteljesítmény. Sorban haladva tehát 1959-ben bemutatkozik a Nikon első cserélhető objektíves SLR-e, a Nikon F, majd automata blende kompatibilitást kap 1977-ben. A következő lépés az automatikus expozíciós mód kompatibilitás 1981-ben, majd 1983-ban a rekesz információcsere a fényképezőgépvázzal., ezt követte az autófókusz kompatibilitás 1983-ban, és a digitális SLR fényképezőgépekkel való kompatibilitás 1995-ben. Az azóta eltelt időben 50 millió optikát adtak el, a Nikon jelenlegi kínálata pedig több mint hatvan egységből áll, köztük a bevált középmodellek, a szupertelék, vagy éppen a halszemoptikák is megtalálhatók.
 

Kulcsszavak: Nikon objektív

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Idén már ezernél is több résztvevőt várnak a Service Design Day-re

2024. október 7. 09:59

Innovációs versenyen méretik meg magukat a világ egyetemistái

2024. október 2. 19:34

Országos kutatásból netezési körkép: a magyarok többségének élete elképzelhetetlen net nélkül

2024. szeptember 29. 15:24

Éppen most robban a hazai előfizetéses e-kereskedelem

2024. szeptember 24. 15:10