Az iPhone megóvta a válságtól az Apple-t

Kiss Ádám Zoltán, 2009. október 20. 10:10

A vállalat nemhogy nem érezte meg a válságot, de valaha volt legerősebb Mac és iPhone értékesítést felmutató negyedévét produkálta, egyéves csúcson a cég részvényei.

A pénzügyi eredmények közzétételéig sokan megkérdőjelezték az Apple nyereségességét, különösen a hagyományosan gyenge negyedévnek számító nyári időszakban. A most végződő negyedik pénzügyi negyedév azonban igazi meglepetést hozott, a vállalat egyszerűen minden idők legjobb negyedévének titulálta. Ha ez abszolút értelemben akár túlzás is, az Apple 9,87 milliárd dolláros forgalmat bonyolított le, ami összesen 1,67 milliárd dolláros nyereséget, vagyis részvényenkénti 1 dollár 82 centes osztalékot biztosít. Ez az egyébként sem gyenge korábbi 7,9 milliárdos forgalom, és a részvényenként 1 dollár 26 centet lehetővé tevő osztalék tükrében is igen erős teljesítmény. Az elemzők általában 1 dollár 24 és 72 cent közzé tették a várható osztalék mértékét. Az eredményekért az exportot segítő, és éppen a nemzetközi alapvaluta státuszának feladására készülő gyenge dollár mellett elsősorban az Apple telefonjának sikere tehető felelőssé. A vállalat a közelmúltban mindig előállt egy sikertermékkel, ami a nyereség jó részét kitéve mindig előrehajtja az Apple-t. Ha ez korábban az iPod termékcsalád volt, akkor most egyértelműen az iPhone az, jóllehet az Intel processzorokra történő átállás óta erős Mac eladások is tartják magukat. A hírek hatására, miszerint az Apple változatlanul, kiegyensúlyozott teljesítménnyel képes a válság hatásait elkerülni, a cég papírjai egyéves csúcsot döntve 200 dollár fölé ugrottak.

 

Kulcsszavak: Apple +céginfo iPhone

Céginfó ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Ismét a K&H lett Magyarország legjobb digitális bankja

A K&H Bank 2022 óta immár harmadik alkalommal nyerte el a "Magyarország legjobb digitális bankja" díjat, melyet a rangos brit pénzügyi szaklap, a Global Banking and Finance Review ítélt oda. Az indoklásban a szaklap a bank digitális innováció iránti elkötelezettségét és ügyfélközpontú banki megoldásait emeli ki. A K&H Csoport korábban kétszer is elnyerte a Euromoney „Legjobb digitális bank” címét, és a Mastercardtól is megkapta ezt az elismerést.

2025. március 17. 12:59

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

„Az Ön eszköze veszélyben van, össze fog omlani” – 8 tipp a félelemkeltő csalások elleni védelemhez

2025. március 13. 09:55

Történelmi magyar siker a Holdon

2025. március 11. 16:01

Különdíjas lett a Deloitte úttörő coaching programja

2025. március 9. 10:06

Jövőformáló diákok: Megvannak a Megoldások a holnapért továbbjutói

2025. március 5. 18:59