Az EU figyelmezteti az Oracle-t a Sun felvásárlása miatt
Kiss Ádám Zoltán, 2009. október 23. 09:20
Az Európai Unió hivatalos figyelmeztetést küldött az Oracle-nek, miután a vállalat a mai napig nem adott át olyan információkat, amelyek megnyugtató mértékben tisztáznák a Sun felvásárlásával járó esetleges piacszűkítő hatásokról szóló félelmeket.
Ez nem igazán meglepetés, hiszen az amerikai versenyügyi szabályzók meglehetősen megengedők, ám már akkor felmerült, hogy az unióban nem megy majd minden ilyen simán. Egyes elemzők szerint tartani lehetett attól, hogy komoly trösztellenes vizsgálatot kezdeményeznek az ügyben. A jóváhagyás azért is fontos, mert korábban az IBM egyes vélemények szerint éppen amiatt állt el a Sun megvételétől mert monopólium jött volna létre a felső kategóriás szerverek piacán, és még a teljes ágazatból is 42 százalékot birtokolt volna úgy a kék óriás. Ezek az aggodalmak korábban az Oracle-t sem hagyták hidegen, a szoftvercég korábban kifejezetten ódzkodott az ilyen jellegű felvásárlásoktól, sőt Larry Ellison vezérigazgató évekkel ezelőtt nyíltan elutasította a Sun megvételének gondolatát. A jelek szerint nem voltak alaptalanok a félelmek, az EU nem hajlandó rutinból átengedni az egyesülést, valós bizonyítékokat kérnek arról, mivel támasztja alá az Oracle, hogy nem csorbul az egyenlő esélyekkel történő piaci verseny a Sun átvétele után.
Kapcsolódó cikkek
- Oracle: vége a válságnak
- Megújult az Oracle partnerprogramja
- Az Oracle többé már nem szoftvercég: befejeződött a Sun felvásárlása
- Az EU feltétel nélkül jóváhagyta az Oracle-Sun egyesülést
- EU-meghallgatás Oracle-Sun ügyben december 10-én
- Az EU kifogásolja az Oracle Sun egyesülést
- Amerikában jóváhagyták az Oracle-Sun egyesülést
- A Sun részvényesei megszavazták az Oracle felvásárlást
- 1000 főt épít le az Oracle Európában
- Saját ügyvédje szerint is nehéz helyzetben van az Intel az EU-val szemben, de fellebbez
Céginfó ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A PwC megvette a GKID-t
A GKID megállapodást kötött a PwC-vel, melynek értelmében a PricewaterhouseCoopers Magyarország Kft. 100%-os tulajdonrészt szerzett a GKID Research & Consulting Kft-ben. Ezzel a PwC tanácsadási üzletága digitális kereskedelmi, csomaglogisztikai, médiapiaci valamint adatszolgáltatási és piackutatási kompetenciával is bővül.
2024. október 3. 11:39
Cikkgyűjtő
További fontos híreink
Országos kutatásból netezési körkép: a magyarok többségének élete elképzelhetetlen net nélkül
2024. szeptember 29. 15:24