Erősödik a Chrome, 25 százalék közelében a Firefox

Kiss Ádám Zoltán, 2009. november 3. 11:33

A legfrissebb felmérések szerint a Google böngészője nem veszített lendületéből, és míg az Internet Explorer lassan piacot veszít, az igazi győztes a Firefox, mely lassan a piac negyedét megszerzi.

A Net Applications szeptemberi és friss októberi adatait összehasonlítva kiderül, hogy az Internet Explorer lassú piacvesztése az ősz során sem állt meg. A szoftver 65,71 százalékról 64,64-re csúszott vissza, és ez a több mint egy százalékos lemorzsolódás a méretek miatt arányaiban jóval kevésbé drámai, mint a Chrome alig félszázalékos emelkedése 3,58 százalékra, ami lassan kiemeli a kis játékosok közül. A vállalat ezzel bebizonyította, hogy nem csak hirtelen fellángolás volt a szoftvere iránti érdeklődés, sőt számos újdonság is található még a tarsolyában. A cég ma jelentette be, hogy már béta változatban is elérhető a Chrome 4.0, ugyanakkor visszahúzza a böngészőt a Mac OS X, vagy Linux fejlesztések lassúsága. A kisebb játékosok közül az Apple böngészője is lassan gyarapszik, a szeptemberi 4,24 százalékot sikerült 4,42 százalékra feltornászni, ám az egyértelmű győztes a Firefox. Igaz ez annak ellenére, hogy valójában piacrészéhez mérten szerényen, 23,75 százalékról 24,07 százalékra hízott csupán. Ez azonban azt jelenti, hogy elérhető közelségben van a mágikus 25 százalék, vagyis a piac egynegyedének megszerzése. Ez jelentős pszichológiai határ átlépését jelenti, ami egyben véglegesen a nagyok szűk táborába emeli a Firefoxot, itt pedig már csak két szereplő van jelen, az Európában rendkívül jól teljesítő Mozilla alapítványi szoftver, és az Internet Explorer, mely a Windows 7 böngészőválasztó telepítési folyamata során további felhasználókat veszíthet.

IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A nyár színei a PC-d házán – The Tower 300 új színváltozatokban

A prémium PC-hardvermegoldásairól ismert Thermaltake bemutatta népszerű The Tower 300 mikro toronyházának két új, stílusos árnyalatát: a Matcha Plumot és a Peach Fuzzt. 

2025. április 28. 18:49

Kiberbiztonság 2025: Új kihívások és stratégiai válaszok a digitális térben

A digitális környezet robbanásszerű fejlődése – különösen a mesterséges intelligencia térnyerése – alapjaiban változtatja meg mindennapjainkat és munkakörnyezetünket.

2025. április 28. 13:25

Forradalom a kiberbiztonságban: új MI-megoldás az ipari hálózatok védelmére

Az ipari termelés digitalizációja jelentősen gyorsította és hatékonyabbá tette a gyártási folyamatokat, ugyanakkor új sebezhetőségeket is teremtett: a kibertámadások veszélye mára komoly fenyegetést jelent. Egy-egy támadás leállíthatja a termelést, üzleti titkokat szivárogtathat ki, vagy akár egy teljes üzem működését is megbéníthatja. 

2025. április 28. 09:57

Erős évet zárt a ViVeTech

A Budapesti Értéktőzsde Xtend piacán jegyzett ViVeTech Nyrt. nettó árbevétele a 2024-es üzleti évben 24 százalékkal emelkedett, és megközelítette az 1,4 milliárd forintot, szemben a 2023-ban elért 1,1 milliárd forintos értékkel. A társaság adózott eredménye ezzel párhuzamosan 95 százalékkal, 66,2 millió forintról 128,8 millió forintra bővült – derül ki a vállalat frissen közzétett, a magyar számviteli szabályok szerint elkészített, nem konszolidált éves beszámolójából.

2025. április 27. 13:58

Intelligens ipari switchek extrém környezetekhez

A LevelOne új, intelligens, gigabites switch-ekkel erősíti nagy teljesítményű hálózati termékcsaládját, melyet kifejezetten olyan helyszínekre terveztek, ahol kiemelkedő teljesítményre és megbízhatóságra van szükség. A Hilbert sorozatba tartozó ipari switchek már elérhetők PoE (Power over Ethernet) és SFP támogatással, illetve ezek nélkül is – az adott felhasználási környezettől függően 5-től egészen 28 gigabites portszámig.

2025. április 25. 13:06

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Blokklánc vs. AI: Melyik technológia alakítja át gyorsabban a globális munkaerőpiacot?

2025. április 28. 16:57

Digitális élményforradalom: tegnap ért véget a pekingi InfoComm China 2025

2025. április 19. 14:31

A Microsoft mesterséges intelligenciával gyorsítja a szoftver-frissítéseket

2025. április 16. 17:51

Adatvédelmi nap a GDE-n: Fókuszban a kiberbiztonság és a tudatosság

2025. április 15. 14:43