HP: 30 százalékkal csökkent hardverpiac
Miközben a magyar hardverpiac átlagosan mintegy 30 százalékkal esett vissza az első háromnegyed évében, az informatikai szolgáltatások iránti kereslet csak kismértékben csökkent, illetve stagnált a HP Magyarország tapasztalatai szerint.
Hegedűs Gábor, a cég vezérigazgatója szerdán budapesti sajtótájékoztatóján a HP nemzetközi kutatását ismertetve elmondta, világszerte jellemző, hogy a vállalatok nem tudják, miképpen alakul az üzletük, s ehhez milyen informatikai infrastruktúra kell.
Hozzátette, a vállalatok ezért azt szeretnék, ha sokkal rugalmasabb informatikai hátterük lenne, s például csak annyi szolgáltatásért fizetnének, amennyit igénybe vesznek.
Hegedűs Gábor a piac alakulásáról elmondta, nagy a bizonytalanság, s a vállalati informatikai beruházások várhatóan még nem bővülnek 2010-ben. Ugyanakkor azt várják, hogy jövőre a lakossági kereslet, ha minimálisan is, de már növekedni fog.
Kérdésekre válaszolva a vezérigazgató közölte, hogy az utolsó negyedév az idén is erősebb lesz, mint a többi. Ám a bázishoz képest annyival vár arányosan kisebb keresletet október-decemberben, mint amennyivel az egész évben visszaesik a forgalom.
Hegedűs Gábor kifejtette: 2008 végén még volt pénzük a cégeknek, azóta azonban a válság hatására több költségcsökkentést is végre kellett hajtaniuk, ami jelentősen befolyásolja a vásárlási kedvüket. Úgy vélte, a költségcsökkentésnek még nincs vége, jövőre is vezetnek be megszorító intézkedéseket a cégek, s ez meglátszik majd az informatikai termékek iránti keresleten is.
Véleménye szerint mindez kihat majd az informatikai eszközökkel kereskedő partnercégekre is, amelyeknek jövőre talán még nehezebb lesz a helyzetük, mint az idén.
Kapcsolódó cikkek
- A HP befejezte a 3Com felvásárlását
- Csökkent a Hewlett-Packard nyeresége
- További több ezer fős elbocsátás a Hewlett-Packardnál
- Majdnem 25 000 embert bocsát el a HP
- A volt HP-alelnök bevallotta, hogy IBM-titkokat adott át cégének
- A dokumentumautomatizációs piac meghódítására készül a HP
- A HP lezárta a SPI Dynamics felvásárlását
- Mégis kémkedett a Dell után a HP?
- Hewlett-Packard: várt mértékű nyereség az első negyedévben
- HP: folyamatosan nő a forgalom
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A mesterséges intelligencia új korszakot nyit az élelmiszer-kiskereskedelemben
A mesterséges intelligencia már nem csupán a jövő ígérete – a jelen valósága, amely alapjaiban formálja át a gazdasági szektorokat. A Kifli.hu-t is működtető Rohlik Group élen jár ebben a változásban: Magyarországon és Csehországban már nyereséges, Németországban pedig dinamikusan fejlődik, mindezt AI-alapú innovációinak köszönhetően.
A ViewSonic a világ legfenntarthatóbb vállalatai között
A vizuális és oktatástechnológiai megoldások globális vezető gyártója, a ViewSonic Corporation elnyerte az EcoVadis ezüst fokozatú minősítését. Ezzel a világ vállalatainak legjobb 8%-a közé került fenntarthatósági szempontból, és a 92. percentilisbe lépett elő, vagyis jobban teljesít, mint a cégek 92%-a.
Új partnerség az EV-piacon: a Slate az SK On akkumulátorait választotta
Az SK On, a világ vezető akkumulátor- és kereskedelmi vállalatai között számon tartott dél-koreai vállalat bejelentette, hogy az amerikai elektromosjármű-gyártó, a Slate őt választotta akkumulátorbeszállítónak. Ez az együttműködés tovább erősíti az SK On szerepét az elektromosjármű-iparág egyik meghatározó akkumulátorgyártójaként.
Nincs Bosch-termék mesterséges intelligencia nélkül
A Bosch egyértelműen hisz abban, hogy a mesterséges intelligencia (MI) lesz az előttünk álló évtized meghatározó technológiája, amely új lendületet ad mind az ipari fejlődésnek, mind az innovációnak.
Indul a Mapei építész diplomadíj-pályázata
Az építészet jövője ma már túlmutat a formán, az anyaghasználaton és a funkción – globális kihívásokra kell választ adnia, mint a klímaváltozás, az energiaválság, az urbanizáció vagy a lakhatási problémák. A Mapei Kft. által meghirdetett diplomadíj-pályázat épp ezt az előrelátó szemléletet támogatja, amikor a fiatal építészek merész, technológiai szempontból is újító megoldásait keresi.