Újabb 800 főt bocsát el a Microsoft

Kiss Ádám Zoltán, 2009. november 5. 22:02

A vállalat a januárban bejelentett 5000 fős leépítés után újabb 800 alkalmazottjától válik meg világszerte.

Az elbocsátások hátterében többek között az áll, hogy a szoftveróriás januárban a tavalyi utolsó negyedévre 4,17 milliárd dolláros profitról számolt be, ami részvényenként 47 centnek felel meg, míg egy évvel korábbi nyeresége még 4,71 milliárd dollár, azaz papíronként 50 cent volt. A papírok árfolyama a hírre 8,5 százalékpontot esett a tőzsdén, a vállalat teljes forgalma 16,63 milliárd dollárt tett ki a szóban forgó időszakban, ami ugyan 2 százalékkal felülmúlja a 2007 év végit, mégis alatta maradt az elemzők által várt 17,1 milliárdnak. A Microsoft így 5000 dolgozójának elbocsátását jelentette be az elkövetkező 18 hónapban, a kutatás-fejlesztési, a marketing-, a kereskedelmi, a pénzügyi, a jogi és a személyzeti részlegektől, 1400 ember pedig még a januári a bejelentéssel egy időben elküldtek.

A jelentős, stratégiai szintű leépítések után némileg meglepetést keltett a hír, miszerint az említett elbocsátásokon kívül további 800 főtől válik meg a vállalat. A 2008 decemberében még 94 ezer főt foglalkoztató Microsoft személyi állománya szeptember végére a korábban bejelentett intézkedések hatására 91 ezer főre csökkent, ám időközben azt is bejelentették, hogy 2000 új álláshelyet is létesítettek idén. A most bejelentett 800 fős leépítést nem egy ország részlegénél, hanem világszerte tervezik kivitelezni, egyelőre nem közölték részletesen, hogy melyik leányvállalat milyen mértékben érintett.

Kulcsszavak: Microsoft +céginfo

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Az ABB bemutatja legújabb okosotthon-termékét

Az ABB bejelentette a OneTouch érintőképernyős kezelőpanel piacra dobását, amely zökkenőmentesen integrálja egyetlen eszközbe az okosotthon- és a kaputelefon felügyeleti rendszereket.

2024. október 14. 13:10

Digitális megoldásokkal csökkenthető a tűzesetek kockázata

Az elmúlt hónapokban több jelentős tűzeset is történt Magyarországon, köztük a visegrádi hoteltűz, vagy a Miskolctapolcai Barlangfürdőben keletkezett incidens, mely komoly károkat okozott. Ezek a tragédiák ismét ráirányították a figyelmet a tűzvédelmi rendszerek fontosságára, illetve arra, hogy elengedhetetlen ezeknek az eszközöknek a rendszeres karbantartása és ellenőrzése.

2024. október 13. 15:31

Fenntartható jövőért elismerésben részesült a természetbarát napelempark fejlesztője

A BCSDH nyolcadik alkalommal hirdette meg a Fenntartható jövőért díjat, amellyel a rendszerszintű változások érdekében végzett kiemelkedő vállalati és vezetői teljesítményeket ismeri el. Idén a Biodiverzitás megőrzése és helyreállítása kategóriában a SolServices Kft. újgenerációs napelempark koncepciója lett az egyik fődíjas. A koncepció mentén megvalósított Lumen Park Szolnok nem csak Magyarországon, de az egész világon is az első természetbarát napelempark. 

2024. október 13. 10:23

Összefog a régiós IT ökoszisztéma

November 8-án az év legizgalmasabb nemzetközi IT programját szervezik meg Budapesten. A ME.ET. CEE egy egész napos ingyenes networking esemény és unconference több, mint 15 partner szervezésében. A helyszín Puzl CowOrKing, az IT szektor igényeire szabott flexibilis irodatér és közösségvezérelt hub. A szervezők közt van többek között a Startup Hungary, a Credo Ventures, a Launchub, az Óbudai Egyetem, az Interactive Venture és a Viber is. Céljuk összekapcsolni az IT- és startup szereplőket a Közép-Kelet-Európai régióban.

2024. október 12. 13:28

Szintet léphet a CO2-kibocsátás csökkentése a Schneider Electric új megoldásával

Új szintre emelhetik a vállalatok a CO2-kibocsátás csökkentése érdekében tett erőfeszítéseiket a Schneider Electric új megoldása, a Zeigo Activate Lite segítségével. A szoftver lehetőséget teremt a felhasználók számára a dekarbonizációs célok pontos meghatározására, a kibocsátásuk kiszámítására, valamint arra, hogy kapcsolatba léphessenek olyan szolgáltatókkal, amelyek támogathatják őket mind a megújuló energia használatával, mind a hatékonysággal kapcsolatos céljaik megvalósításában.

2024. október 12. 10:14

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Idén már ezernél is több résztvevőt várnak a Service Design Day-re

2024. október 7. 09:59

Innovációs versenyen méretik meg magukat a világ egyetemistái

2024. október 2. 19:34

Országos kutatásból netezési körkép: a magyarok többségének élete elképzelhetetlen net nélkül

2024. szeptember 29. 15:24

Éppen most robban a hazai előfizetéses e-kereskedelem

2024. szeptember 24. 15:10